Ausztrália – SNW

2. rész Sydney, New Castle -az első napok ( részlet az Ausztrália-Új Kaledonia – Fidzsi – Új Zéland utazásból)

Miután átlélegeztem az ausztrál vámszervek hozzám való gonoszkodását ( erről itt olvashatsz ), nagy boldogsággal öleltem meg Milkát és Cirot, az itteni kedves barátokat. Félretették minden kötelezettségüket, hogy az általam betervezett néhány napban csodálatos helyekre vigyenek bennünket. Felejthetetlen élményekkel, gasztronómiával, történelemmel kápráztattak el.

Ja hogy mit is akartam leginkább látni ? Mindent ami belefér, de leginkább egy koalát. Igen, persze érdekel a Sydney -i Opera, a Harbor Bridge, a botanikus kert , a the Rocks sőt látni akartuk a vad óceán partokat stb., de azért legyen ott egy igazi koala ! …. Hála az égnek, azért lett több is.

Amikor sok-sok ezer kilométer távolságból eljut hozzánk az ausztrál erdőtüzek híre, sajnálkozva nézzük, de átélni egy más dolog. Elképzelni az égő bozótot ( én így tettem) aztán élőben látni az elszenesedett, égbe nyúló fenséges eukaliptusz fákat, bizony szívfacsaró látvány, nem is szólva az itt élőkről, akik a szó legszorosabb értelmében egy hónapig nem látták a napot. De a természet mindig csodálatos dolgokat produkál és megújul. Egészen őszintén : a szigetszerű kontinens flórája és faunája egeszen elvarázsolt.

Port Stephens & Nelson Bay

Hogy az itt élők nem sűrűn vágynak más tájakra, sohasem értettem. De csak addig, míg nem láttam miért . Itt van pl. Port Stephens. a tengeröböl amely azonkívül, hogy védett nemzeti park, szépséges vízpartjai vannak. Amolyan “beach a beach” hátán. Az itteniek leginkább elegáns apartmanokban, vagy kisebb boutique típusú hotelekben szállnak meg. Van, aki egész évben fenntartja az apartmant, hogy Sydney -i vagy New Castle- i nagyvárosi nyüzsije hétvégenként, erre legyen kiváltható. Így februárban, amikor még pompás, meleg idő van, de vége van az iskolai másfél hónapos nyári szünetnek, csendesek és nagyon élvezhetők a strandok. Mivel az ausztrálok nagyon “autózós “ nép , így több helyütt karaván parkokat és kempingeket is láttunk.

A II. Világháborúban sok ausztrál esett el, így méltó emléket állítottak nekik: az óceánparton, egy a föld felett húzódó, több kilométer hosszú emlék sétányt építettek : a futók, a gyaloglók, a bámészkodók és a rogallósok örömére .

Azonkívül innen pompásan belátható a szénkereskedéséről híres New Castle, hiszen ez a gócpontja a kitermelt szén elosztásának – hatalmas tengeri tankerekbe vagy vagonokba rakjàk a fekete aranyat.

A számos strandon, parton ahol megfordultunk az óceán vize igencsak eltérő hőfokú volt. Mivel most még nem terveztünk hosszabb pancsolást, folytattuk az önfeledt bóklászást Sydney és New Castle közötti tengeröblökkel, lagúnákkal és homokos fövenyekkel tagolt partszakaszokon. Az időjárás pedig …. mintha csak a mi kedvünkért sütött volna a nap.

Indulás előtt : Sydney kikötője
Indulás Sydneyből…

Ám két nappal azután, hogy elhagytuk Ausztráliát és továbbutaztunk, érkeztek a hírek a barátoktól, hogy az ország ezen részén, leszakadt az ég. A időjárás újabb szörnyű csapást mért az országra. A pusztító több hónapig tartó, sok életet követelő erdőtüzek után, most éppen folyók lépnek ki medrükből a lehullott, rengeteg csapadék miatt. Mindez 2020 februárjában. Az áradások még a Blue Mountains hegyei köze vezető népszerű vasutat is járhatatlanná, néhol életveszélyessé tették. Csak reménykedni mertem, mire visszatérünk, az ezekhez hasonló csapások elkerülnek minket. “Egyelőre” csak az előttünk álló csendes óceáni szigeteknél jeleztek ciklonokat. A hullámok egyre magasabbak és elnyújtottabbak lettek, mi pedig immár teljes gőzzel, 23 csomóval szeltük a habokat, haladtunk Új Kaledonia felé…. amiről itt olvashatsz.

Tagged : / / / / / / /

Új Kaledónia

3. rész Új Kaledonia

( részlet az Ausztrália-Új Kaledonia – Fidzsi – Új Zéland utazásból)

cropped-IMG_4150-EFFECTS.jpg

Ha felkészülsz a váratlanra, nyertél…

Behajózás : Sydney. Miután megható búcsút vettünk ausztrál barátainktól – vendéglátóinktól, akikkel feledhetetlen pár napot töltöttünk el, amiről itt írtam, beszálltunk a RCI amerikai társaság tengerjárójába, amely reményeink szerint 15 napig az otthonunk lesz.

Nagyon sok tengeri mérföld van mögöttünk, most mégis vegyes érzésekkel léptünk a fedélzetre. 2020-at írunk és Kínában javában tombol a halálos korona vírus. Lassan nincs ország, ahol ne lennének fertőzöttek. A pánikszerű védekezés szinte mindenhol eluralkodott, leginkább a repülőtereken, kikötőkben, zárt vagy légkondis helyeken – az utasokat pedig egy , kissé rémült, álarcos gyülekezethez tudnám hasonlítani – ahol persze minden maszkja egyforma.

Miért éppen az én gondosan előkészített, megtervezett utazáson maradt volna érintetlen? Eh, ez csak költői kérdés volt 😊

Egy nappal behajózásunk előtt – már Ausztráliában – jött a mail: a tengerjárókat nem engednek Mare/ Port Ville szigetére, mivel tartanak a fertőzéstől. Mintha Kolumbusz Kristóf és vele együtt érkező konkvisztádorok lennénk, akik anno behurcolták az amerikai kontinensre a pestist és a spanyol náthát. Ezzel pedig bennszülöttek ezreinek pusztulását idézve elő. Ez a változtatás engem elszomorított, de mennyire elkeseríthető lehet a lakosoknak, hiszen nekik a bevételi forrásaik nagy része az idelátogató turistától függ.

Na de nem kesergünk : csupán egyetlen helyet hagyunk ki útvonalunkból, amivel még tudunk élni. Szóval akkor hurrá, tengerre fel!

Ott, akkor még a legvadabb álmomban sem gondoltam, hogy a hajó néhány óra múlva kurzust vált és Caledonia ill. Fidzsi után, Vanuatu helyett Új Zéland felé veszi az irányt .

Ezzel csupán az a hangyányi gond akadt, hogy ide nem volt vízumunk. Nos, ez már ugye kaland! De mint mindig, most is bizakodó voltam. Hittem, hogy ez oldódni fog. Igazam is lett .

Új Kaledonia- a francia éden. Nouvelle Caledonie franciásan , ahol az őslakosság kanak és melanéz, valamint ezek keveréke. Ázsiai utazásaim során hozzászoktam az éktelen koszhoz és a szemét különös tárolásához, éppen ezért döbbenten láttam a kikötő, Noumea parádés tisztaságát. “This is no Asia”. Színes, pálmafás buszok, amik az utasokat a kapott karkötő színe szerint szállítják. Ezeket a kikötő termináljában lehet pár USD ért megkapni, mármint buszjegy gyanánt. Így az egész napos fityinges csavargás biztosított. Amolyan óceániai “hop-on” busz.

Mi a Tjibaou center akartuk látni, ami a melanéz / kanak őslakos kultúrát öleli fel. Sajnos a belépéskor vetített film csak franciául megy – persze mi voltunk az egyetlen nézők és a világon semmit sem értettünk a filmből, viszont a felvételek érdekesek voltak. Utána erős benyomásokkal telve sétáltunk a sok ösvényes, paradicsomi helyen.

A kitaposott kanyargós utakon, amelyet nagyon vékony ágú, fenyőszerű fák szegélyeztek, vadregényes helyek bukkantak elő. Mellettük bandukoltunk le a kék minden árnyalatát felvonultató tengeröbölhöz. Ezt azonban néhány helyen, csak kissé bukdácsolva, gázolva tudtuk megtenni a mangrove fák között. De mivel a hőmérő felkúszott 38*C fokra, egy rövid gasztro élmény után (a hűsöléskor akadtunk össze néhány helyivel, akik szinten ide tartottak – kávézni, beszélgetni vagy kulturálódni ), megint úton voltunk.

A strandolás

Ezúttal a Citrom öböl (Lemon bay) fele vettük az irányt. Semmi kétség a hazaiak kedvenc helye…. A strand tökéletes, nincsenek napernyők, viszont vannak hatalmas őshonos fák, magas pálmák amelyek árnyéka igen jól jött ilyen melegben. A Korall tenger kristálytiszta kék vize csaknem 28*C volt , így nagyon nehezen vettünk búcsút késő délután. Minden percet és lehetőséget kihasználtunk, hiszen tudtuk Kaledoniában több sziget sajnos nem enged be minket ( hogy a fene esne ebbe az átkozott coronavirusba). Ennek ellenére határtalan volt az örömünk, hogy mindennek részesei lehettünk.

Egy megindító pillanat…

a párom mindenhol vásárol (és postázza is ) képeslapokat . Itt is ez volt a terv, azonban helyi pénzünk nem volt. A melanéz eladó hölgy nem igazán tudta mit kezdjen sem az amerikai, sem pedig az ausztrál dollárral. Rövid tépelődés után, legyintett, kivette a saját (!) tárcájából a pénzt, bedobta a bolti kasszába, majd mosolyogva átadta a képeslapot, egy csókot dobott a párom felé jelezve, hogy megoldotta a dolgot. Majd ezután a számára értéktelen világvalutát bocsánat kérően visszaadta, hogy sajnos ennek “mon petit “ (kicsikém) amúgy sincs értéke . Csodálatos emberek vannak a világon ….

Carte
ez is Nouvelle Caledonie

Az időjárás

Nos itt, Kaledoniában szezonnak számít a okt – dec. száraz, meleg évszak , jan.-marc. meleg, csapadékosabb hónapok ( ami a ciklonok hónapja is) … fantasztikus hely és egész évben látogatható, még ciklonok ellenére is pompás úticél. A többi óceániai szigettel ellentétben itt jobboldali közlekedés van – ami autóbérlésnél néhányunknak előnyösebb. Aki ide készül, annak javaslom a szállást mielőbb lefoglalni, mert igencsak kedvelt üdülőhely a franciak, ausztrálok, de az amerikai utazók körében is. Nyilván elővételben jutányosabb is.

New Caledonia után a hajó kelet felé vette az irányt. Mi pedig tudtuk, hogy kb. két nap hajózás után elérjük Fiji-t a paradicsomi szigetet. Vagyis a Csendes óceán kellős közepén leszünk, a “mélykék semmiben”. Várakozva, izgulva és eltelve Nouvelle Caledonie csodálatos képeivel folytattuk utunkat. Az egzotikus hangzású Fiji pedig sokkal többet adott, mint valaha is hittük, de erről már itt olvashatsz.

New Caledonia minilagúnái

 

Tagged : / / / / / / / / / / / / / /

Fidzsi (Fiji)

4.rész Lautoka és Suva  (részlet az Ausztrália-Új Kaledonia – Fidzsi – Új Zéland utazásból)

Lautoka – hajó lassú óvatos manőverezéssel közelítette meg a korallzátonyokkal védett szigetcsoportot. Miután elhagytuk Új Kaledóniát két “tengernap” után a kora reggeli órákban nagy örömmel pásztáztam végig a partokat vadásztávcsővel. Élvezetes volt a tükörsima tenger és távolban a sziget magas, zölddel benőtt csúcsai éles kontrasztban álltak egymással. Alig vártuk, hogy a szárazföldön legyünk.

img_4355
Érkezés Suva-ba

A kiadós reggeli után becuccoltunk a kikötő shuttle-buszába ( ingyenes), röviddel utána már a forgalmas városka közepén bandukoltunk, ahol  már délelőtt nagyon meleg volt. Ideje volt egy kis természet után nézni. A város, ahol a lakosság fele-fele arányban keresztény és muszlin vallású, nem annyira nyűgözött le. Legérdekesebb a zárt óriási térben fekvő zöldség/gyümölcs piac, ahol rendkívül rendezetten, mondhatnám néhol glédában sorakozott a felhalmozott áru.

Rövid lézengés után elhatároztuk, hogy szállítóeszköz után nézünk. Ehhez egy kis alkudozás és egy vállalkozó kedvű taxis kellett. Az alkudozás a következőképpen zajlott: -Szia elvinnél a környékre kicsit körülnézni? Olyan 2-3 órára gondoltam . (Úgyis tudtam, hogy sokkal több lesz). Mit kérsz érte?- Taxis:- Persze, lehet. Hááát 90-et kérek érte.- Én: -Na annyit nem adok, kb. 45-re gondoltam-. …. Aztán megegyeztünk 50-ben. A vicc csak az volt, hogy míg én US dollárban beszéltem, ő fiji dollárban … ami kevesebb mint a fele az amerikainak. Szóval lett fuvarunk, “idegenvezetőnk” nagyon jutányos áron. Láttuk a nemcsak a turista látványosságokat, hanem pl. a 2016-os Wilson ciklon pusztítása után megújult városi kórházat, vallási épületeket, gazdag és szegény negyedeket, azokat a környékbeli strandokat, ahová a hazaik járnak hétvégenként. Állítólag akkor nagy a tömeg, mert ez mindenki partja. Miután magunk mögött hagytuk a városkát, hamarosan letértünk a betonozott útról, hogy a hegyekbe vezető poros, kavicsos terepen elérjük a legeldugottabb vidéki településeket is. Welcome to country! Elszórtan kicsi, inkább fából készült házakat láttunk, amik teljesen beleolvadnak a buja zöldbe. Ázsia éktelen szeméttermeléséhez viszonyítva, csodáltuk Fiji tisztaságát.

A környéken, ha nem zöldség/gyümölcs termesztéssel, állattartással foglalkoznak, akkor szinte nem akad család, aki ne dolgozna/vagy dolgozott volna a cukornád feldolgozóban, ahonnan óriási tételben hajókon szállították a nádcukrot, meglehetősen biztos megélhetést biztosítva. Ám a hatalmas konkurenciaharcban Fiji lemaradt, így mire feleszméltek, mára már csak 6 hónapig tud munkát adni a gyár. 

Csodálatos Fiji

 

Érkezés Suva -ba

A kora reggeli órában már feltűnt a város sziluettje, ebből pedig azonnal sejtettük, hogy Lautokához képest egy igazi nagyvárosba érkeztünk. Nem volt kedvünk a hatalmas városi nyüzsgésben téblábolni, ezért sofőrt fogadtunk egész napra, és máris útra keltünk.

Mivel Suva nemcsak az elnöki palotának, hanem számos sporttelepnek és gyönyörű parknak is otthont ad, ezért legelőször ide indultunk. Nem hagyhattuk ki a fotózkodást az elnöki palota egyetlen őrével, bár ehhez inkább sofőrünk ragaszkodott.  Igencsak jól választottunk vezetőt, mert nemcsakhogy igen tájékozott volt (néha útikönyvszerűen mesélt), hanem beavatott saját ill. a fijik életébe is.

Fijin kisvállalkozónak az számít, aki megengedhet magának például három – négy autót, ezekre pedig sofőrt alkalmazzon, akik fuvarozzák az ideérkezőket. Legtöbbször nehéz jó vezetőt találni, leginkább azért,m mert kevesen beszélik jól az angolt és nincs helyismeretük. Emberünk egy ilyen jó alkalmazott volt. Mivel kb háromórányira lakik Suvatól, így a fönöke házában lakik, ami itt teljesen megszokott. Sőt mivel Suva-ban elég menő egyetemek vannak (persze fiji mércével mérve), így a lánya úgy tud itt tanulni, hogy a ő is apu munkaadójánál lakik.  Így  aztán háromhetenként haza tudnak menni a családhoz, aki igen büszke a lányra, hogy egyedüliként neki lesz egyetemi végzettsége a családból.

A rövid pihenő után egy csodálatos városi parkban, ami egy mangrovefás tengerparton van –  gyakran tűnt úgy, Fijin minden a tengerparton van – folytattuk utunkat fel a hegyekbe. Abban bíztunk, hogyha nem is egészet, de túraút egy részét  sikerül legyűrnünk. Autónk sikeresen kapaszkodott fel a meredélyre. Aztán a kocsit hátrahagyva, gyors cipőváltás után,  utunkat immár gyalog folytattuk a szűk erdei ösvényen. Helyenként féllábon egyensúlyozva, hogy a kifelé tartó helyiek mellett elférjünk. A dús páratartalom megtette hatását és hamarosan csuromvizesen baktattunk. Miután leereszkedtünk a sziklákba vájt lépcsőkön, előbukkantak a gömbölyded sziklák, amikről kisebb-nagyobb magasságokból zuhogott lefelé a víz. Elértük a vízesést. A hely egyszerre volt misztikus és szemetgyönyörködtető. Alig vártuk, hogy megmártózzunk a vízesés kis medencéjében. 

Suva – 2 rész

Miután végre felocsúdtunk a sok természeti csodát látva, nehezen kászálódtunk vissza kocsinkba. Szóval megint úton voltunk. Ezúttal a sziget délnyugati részébe tartottunk, ami a gyönyörűséges tengerpartjairól híres. Most az volt a tervünk, hogy útközben meglátogatjuk a tűzön járók faluját és egy kicsit kényeztetjük magunkat a Pearl Resort csodálatos strandján.

A rituális falu

A tűzön járás komoly rituálé, bár úgy hiszem napjainkra eléggé turistás lett. Ezért is nagyon örültem, hogy a hely mire odaértünk teljesen kihalt volt bár a hamu még parázslott. Rövid győzködés után engedélyt kaptunk a belépésre. A hely fenomenális, percekig csak álltunk csendben … de erről szóljanak inkább a képek.  

A Pearlben aztán egy hatalmasat pihentünk és fürödtünk a csodás meleg (hihetetlenül meleg) Csendes óceánban .

Annyira szép dolgokkal töltődtünk fel Fijin, hogy elhatároztuk még egyszer visszajövünk , bár a szörnyű távolság kissé elriaszt. Estefelé visszatértünk úszó szállodánkba, a fáradságtól azonnal ágyba zuhantunk … úgyhogy a mai nap késői programja végül a bőséges késői vacsora lett, miközben lazán fittyet hánytunk az egészséges étkezésre. Fárasztó volt a mai túra, így élményekkel telve, bekajálva nyugovóra tértünk. Tudtuk, hogy most hosszabb “tengerjárás” következik és lélekben már készültünk  Új Zélandra  …..

Tagged : / / / / / / / / /
%d bloggers like this: