Új Kaledónia

3. rész Új Kaledonia

( részlet az Ausztrália-Új Kaledonia – Fidzsi – Új Zéland utazásból)

cropped-IMG_4150-EFFECTS.jpg

Ha felkészülsz a váratlanra, nyertél…

Behajózás : Sydney. Miután megható búcsút vettünk ausztrál barátainktól – vendéglátóinktól, akikkel feledhetetlen pár napot töltöttünk el, amiről itt írtam, beszálltunk a RCI amerikai társaság tengerjárójába, amely reményeink szerint 15 napig az otthonunk lesz.

Nagyon sok tengeri mérföld van mögöttünk, most mégis vegyes érzésekkel léptünk a fedélzetre. 2020-at írunk és Kínában javában tombol a halálos korona vírus. Lassan nincs ország, ahol ne lennének fertőzöttek. A pánikszerű védekezés szinte mindenhol eluralkodott, leginkább a repülőtereken, kikötőkben, zárt vagy légkondis helyeken – az utasokat pedig egy , kissé rémült, álarcos gyülekezethez tudnám hasonlítani – ahol persze minden maszkja egyforma.

Miért éppen az én gondosan előkészített, megtervezett utazáson maradt volna érintetlen? Eh, ez csak költői kérdés volt 😊

Egy nappal behajózásunk előtt – már Ausztráliában – jött a mail: a tengerjárókat nem engednek Mare/ Port Ville szigetére, mivel tartanak a fertőzéstől. Mintha Kolumbusz Kristóf és vele együtt érkező konkvisztádorok lennénk, akik anno behurcolták az amerikai kontinensre a pestist és a spanyol náthát. Ezzel pedig bennszülöttek ezreinek pusztulását idézve elő. Ez a változtatás engem elszomorított, de mennyire elkeseríthető lehet a lakosoknak, hiszen nekik a bevételi forrásaik nagy része az idelátogató turistától függ.

Na de nem kesergünk : csupán egyetlen helyet hagyunk ki útvonalunkból, amivel még tudunk élni. Szóval akkor hurrá, tengerre fel!

Ott, akkor még a legvadabb álmomban sem gondoltam, hogy a hajó néhány óra múlva kurzust vált és Caledonia ill. Fidzsi után, Vanuatu helyett Új Zéland felé veszi az irányt .

Ezzel csupán az a hangyányi gond akadt, hogy ide nem volt vízumunk. Nos, ez már ugye kaland! De mint mindig, most is bizakodó voltam. Hittem, hogy ez oldódni fog. Igazam is lett .

Új Kaledonia- a francia éden. Nouvelle Caledonie franciásan , ahol az őslakosság kanak és melanéz, valamint ezek keveréke. Ázsiai utazásaim során hozzászoktam az éktelen koszhoz és a szemét különös tárolásához, éppen ezért döbbenten láttam a kikötő, Noumea parádés tisztaságát. “This is no Asia”. Színes, pálmafás buszok, amik az utasokat a kapott karkötő színe szerint szállítják. Ezeket a kikötő termináljában lehet pár USD ért megkapni, mármint buszjegy gyanánt. Így az egész napos fityinges csavargás biztosított. Amolyan óceániai “hop-on” busz.

Mi a Tjibaou center akartuk látni, ami a melanéz / kanak őslakos kultúrát öleli fel. Sajnos a belépéskor vetített film csak franciául megy – persze mi voltunk az egyetlen nézők és a világon semmit sem értettünk a filmből, viszont a felvételek érdekesek voltak. Utána erős benyomásokkal telve sétáltunk a sok ösvényes, paradicsomi helyen.

A kitaposott kanyargós utakon, amelyet nagyon vékony ágú, fenyőszerű fák szegélyeztek, vadregényes helyek bukkantak elő. Mellettük bandukoltunk le a kék minden árnyalatát felvonultató tengeröbölhöz. Ezt azonban néhány helyen, csak kissé bukdácsolva, gázolva tudtuk megtenni a mangrove fák között. De mivel a hőmérő felkúszott 38*C fokra, egy rövid gasztro élmény után (a hűsöléskor akadtunk össze néhány helyivel, akik szinten ide tartottak – kávézni, beszélgetni vagy kulturálódni ), megint úton voltunk.

A strandolás

Ezúttal a Citrom öböl (Lemon bay) fele vettük az irányt. Semmi kétség a hazaiak kedvenc helye…. A strand tökéletes, nincsenek napernyők, viszont vannak hatalmas őshonos fák, magas pálmák amelyek árnyéka igen jól jött ilyen melegben. A Korall tenger kristálytiszta kék vize csaknem 28*C volt , így nagyon nehezen vettünk búcsút késő délután. Minden percet és lehetőséget kihasználtunk, hiszen tudtuk Kaledoniában több sziget sajnos nem enged be minket ( hogy a fene esne ebbe az átkozott coronavirusba). Ennek ellenére határtalan volt az örömünk, hogy mindennek részesei lehettünk.

Egy megindító pillanat…

a párom mindenhol vásárol (és postázza is ) képeslapokat . Itt is ez volt a terv, azonban helyi pénzünk nem volt. A melanéz eladó hölgy nem igazán tudta mit kezdjen sem az amerikai, sem pedig az ausztrál dollárral. Rövid tépelődés után, legyintett, kivette a saját (!) tárcájából a pénzt, bedobta a bolti kasszába, majd mosolyogva átadta a képeslapot, egy csókot dobott a párom felé jelezve, hogy megoldotta a dolgot. Majd ezután a számára értéktelen világvalutát bocsánat kérően visszaadta, hogy sajnos ennek “mon petit “ (kicsikém) amúgy sincs értéke . Csodálatos emberek vannak a világon ….

Carte
ez is Nouvelle Caledonie

Az időjárás

Nos itt, Kaledoniában szezonnak számít a okt – dec. száraz, meleg évszak , jan.-marc. meleg, csapadékosabb hónapok ( ami a ciklonok hónapja is) … fantasztikus hely és egész évben látogatható, még ciklonok ellenére is pompás úticél. A többi óceániai szigettel ellentétben itt jobboldali közlekedés van – ami autóbérlésnél néhányunknak előnyösebb. Aki ide készül, annak javaslom a szállást mielőbb lefoglalni, mert igencsak kedvelt üdülőhely a franciak, ausztrálok, de az amerikai utazók körében is. Nyilván elővételben jutányosabb is.

New Caledonia után a hajó kelet felé vette az irányt. Mi pedig tudtuk, hogy kb. két nap hajózás után elérjük Fiji-t a paradicsomi szigetet. Vagyis a Csendes óceán kellős közepén leszünk, a “mélykék semmiben”. Várakozva, izgulva és eltelve Nouvelle Caledonie csodálatos képeivel folytattuk utunkat. Az egzotikus hangzású Fiji pedig sokkal többet adott, mint valaha is hittük, de erről már itt olvashatsz.

New Caledonia minilagúnái

 

Tagged : / / / / / / / / / / / / / /

Hajók : A kikötők. – 4.rész

A kikötőkről irni olyan, mintha egy – egy vonatállomásról lenne szó: ahány hely annyiféle. Legyen az picike vagy óoriási – bármelyikból futunk ki egy óceánjáró fedélzetén, örök emlék marad.

 

A kontinensek

Ha felosztjuk csak kontinensekre, aztán országokra, azon belül pedig az egyes helyekre, közlekedésre… húha van mit csinálni. Így ebben  fejezetben a legfontosabb európai, amerikai és ázsiai kikötőknek szentelek figyelmet. Ez is folyamatosan bővülni fog, hiszen sok az infó. Csak kövessétek figyelemmel.

port genova

Genova (Olaszország)

a kikötők koronázatlan királynője, Kolumbusz szülővárosa, a Földközi tenger legismertebb kikötője. Amikor először hajóztam, megfogadtam – de jó, hogy megszegtem – , hogy soha többé nem indulok Genovából. Káosz, kiabálás, tömeg, amely úgy hullámzott, hogy nekisodort az üvegajtónak, csak kapkodtam a levegőt és csaknem kiugrott a szívem, annyira féltem (tömegiszonyom van). DE mivel mindennek adok még egy esélyt – kivéve a tolvajt és a hazugot-  így egy év múlva visszamerészkedtem … és láss csodát! Minden működött,kulturált volt, én meg végtelenül boldog !

Genova port
Olaszország/Genova – kikötő

Érkezés:

autóval, busszal, reptéri transzferrel – egyenesen a kikötőbe. Leadod a kocsit (parkoló fizetett és jó, ha előre megrendeled itt , ha nincs előre foglalt parkolód, igen kellemetlen lehet és sokba fog kerülni).  A hajóstársaság szerződéses busza (pl. az msc) valamint a  reptéri transzfer is az épület elé érkezik,Hogy hol adjuk le a poggyászt segítik a kirakott szimbólumok, így különösebb nyelvtörés nélkül megtaláljuk kijelölt helyet.

Ha időben érkezik az utas , mindenképpen legyen ideje városnézésre. Ha hátunk mögött hagyjuk a hajós épületeket, jobbra fordulunk, kb. 500 m után elérjük az óváros kanyargós, macskaköves utcáit. Hogy mit érdemes megnézni és mire lesz időd, ha az utadat náluk foglaltad, pontos információt kapsz.

Ami a biztonságot illeti, mint bármely kikötővárosban, azért Genovában sem árt az óvatosság. Zsebesek, tolvajok mindenhol akadnak, ami viszont a belváros történelmi részét, azt  azért árgus szemekkel figyelik az olasz rendőrök, akik között sok az ún turista rendör, akik pont arra hivatottak, hogy védjék a hajójukra várakozó utasokat, hiszen ök csak záras határidővel tartózkodnak a városban.

Szóval Genova megér legalább egy másfél órás sétát. Hajózás előtt kell megnézni, mert érkezés után nem lesz idő.

Velence (Olaszország)

ezt a lápos, mocsaras területre épült várost talán nincs is olyan ember, aki ne szeretné legalább egyszer látni. A szűk hidakkal, csatornákkal, átszelt várost, pompázatos palotákkal ékesítették a 11 . és a 17. század között, amelyekben régensek, királyok, uralkodók százai laktak hosszabb rövidebb ideig a világ e csodálatos szegletében.

Velence - kikötő
Velence, kikötő

Érkezés:

autóval, busszal, reptéri transzferrel – egyenesen a kikötőbe. és érvényes az, mint Genovába, azaz foglalj és fizess parkolót itt, ha kocsival érkezel. Ha repülővel jöttél a reptéri transzfer vagy akár csoport esetében a busz a kikötőbe szállít. Az épülethez visz, ahol a kijelölt helyen leadod a csomagot. Érvényes itt is, hogy jó , ha a hajó indulása előtt jócskán ott vagyunk, hiszen így van idő egy kis városnézésre. A hajós épületeket hátrahagyva odagyaloglunk a fent közlekedő kisvasúthoz (People Mover, kb 1 Eur/1 menet – jegy kapható az automatában a lépcsőknél), ez csupán egy megálloónyit visz, de így is elérjük a Canal Grande kezdeti kanyarulatát – innen a hídon át kb. egy órás sétával a város szívébe jutunk. Velencei közlekedésről, látnivalókról ebben utazási irodában érdeklődj, persze akkor, ha náluk foglaltad az utadat.

VENEZIA
A nagy hajók Velencéből való kitiltásáért lobbiznak az EU-ban is

Savona (Olaszország) 

a Costa hajostársaság előszerettel indul Savonábol, mivel konkurrens cér , azaz az msc inkább Genovát preferálja. folyt. köv. …..

Palma de Mallorca  (Spanyolország)

az AIDA hajók fellegvára, és csodás körútjaik kiindulóhelye, éppúgy érintik más társaságok is, ígyhát foglalkoznunk kell vele.                  folyt. köv….

Barcelona (Spanyolország)

   Alig van európai körút amelyben ne szerepelne a katalánok fővárosa, amelynek gótikus negyedét, Camp Nou stadionját vagy Antonio Gaudi csodálatos, színes épületeit Sagrada Familia-nak keresztelt templomát ne akarnák látni turisták százai. Barcelonában a kikötő molói igencsak hosszúak, tehát igénybe kell venni az épülettől induló városi buszokat és kiszállni Kolumbusz Kristóf Amerika felé mutató szobránál (ez kb 3,5 Euro/1 menet). Innen sétát tehetünk a Gótikus negyedben, és metróval mehetünk a város legmegkapóbb látványosságaihoz . Bővebb infót itt kérhetsz.

Malaga (Spanyolország)

Andalúzia fővárosa, a tüzesvérű spanyolok lakhelye , az angol királyi család, különösképpen a néhai Diana hercegnő kedvenc nyaralóhelye (Estepona) volt ez az elegáns város.folyt. köv…. 

További hajós infókról itt tájekoztatunk: Hajó

Tagged : / / / / /
%d bloggers like this: