Thaiföld – az egyik út

IMG_7350

Thaiföld  – az  ország, melynek meleg éghajlata, szépséges tengerpartjai, áthatolhatatlan dzsungelei, világraszóló konyhája és titokzatos kultúrája mindig is vonzotta az utazókat. Az alábbi írás 16 ember kalandjait meséli el, akik együtt vágtak neki a nagy útnak.

Október 31.-én egy nagyon borús, ködszitálós napon indult el kisbuszunk a bécsi -schwechati reptérre. A szokásos méregdrága kávé kihagyhatatlan volt és gyorsan kiürültek a “házival” megtöltött laposüvegek. Közben összeismerkedett a csapat és innentől no stressz, hanem nyaralás.  A bőröndleadás után, becuccolás a nagy madárba, ahol igyekeztünk kényelmesen elhelyezkedni, mert szilárd talajon csupán 10 óra múlva leszünk, ráadásul +6 óra időeltolódással.

Érkezés Bangkokba

Ha valaki a rendezett, tiszta városokat kedveli, akkor az messzire kerülje BKK-ot. Én nagyon szeretem,  hatalmas forgalommal, a benzingőzzel, a szemetes utcákkal, a mindenféle “viziállatokkal” teli koszos klongokkal (szerk.: vizi utak – kanálisok) a multikulturájával, a bulinegyeddel, masszázs szalonokkal, éjszakai piacokkal. Kedvelem a harmatos reggeleket a thai-chi mesterekkel a Lumphini parkban, a város egyfolytában főző- és étkeztető negyedeit, az éjjel-nappali nyüzsgéssel teli, az agglomerációval együtt csaknem 12 milliós színes, villogó metropoliszt.

A reptéren thai kísérőnk Crocodile Dundee várt, talpig terepszínü göncben és kalapban, összehúzott szemöldökkel. Nevét persze tőlünk kapta, mert nem egy mindennnapi figura volt. Már csak a hatalmas kés hiányzott. Barátunknak nem volt jó hangulata ami furcsa, mert itt még morcos thai emberrel nem találkoztam. Hát elvégre ez a Mosoly Országa kellene legyen.Suvarnabhumi

A fene se gondolta hogy thai Dundeeval nem fogjuk kedvelni egymást és ez gond lesz. Ott kezdődött, hogy eleve azt hitte, hogy túlélő kiképzésre jöttünk és az ő feladata, hogy a túra végére felderítő katonai őrsöt faragni belőlünk. Sajnos ez nem jött be, leginkább azért nem, mert én voltam az a bizonyos másik dudás a csárdában. Gyakran végignéztem barátaimon, akik sárga, terepszínű, pink  stb. pólókban, nagy karimájú nyári kalapokban és divatos szemüvegekben pompáztak, és egyfolytában mosolyogtak …. és nem értettem, hogy is juthatott ilyen egetverő hülyeség az eszébe. Hát ja, van ilyen.

Beérkeztünk a bangkoki szállodánkba. Itt aztán  gyors zuhany, cipő- és ruhacsere után hazaküldtem Dundeet, akit megnyugtattam, hogy bár csak “turista” szinten, de ismerem a várost és pontos tervem van, hova megyünk. Ez nem tetszett neki, de lelkemre kötötte, hogy legyek nagyon óvatos. – Reggel 8.00-ra jövök, addigra mindenki készen legyen – vakkantotta oda és válaszomat meg se várva, nagy léptekkel elviharzott. Mitán magunkra maradtunk, elmondtam néhány alapvető óvintézkedést és végre elindultunk a városi kalandra. Ez fontos volt, mert ismerjük a filmbéli mondást : Akit egyszer Bangkok elnyel …  Nos, hajrá, hadd szippantson be minket a város és nézzük meg részben mivel közlekednek a hazaiak.

Longtail boat (hosszúfarkú csónak)  – Leballagtunk a közeli klong kikötőjéhez. Az ezeken fel-le ingázó csónakok olyanok, mint máshol a troli, csak ez éppen vízen megy és a kalauz mezítláb, a csónak “karimáján” járkálva szedi be a viteldíjat – ami fillérben sem mérhető.  Azért jó, ha van egy kis helyismeret, és tudjuk hol szeretnénk kiszállni.  Márpedig mi az Arany Hegyhez ( Golden Mount, 80 m) az Ayutthaya korból származó Wat Saket arany színű, harang alakú sztúpájához igyekeztünk. Miután megmásztuk a csúcsra vezető lépcsőket, jutalmunk a lehengerlő látvány volt a városra és akadt idő beszélgetni, majd elmerülni a titokzatos keleti kultúrában is.

By Julia
Longtail boat – a hosszúfarkúk

Tuk Tuk – bár szörnyűséges hangjuk van és csak úgy ontják magukból a benzingőzt, Délkelet Ázsia háromkerekű, motoros járműve kihagyhatatlan. Persze mire kialkudsz egy elfogadható árat, az kemény menet és még igy sem lehetsz benne biztos, hogy nem visznek-e be útközben egy  üzletbe “amit feltétlenül meg kell nézni”. Persze a tuktukos ezért a boltostól jattot kap. Velünk ezt ki kellett kihagyniuk, így miután keresztülcikáztuk a forgatagos, szájtátós Kinai Negyedet is (mint a filmekben), a néhol fület- és hajattépő sebességre kapcsolva, hamarosan elértük a megadott helyet. Ezzel sikerült vérnyomásunkat és adrenalinszintünket eléggé helyretenni, mert mindenki hangos nevetéssel, levegőt kapkodva, itt-ott remegő térdekkel tápászkodott ki a tragacsokból.

Az első kaja

mivel elegendő benzin – és dízelgőzt nyeltünk útközben, egykicsit tisztább helyre vágytunk. Így Pratunamban, tetőtéri, kissé nyugalmasabb vacsihelyet választottam, ahol mindenki végigkóstolhatott néhány látható fogást, amolyan első gasztroélmény képpen. A hely lényege, hogy leginkább hazaiak járnak az önkiszolgálós étterembe. Ha először választunk ún. utcai vagy éttermi kaját, talán jobb, ha indításként a kevésbé  “spices” azaz fűszeres vagy csípős mellett döntünk. Persze aztán húzzunk bele. A helyi konyháról később majd itt olvashatsz

Baiyoke Sky Tower
a Skytower – BKK büszkesége

Baiyoke SkyTower – pár száz méterrel odébb magasodik Bangkok nevezetes felhőkarcolója  a Skytower. Az épületet többféleképpen emlegetik, mint városi pazar kilátót, flancos vacsorázóhelyet vagy akár kitűnő szolgáltatásokkal rendelkező szállodát. Mi viszont előtte degeszre ettük magunkat, szállásunk már volt, így maradt a kilátás az esti kivilágított városra.

Már az is felér egy kis adrenalinnal – legalábbis nekem – aki a nyüzsgés ellenére próbáltam egyben tartani a csapatot – , hogy átverekedjük magunkat a szűk utcákon, ahol mindkét oldalon ruhák, textilek tömege lengedezik, eléggé besűrűsödik a levegő és néha furcsa dolgok csordogálnak az úttesten. Amúgy meg csak libasorban tudtunk ballagni. Persze olyan nincs, hogy a lányok meg ne állnának legalább egy kis ruhavizitre: Muti  milyen anyag ?

Kilátás a Baiyoke Sky Tower

A Sky-ból a nappali kilátás sohasem fogott meg, ugyanis  a  város feletti szmog miatt ez eléggé korlátozott. Viszont este igazán lebilincselő a látvány, rengeteg villódzó, színt – és formát váltó fényreklámmal, tekergőző, világító kocsisorokkal. Mintha fekete bársonyon megannyi aranyláncot szórnának széjjel. A felmenet elég viccesre sikerült. Jó csallóköziként, hogy ne vesszük el egymást – egyszerre szerettünk volna vagy legalábbis egymás után beszállni a gyorsliftbe. Igen ám, de mi van ha a csapat közé néhány maláj, kínai keveredik, mindegyik egyszerre beszél, más nyelveken és persze  más emeleten száll ki? Lett néhány kalamajkás helyzet, de végül megtaláltuk egymást és fent mindenki elégedetten dőlt hátra egy színes itallal a kezében. Viszont minden igyekezetem ellenére sem tudtam mindenkit kikönyörögni a torony tengelye körül forgó nyitott kilátóra, leginkább a tériszony miatt.

Innentől már csak a Metro maradt, amivel visszatértünk a szállodánkba. Az időeltolódás, a meleg és az eszméletlen fáradtság megtette a hatását, félholtan zuhantunk  ágyba.

A megmaradt cipő, Arany Buddha, Smaragd Buddha meg a többiek

Thaiföldön általános illemszabály: ha belépsz, cipőt le. Legyen az templom, szent hely, lakás, iroda … ahol az ajtó előtt cipőket látsz, már vetheted le a sajátodat is.DSC_3381

Történt egy utam alkalmával, hogy a templom előtt levetett cipőmet (egy ferrari piros NIKE , amit azóta siratok) valaki elvitte. Először dühöngtem, de ez Thaiföldön nem jó dolog. Aztán jött a helyi őrség, intézkedett és előállítottak egy remegő embert, kezében egy leharcolt piros Nike cipővel. Szegény égre-földre esküdözött, hogy az övé. Persze hogy az volt. Több gyanúsított nem volt, így mit tehettem? A tüzes aszfalton, zokniban rohantam ez első üzletig, ahol vettem egy ronda surranót. Attól fogva Bangkokban ócska, No Design cipőben járok, ez nálam alapszabály.

Ezen a reggelen azonban helyi vezetőnkkel Dundeeval találkoztunk, akinek morcossága mit sem változott. (ez az ő saját folklórja lett). Néhány társamat elküldött átöltözni, mivel még tartott a Bhumibol király halála miatti gyászév és szigorították a ruhakódexet a Gran Palace-nál. Ezután hozta a kisbuszt, hogy kényelmesen végigjárhassuk Bangkok világraszóló nevezetességeit: Grand Palace pazar épületeit, kertjeit, az Arany Buddha, Fekvő Buddha káprázatos szobrait, amely körül végigcsilingeltük az utat  – ahogy aprópénzeket szórtunk a fekvő szobor körüli rézedényekbe.

Sajnos a GP-nál Dundee elővigyázatossága ellenére sem volt megfelelő ruházatunk, így a közeli textilesnek megdobtuk az aznapi forgalmát, néhány szörnyűséges elefántmintás bő bugyogó vásárlásával. Siralmas látvány voltunk, de elnézve a többi látogatót, úgy hiszem nem az idén készültek a legjobb turistafotók. Legalábbis a Palotán belül. 🙂

Hajózunk a Chao Praya-n 

Délután megint búcsút intettem Dundeenak, de előtte még ebédeltünk a kikötőben. Ezzel sem vívtam ki rokonszenvét. Neki más  terve volt, és én megint áthúztam. Az arca ezt tükrözte: “Hogy ez milyen lusta, zabálós banda!” . Aztán úgy döntött, megleckéztet: –  Akkor azzal mész vissza amivel akarsz,  – és elvitte a kisbuszt a sofőrrel együtt .

Ha van B terved, akkor nincs baj. Nekem pedig volt. Kedvenc mondásom: Alkalom szüli a csavargót. Adódott hát a helyzet a vízi buszozásra a hatalmas Chao Praya folyón. Míg a beszállásra várakoztunk  hallásunk kissé megromlott, mert a hangosbeszélőbe ordítozó járatkoordinátor 🙂 velőtrázó hangon terelgette az utasokat a nekik megfelelő hajóba. Örültem, hogy megúsztam dobhártyaszakadás nélkül, mert ez a hülye közvetlen közelről ordított arcomba, hátha nem hallottam Ez teljesen mindegy volt, mert thaiul úgysem tudok, csak néhány szavat. De ezt is túléltük.

Azonban a beszállás után igazi élmény, kis hajóban állva (!), erősen kapaszkodva, akár egy tömött villamoson, hasítani a vizet. Mindeközben pompás kilátás nyílt a folyó túlpartján fekvő Alkonyat Templomára. Másnap lelkesen meséltük Dundeenak utazásunkat a folyón. Erre olyan utálattal mért végig, hogy arcomra fagyott a mosoly. Miért nem kedvel? Nem értettem.

Skytrain – vasút a város felett

A vízibuszból kiszállva, röviden elméláztunk  a királyi folyó partján, majd újabb szállító eszköz után néztünk. Ez pedig Bangkok másik büszkesége, a város felett hatalmas betonpilléreken kígyózó gyorsvasút a Skytrain volt. Csapatunk női szakasza közben indult volna shoppingtúrára. De valami szép hely legyen, eredeti áruval. Mi sem egyszerűbb, itt a luxus bevásárlóközpontokból is lehet válogatni. Mikor üres kézzel és szemforgatva tértek vissza, világos volt ez nem az amire számítottak. Híresztelésekkel ellentétben Thaiföld nem olcsó, legalábbis nem mindenhol. Viszont a patpongi éjszakai piac mindenkinek a kedvére tett: a csajok vásárolgathattak, a pasik meg legeltethették szemüket a nyitott bárokból itt-ott felbukkanó, félmeztelenül táncoló csajokon vagy mosolyogtak a magukat kellető ladyboyokon. Néhányan pedig, akik csak lazulni akartak, azokkal elleptünk egy nyitott utcai bárt és egy hatalmasat szórakoztunk. Végül már csak néhány óra választott el bennünket a másnaptól. Hiszen reggeli után agyő Bangkok és indulunk északnak.

Utazás a Kwai folyóhoz

Ezen a reggelen Dundee és köztem nagyon elmérgesedett a helyzet. Janusznak, bangkoki barátomnak/kollégámnak már az első napon kellet volna jelentkeznie, de tudtam érkezésünk előtt Chilébe utazott, így mivel nem hívott, gondoltam meghosszabbította utazását. Mindenesetre felrovom neki, hogy egy ilyen ellenséges, morcos, kiszuperált katonát küldött kísérőnek, mint ez ez a Dundee….  Hol maradt a drága Mr. Nong??

Reggeli után az adott időben találkoztunk vezetőnkkel, akinél pechemre megint sikerült kihúzni a gyufát. Endre barátunk, mivel előző nap megszellőztette bukszáját, szüksége volt helyi pénzre (Baht), így elküdtük a kb 100m-re lévő váltóhoz. Sajnos túlszaladt a dolgon és ezzel (pénzváltót keresgélve), 30 perccel elhúzódott az indulás. Dundee tombolt, én pedig úgy éreztem, lélekben kiosztotta rám a halálbüntetést.

Hamarosan  magunk mögött hagytuk Bangkok zaját . Kanchanaburi tartomány felé tartottunk, ami az ország (és a város) éléskamrájának számít. Nemzeti konyhája a legjobbak közé tartozik, nemcsak thai hanem világviszonylatban is. Egyszer -éppen Mr. Nongnak köszönhetően  – ettem egy elhagyatott erdei kis faluban – ahova még rendes út sem vezetett – egy kis családi kifőzdében. A fogadtatás szívélyes,  az ételek fenségesek és frissek voltak. Igazából Ázsiában azóta sem ettem még csak hasonlót sem.

IMG_6732
Az első ebédelőhely

Útközben

Kihagyhatatlannak számít útközben az orchideafarm, a teakfából készülő, gazdagon faragott hatalmas asztalok, székek. Érdekes a bemutató, ami közben megtanultuk a kókuszdió számos felhasználásának módját. Mindeközben haladtunk aznapi csúcsprogramunk felé, ami nem volt más, mint az úszó piac. Lélekben igazat adtam Dundeenak a dühöngése miatt, mert a késésért nagy árat fizettünk és jókora tömegbe futottunk bele. Mire elhelyezkedtünk csónakjainkban és nekilódultunk (volna), többször is torlódó csónakokba akadtunk el. De klassz volt a csapat, a humor egy percre se hagyott el minket.

Napjainkra a piac inkább turista attrakció, ezért sokszoros áron adnak mindent. Mi inkább csak szórakozásból vásároltuk néhány hatalmas “fürt” banánt, kalapot és az éktelen hőség ellen színes legyezőket.

Kora délután meglehetősen kiéhezve elértük a Kwai folyót. Első utunk az úszó étteremhez vezetett, ahol tengernyi mennyiségű, istenien készített kajával vártak bennünket. Hihetetlen kilátásunk volt a hídra, amely hírnevét leginkább a “Híd a Kwai folyón” c. világhírű amerikai filmnek köszönheti, mint a történelemnek. Természetesen később  végigbandukoltunk rajta, készültek a jobbnál jobb fotók.

Első éjszaka a dzsungelben

Az ebéd utáni szieszta nem nyúlt hosszúra, hiszen jó néhány kilométer volt még előttünk. Kicsit nyugtalanított a gondolat vajon társaim hogyan fogadják majd a bangkoki szépséges szálloda után, az őserdei úszó viskókat, amik csak csónakkal közelíthetőek meg. Ráadásul nincs villany, folyó víz is csak mosakodásra szolgál. Persze mindezt tudták, de azért kissé tartottam tőle. Mint később kiderült teljesen alaptalanul.  A nap lassan ereszkedett alá, így tudtam, hogy szállásunkat már csak sötétedéskor érjük el. Érdekes lesz az étkezés petróleumlámpák fényében, hát még az esti tisztálkodás. 😊

Szürkületkor elértük a sűrűn benőtt taligautat, amin leereszkedtünk a folyó kis mólójához. Kisvártatva megérkeztek a hosszú farkú csónakok. Ezekbe kerültek bele csomagjaink és az utasok egyaránt. Felbőgtek a hatalmas motorok és hamarosan árral szembe hasítottuk a Kwai langyos, barna vizét. Lassan elhagytunk a modern civilizációt és egyre beljebb haladtunk Thaiföld áthatolhatatlan öserdejébe.

Bár mindenki várakozásteljesen pillantgatott körbe, de a szürkeségbe hiába meresztgettük szemünket, nem sokra mentünk vele. Kb. fél óra elteltével apró fénylő pontokat pillantottam meg. Előremutattam – mivel a csónakmotorok zaja elnyomta szavaimat – hogy az ott már a szállásunk. Nemsokára feltűntek a vízen békésen ringató, nádfedeles házak, amelyek szépséges fényárban úsztak, köszönhetően a sok lámpásnak. Többször jártam itt, mégis minden alkalommal nagyot dobban a szívem, annyira lenyűgöző hely.

A moonok kedvesen, hajlongva és mosolyogva  fogadtak, miután csónakjaink a mólokhoz siklottak.  – No problem mam, a csomagokat intézzük– mondták majd egyenesen vacsoraasztalunkhoz vezettek. Miután recepción elintéztem a formalitásokat, mindenki beköltözött szobájába, de előtte még lelkükre kötöttem: elalavás előtt  el kell oltani a lámpást. Láttam itt már svéd turistát, aki oxigénhiány miatt reggel igencsak rosszul ébredt. A vacsi után megnéztük a törzs zenés-táncos előadását, ami egy szerelmi történet köré van felépítve. A kísérő zene nekünk nem annyira dallamos, viszont nagyon érdekes, már ha nyitottak vagyunk ilyenre. Mi pedig azok voltunk.

Nem várt nehézségek

Amikor reggel kissé hunyorogva kiléptem szobámból, napsütés és a folyón lassan felszálló pára fogadott. Lélegzetelállító. Néhányan már a mólókon üldögélve élvezték a gyönyörű pillanatokat. Aztán mikor megláttak, tekintetük aggódóvá vált: – Helló, jó reggelt! Valami gond van ? – Háát, nem tudjuk .. a Mónika …nagyon rosszul van. –  hangzott bizonytalan válasz.  A petróleumlámpa  – ez ugrott be elsőként. De nem. Mónika erőtlenül feküdt és eléggé ramatyul festett, de legalább láza nem volt. Mivel csapatomba három nővérke is van, nem is akármilyenek, nem annyira aggódtam. Úgy döntöttem, hogy a délelőttre betervezett törzsi falulátogatás és őserdei barangolás helyett, betegünk inkább pihenjen és miután visszatérünk, addigra talán lábra áll. Sajnos nem így lett.

School in the Moon village
Iskola az őserdőben (Moon village-falu)

   Dundee -szokásához híven- a semmiből bukkant elő. Mikor előadtam mi a gond, sztoikus nyugalommal válaszolt: Tegnap, ebédkor sokat evett… mindenfélét. Láttam. – Szóval ott a szeme mindehol – gondoltam – , de ettől még nem oldódott a dolog, Délután újra csónakba kell szállnunk, majd továbbutazni. Dundee a katonai agyával ragaszkodott hozzá, hogy társunkat hagyjuk hátra, az ő szavaival élve: Vesztünk egy katonát, de megnyerjük a csatát. Most már én is utáltam őt, és persze erről hallani sem akartam. De való igaz, ilyen állapotban képtelenség lett volna végighurcolni egy beteget. De a moon törzs segített. Bevállalták, hogy társunkat csónakon átszállítják a másik szállásunkra. Gondoskodtak a további ápolásáról is. Ismerve a helyi viszonyokat ez nagy dolog, hiszen mindössze három csónakjuk van, ami nagy kincs nekik . Ezek ugyanis áru, csomagok és persze pontos időbeosztás szerint turisták  szállítására való. A betegszállítás egy másik szállásra plusz feladat, amit most ők ingyen vállaltak. A moonok lelkére kötöttem, hogy nagyon vigyázzanak rá, bánjanak körültekintően vele és helyezzék biztonságba őt. A maguk csendes módján megnyugtattak, hogy biztosan így lesz. Nem tudok eléggé hálás lenni nekik, mert a legmesszebbmenőkig vigyáztak rá, gondoskodtak mindenről. Én sem tudtam volna jobban.

Hellfire Pass –  azaz a Pokoltűz Szoros

Vannak helyek, amelyekre bármikor szívesen megyek. Aztán meg olyanok, amiről tudom, hogy az először odalátogatónak érdekes, fontos lehet – bár jómagam inkább messze elkerülném. Temető, háborús (halálvonat) múzeum (Death Railway Museum) -amelyek feltérképezik és bemutatják a japánok Ázsiát bekebelező terveit (1930). A csaknem járhatatlan terepen való vasútépítést, azért hogy a japcsik zavartalan átjutását segítse, egy Thaiföld _ Burma vonalon Indiába.

Több százezer áldozat ázsiai és több mint 60 ezer, a nyugati szövetségesek katonáiból lett hadifogollyal építtették (brit, ausztrál,, holland stb.), embertelen körül a körülmények között. Az volt az “ambíciózus” terv, hogy  az őserdő sziklaormait kézi szerszámokkal, puszta emberi erővel átvágatják a foglyokkal, hogy azon futhassanak a halálvonat sínjei – hát ez a Pokoltűz Szoros. Itt végigsétálni számomra  mindig nyugtalanító és torokszorító érzés.

A hadifoglyokkal, ha nem a betegségek, járványok, a végkimerülés, az erdő vadállatai, a viszontagságos  és csapadékos időjárás, akkor a japán katonák brutalitása vagy az éhhalál végzett. A nyugati nagyhatalmak a háború befejeztével az itt elhunyt katonáknak szépen ápolt emléktemetőket létesítettek. Az egyik ilyen a múzeummal szemben van, mintegy hétezer sírhellyel. Az ázsiai áldozatokról szinte még csak feljegyzásek sem maradtak. Megdöbbentő.  Úgy éreztem a mai napunk mindenképpen elgondolkodtóra sikerült.

Az Erawan vízesés – Erawan Waterfall

Délután visszaindultunk megint a dzsungelbe, hogy még egy felejthetetlen éjszakát töltsünk, immár nem a vízen, hanem a trópusi erdő mélyén, magasan a folyó felett. Útközben sikerült telefonon elérnünk lábadozó társunkat, aki már jelezte, hogy sokkal jobban van, tehát a holnapi túra részéről menni fog. Visszafelé tettünk egy nagyobb vargabetűt és felkapaszkodtunk az Erawan Vízeséshez.

Az út egy darabon kocsival járható, aztán gyalogosan kaptattunk felfelé a meglehetősen embert – és légzéspróbáló, 98 fokos páratartalomban. Dundee pedig gyilkos tempót diktált. Értelmetlennek láttam társaim kínzását, így megegyeztünk, hogy szép lassan sétáljanak fel. Majd fent találkozunk. Én viszont négyszemközt maradtam vezetőnkkel      (akár csak neki, nekem is jó kondim van és egy pillanatra sem lassítottam) és elérkezettnek láttam az időt, hogy letörjem szarvait. – Ide halgass, ők ide nyaralni jöttek, azért, hogy mellette megismerjék a hazádat, kultúrátokat, amibe beletartozik a természet, a gasztronómia, a történelem. Te meg ahelyett, hogy mindezt érdekessé tennéd, állandóan morogsz, néhol kiabálsz, követelőzöl és parancsolgatsz. Ez a mai nappal megszűnik és mondom neked az lesz amit én mondok, mert megesküszöm, hogy panaszt teszek Janusznak, hogy rossz embert adott mellém.  Teljesen használhatatlan vagy – Na ez megtette a hatását.  Megtorpant, szemtől szembe álltunk. Arca megkeményedett, a szemében azonban valamifajta gyötrődést láttam és pillanatnyi bizonytalanságot, aztán csak ennyit mondott: Jó, majd mondd meg neki. Biztos voltam benne, hogy mást akart mondani. De vajon mit? Kissé nyugtalan lettem, de elhessegettem a sötét felhőt a gondolataimból. Nem sokkal utánunk a többiek is felértek.  Végre hosszú idő után volt egy kis idő pancsolásra és élveztük a több szinten lezúduló meleg, csaknem kék színű víz simogatását.  Én pedig fittyet hányva Dundee utasítására, egy órával több pihenést engedélyeztem magunknak. Emberünk bár összeszorított szájjal, de türelmesen várt a parkolóban.

Az dzsungel – The jungle

Még napnyugta előtt elértük az erdőn át vezető ösvényt, amin bár csak lassan, meglehetősen zötykölődve, sikeresen elértük szálláshelyünket. Természetesen Monika már nagyon várt minket, kicsit még sápadt volt, de határozottan mosolygósabb. Így újból együtt volt ez egész brigád. 🙂

A paradicsomi környezet mindenkit lenyűgözött. Azt hiszem leginkább a hatalmas szobák, ahova szinte bejött a természet és amelyek bungalószerűen kapcsolódtak egymáshoz. Mindegyikhez kikövezett ösvények vezettek, buja növényzettel, itt-ott kisebb-nagyobb tavacskákkal, csordogáló patakokkal. Ezeket egy nagy melegvizű tó táplálta, amelynek egy részébe csodálatos medence nyúlt bele. Pár perc múlva rájöttünk, hogy a hely csak ránk várt, más vendég szinte alig – így vacsora előtt birtokba vettük nemcsak a medencét, de a forró források felett kialakított ülőmedencéket is. Ez most csak nekünk, csak ma. Határtalan volt a jókedvünk. Vacsoránkat pedig a lehető legjobb hangulatban költöttük el. Úgy gondoltam Dundeeval lezárom a napok óta tartó harcot, így meghívtam asztalunkhoz. Egy pillanatra meghökkent, de visszautasította. Mielőtt aludni tért volna még odaszúrta: “Ébresztő reggel 8.30kor”. Neki ilyen volt a “Jóccakát”.

Adrenalin, Bangkok … aztán most már nyaralunk

Kora reggel ébredtem, csak egy csendes bolyongásra vágytam ebben a festői környezetben, míg a többiek békésen szunyókálnak. Hittem én. Mert Dundee, hogy biztos legyen benne, hogy mindenki időben a “helyén” lesz, hatalmasakat dörömbölt a masszív szobaajtókon beordítva :  Brékfászt !! (Breakfast), azaz Reggeli! – Nálam nem merte, de az is lehet, hogy látta korai bóklászásomat. Ezeket a húzásait azért nehezen szoktuk meg.

Reggeli után a kávét már mindannyian együtt szürcsölgettük a dzsungel fakoronáit súroló teraszon – a Kwai folyó pedig végeláthatatlanul kanyargott alattunk. Ennek a reggelnek minden pillanatát máig látom, hallom és őrzöm.

A Halálvonat – Death Railway és Good bye Dundee!

Pontosan emlékszem, amikor sok évvel ezelőtt először utaztunk rajta. Kíváncsi voltam, vártam, élveztem aztán meg féltem. A mai napon ide vitt az utunk. Az utolsó túra a Kwai mentén. A néhol nehézkesen döcögő vonat, félelmetes kanyarokba dől, ami sajnos kitűnően belátható. Ha kihajolunk az ablakon, és visszapillantunk a vasút felett magasodó sziklafalra, majd pedig le a mélységben tekergő folyóra, majd a zakatoló vonatkerekek alatt  összevisszaságban álló , magasított talpfákra …. Hááát elég rémisztő. Na de adrenalinlöketnek épp megfelelő.

Vonatunk befutott arra az állomásra, ahol már várt kisbuszunk és a néhány napos éden után elindultunk Bangkok felé. Útközben azért még várt egy finom ebéd a folyón. De innentől búcsút intettünk Kanchanaburinak, majd néhány rövid megállóval fűszerezve gyors tempóban a reptér felé száguldottunk. Volt előttünk kb egyórányi repölőút Krabiig. Innentől kezdődött a láblógatós nyaralás, hiszen Krabin töltjük az elkövetkező tíz napot. Igen  … ja és végre megszabadulunk Dundeetól. Soha viszlát!

Aztán az élet ír néha furcsa forgatókönyveket: egy évvel hazatérésünk után Dundee keresett meg a szoc. hálón,  – akkor tudtam meg a valódi nevét. Minden évben szinte elsők között gratulál születésnapomra (pedig a thaioknál nem is szokás), úgy, hogy közben sehol nem nyilvános ez az adat (persze látta az adataimat a túrán). A ritka posztjaimat rendre lájkolja. Sőt meg Valetin napra is ír. Mindez tette és teszi  azért, mert minket láthatatlan szálakon most már örökre összeköt egy szörnyűséges tragédia, amiről mikor útjaink elváltak Bangkokban ő már rég tudott, nekem viszont sejtelmem sem volt róla. De erről majd később.

Krabi – a szeretnivaló hely 

Késő délután szállt le a a gépünk Krabi repülőterén. Jól be lettünk harangozva, mert a szép tengerparti  Beyond Resort szálloda csinos managere igencsak kitüntető kedvességgel fogadott minket, bemutatta a helyet, majd miután elfoglaltuk szobáinkat, már el is hagytuk azokat, és belevetettük magunkat a Krabi öreg estábe.  Az időeltolódás rég a múlté volt, tehát vacsora után  lábmasszázs a számos szalonok egyikében fontos pont, így igazán éjjel volt mire ágyba kerültünk.

Az első napokra nem terveztem semmilyen programot, hiszen az ezt megelőző hat napban sok kilométerrel és rengeteg élménnyel lettünk gazdagabbak. Most itt volt az ideje, hogy kissé megfáradt testünket kényeztessük és a sok átélt kalandot feldolgozzuk.

Thaiföldön a turisták imádják a masszázst. Társaim is a pancsolás mellett, állandó pénzforrást biztosítottak a pálmák árnyékában hűsölő masszőröknek.

A fiúk örömmel vették a délutáni apályt, amikor a part szélessége a kétszeresére nővekedett, így komoly focicsatákat vívtak a helyiekkel. A lányok előszeretettel bóklásztak a parton.  Volt olyan is, hogy olyan messze merészkedtünk, hogy míg odafelé bokáig érő vízben gázoltuk át a tengerbe folyó kis erecskét, visszafelé már a fejünk fölé tartva cuccainkat, nyakid elmerülve tudtunk csak átkelni. Igazán vicces, de egyben szívet melengető pillanatokat voltak ezek.

Négy nap után, ideje volt kicsit dolgoznom, így  elindultam egy egy jó jachtot keresni, amit egész napra kibérelhetünk. Végül aztán a szálloda ajánlata volt a legkedvezőbb. Másnap reggel az általam kiválasztott jacht a felére zsugorodott. A hotel látva/hallva az én  elég parasztos zsörtölődésemet, igen gyorsan ki is cserélte egy jóval nagyobbra. Ebben aztán nagyon kényelmesen elfértünk, Így gond nélkül végiglátogattuk az elhagyott kis szigeteket, a festői partokat . Amolyan igazi robinzonos nap volt. Aztán az egyik picurka szigeten megebédeltünk. A hely akkora volt, hogy a felét be is kajakoztuk, felfedezve a sziget belsejében lévő lagúnákat is.

Természetesen bejártuk a környéket néhol gyalogosan, néhol elefántháton, néhol tuk-tukkal, helyenként taxival vagy kisbusszal. Pompás napok voltak ezek.

Aztán egy reggel beütött a fene – pontosan két nappal hazaindulásunk előtt – amikor már szokásomhoz híven javában elllenőriztem az indulásokat, transzfereket stb.  Egy ideje már több mint furcsának találtam, hogy Janusz, bangkoki barátom/kollégám ilyen hosszú ideje nem jelentkezik és csak munkatársa kommunikál velem.  Sürgettem hát a korrekt válaszért. Aztán megírta …. hogy halálos balesetet szenvedett. Egészen pontosan Chilében lezuhant a hegyről. A legnagyobb szenvedélye vitte el: megszállott hegymászó volt,  5 – 8 ezer méteres csúcsokat hódított meg.  Tagja volt annak a néhány emberből álló csoportnak a világon, akik  ezt elmondhatták magukról. Ez igencsak megviselt, hiszen 2000-től dolgoztunk együtt és ez nagyon hosszú idő. Csaknem minden nagy túrámat ő szervezte, meg kell mondjam a legnagyobb megelégedésemre.  Kop -kun – khá Janusz & Thailand.

Az utóbbi három évben nem jártam Thaiföldön…. Talán itt az ideje lassan visszatérni, mert ez az ország gyünyörű  és még sok sok meglepetést, kalandot és szépséget tartogat (számomra is). SAWADEKAAAA 🙂

Tagged : / / / / / / / / / / / /

Olcsó repőlőjegyek a C-vírus után?

Néhányan döbbenten tapasztalták, hogy a napfényes Görögországba szóló, júlis közepére foglalt olcsó repülőjegyeiket két hónappal az utazás előtt törölte a lowcost (fapados) Ryanair. Pont most, amikor lassan, de biztosan nyitnak a nemzetközi repterek ?!

Csakhogy az ír társaság szembement az elfogadásra készülő szabályzat ellen, miszerint a fapadosok a fedélzeti 3 -3 soros ültetésben a középső üléssort a járványügyi biztonság érdekében – az utasok közötti megfelelő távolság betartása miatt –  szabadon kell hagyják.

 

ryanair1
forrás:corporate.ryanair.com

Ám Ryanair -re igaz, hogy “keményfejű ír” és köszöni, de ebből nem kér. A cég feje Michael O’Leary, aki amúgy is messzeföldön ismert furcsaságai és nem mindennapos üzleti húzásai miatt – egyenesen “idióta” ötletnek nevezte. Szerinte majd akkor fogadják el az elképzelést ill. a szabályzatot, ha  ezt Írország kormánya rendeletbe rakja és ezenfelül kifizeti nekik a szabadon hagyott ülések árát. Ha nem, akkor gépei a földön maradnak. Az el nem adott helyek ugyanis jelentős bevételkiesést eredményeznek. Az cég a járatok 80 % -nak újraindítását októberre lőtte be, amennyiben a nyári hónapokban lazulnak a szigorítások. Persze, aki szereti a repülésen kívül semmilyen szolgáltatást – (meg egy pohár vizet sem, a halálod előtt vagy, akkor is előtte elkéri a mosdóból engedett vizért a 2 €-t) sem nyújtó “repbajnokot”, annak hiányozni fog. Nekem biztosan nem.

emirates
Emirates a sokesélyes (fotó: a szerző)

Vannak cégek, akik fejet hajtanának az ilyen rendelkezésnek, ilyen pl. az Emirates, a Delta vagy az angol illetőségű Easyjet. Az easy már márciusban hihetetlen akciókkal hivta fel magára a figyelmet – és sikeresek is voltak – mégpedig azzal, hogy egy héten át amerikai desztinációkba lehetett jegyet foglalni kb. 39,90,- Euróért, igaz csak londoni indulással, kispogyásszal, de akár a következő évre is. Aki ezt merészen bevállalta, az piszok jól járt.

evaair-belso
A Boeing 777 ülésekkel zsúfolt beltere  – itt lehet majd “szellősebben” is ülni (fotó:a szerző)

A német Lufthansa hatalmas tőkeinjekciót kapott az államtól, ami persze érthető, hiszen az ország a légitársaság 25 százalékos tulajdonosa. Így aztán ment a mentőöv. A statisztikák szomorúak. A “Spiegel” szerint 2020 április első öt napján csupán 97 ezer foglalást regisztráltak, míg 2019 ugyanezen időszakában csaknem 4,5 milliót.

A Sojern – ez a SanFranciso-i digitalizált, utazási szokásokat gyűjtő, adatbázis alapon működő cég igencsak bennfentes az utazások, repjegyértékesítések statisztikák, és passenger behavior dolgok ( utasviselkedés) terén. Prognózisai már 2021 januárját leelemezték, amelyre a legtöbb foglalás érkezett és nemcsak egzotikus országok felé. 

Mindenesetre sok repjegytársaság masszívan kirukkolt a téli árakkal, de ez még vajmi keveset jelent. Viszont általános érvényű szabály marad: aki előbb lecsap a jó áras jegyre, az jól fog járni. Hogy mennyire lesz kifizetődő az óvatos várakozás? Hát a bukszánkat  és a terveinket tekintve semmi esetre sem.

Egy biztos, a most földre kényszerült légitársaságok gépeinek muszáj lesz behozniuk az irdatlan bevételkiesést, már amennyiben egyáltalán túlélik. Szóval, aki a járvány teljes felszámolása utáni időkben olcsó jegyben reménykedik, az kimondottan optimista.

 

Ausztráliából Fidzsin át Új Zélandra

1.rész : az utazás  ( részlet az Ausztrália-Új Kaledónia – Fidzsi – Új Zéland utazásból))

Micsoda gagyi alcímet adtam ennek az írásnak? “az utazás” … Már hogyne lenne az, mikor egyfolytában, valahol úton vagyok. Egy barátom szerint akárcsak a lósz…r.  De hát most éppen jobb alcím nem jutott eszembe, akkor marad ez.

Éppenséggel Ausztrália nem az a hely volt, amiről éjjel – nappal álmodoztam. Leginkább azért nem, mert vajon minek repülni  kb. 25 órát, amikor karnyújtásnyira is vannak csodálatos helyek? Azt gondoltam nem létszükséglet nekem ide jönnöm. Hát, pedig de.

Elsősorban nem igazán szeretek repülni. Ennyit egyfolytában meg pláne nem. De “alkalom szüli a csavargót”: feltűnik valami a képernyőn, akad egy kis időm is (ami nálam elég necces), és a legfontosabb, hogy van rá csavargási pénzem is. Ha mindez összeállt, már eldőlt a dolog. Sohasem variálom túl a szállást , az időjárást, a kényelmet, a kaját – engem mindig az emberek, a kaland, a természet, a kultúra, a tapasztalás érdekel és persze hajt a felfedezés, kíváncsiság … én ezért utazom . De azért nem vagyok hátizsákos utazó.

Repülős partnernek a KoreanAir-t választottam. Jó árat adtak és modernek, nagyon kényelmesek a gépeik. A stewardesek english-ül tolják, ám vajmi keveset értesz a beszédből, hiszen szájmaszkban van mindenki (2020 februárja van és tombol a koronavírus). Viszont kedvesek, előzékenyek. Egy perc alatt ellátnak mindennel, ami a hosszú útra kell (palackozott víz, papucs, vánkos, 2 takaró, headset, hogy minőségben nézd a klassz filmeket, fogkefe, fogkrém stb). A koreai utasok pedig eléggé csendesek, udvariasak és a kajaidő alatt “original position”-ba rakják az üléseiket, így az előtted ülők nem fekve esznek az öledben, mint néhány európai köcsög.

A menü választható: van nemzetközi (csirke, marha, sertés) és koreai. Naná, hogy a koreait kértem, amihez adtak utasítást hogyan rakjam össze. Ezzel csak engem, a csallóközit tüntettek ki, nyilván a hazai tudja, hogy kell. Nagyon finom volt és járt hozzá forró leves is. Persze a később szervirozott kávé ugyanolyan rossz volt, mint bárhol.

De abban, hogy a KA mellett döntöttem, azért más dolog is volt. A visszaúton 21 órás megálló van Szöulban. Ki az a hülye, aki ezt választja ? Én. Ha tudod hogyan kell csinálni, akkor kapsz hozzá 5* szállást (HYATT), parádés reggelivel és stopover-os városnézéssel – mindezt ingyen! Hát akkor toljuk és kukkantsunk be Kóreába is. Már nyomtam is az Entert. A fene se gondolta, hogy két nappal hazaérkezésünk után Dél Korea tiltott övezetté válik a fertőző vírus miatt. 

Érkezés Sydney-be – nagyon fáradtan, kialvatlanul és nyűgösen. Erre mi van ? Egy végeláthatatlan kígyózó sorba terelnek, tömegnyomorba, ahol légkondi helyett egy (!!) ventilátor búg! Mi a fene ez, hol vagyunk ????! 

 Az “immigration”szakasza kissé baljóslatú volt és éreztem, ez biztosan nem az a hely lesz, ahol engem tárt karokkal várnak:

1 / először is nem hallottam mit kérdez a pasas (maszkkal a száján és éktelen duruzsoló zajban), aki ezután rám förmedt: akkor most volt Kínában vagy nem ??!! … Én: ja bocsi, persze hogy nem, …. 2/ Ők: mennyi cigit hozott ???!! Én : 6 paklit . Ők: jó, akkor megnézzük a kofferját…. , Én: persze, rendben. Más választásom úgy se volt. Aztán jön egy ronda nő – aki előző életében biztos smasszer volt egy fegyintézetekben – aki szétdobálta a bőröndöt, hogy minden egyes fehérneműmet agyontapogassa azzal a kesztyűs kézzel, amivel előtte a gondosan becsomagolt cipőimet rakta szét. Undorító!! … és persze meghagyott 2 doboz cigit= 22 napra ! Hogy rohadj meg ! Gondolom innentől megírhatom a külügynek, hogy kukába az infókkal az oldalukon. Akkor hát ez lenne a szuper kedves, laza emberek országa ???? Ezekről regél mindenki, micsoda fantasztikusak ??! Haza akarok menni, nem akarok itt lenni, nem is igazán akartam!!! Teljesen el voltam szomorodva.

Na mindegy, gondoltam kimegyek és  üdvözlöm az itteni barátokat, akik irtó aranyosak , kint vártak izgulva, ráadásul 10 éve nem láttuk egymást. Néhány napot együtt tölthetünk. Vegyes érzésekkel léptem be ebbe az országba, a listámon az utolsó, általam eddig nem látott kontinensre. Most pedig itt állok végtelenül boldogtalanul, bedagadt bokával, sápadtan és nagyon fáradtan….

De előttem van egy kihívás és ezt most meg akarom lépni. Így, bár az antrè rosszul sikerült, elvégre itt álltam az aboriginélek és a valamikori fegyencek földjén. Welcome to Australia. 

A történet  folytatásáért kattints ide  .

Tagged : / / / / / / / /

Ausztrália – SNW

2. rész Sydney, New Castle -az első napok ( részlet az Ausztrália-Új Kaledonia – Fidzsi – Új Zéland utazásból)

Miután átlélegeztem az ausztrál vámszervek hozzám való gonoszkodását ( erről itt olvashatsz ), nagy boldogsággal öleltem meg Milkát és Cirot, az itteni kedves barátokat. Félretették minden kötelezettségüket, hogy az általam betervezett néhány napban csodálatos helyekre vigyenek bennünket. Felejthetetlen élményekkel, gasztronómiával, történelemmel kápráztattak el.

Ja hogy mit is akartam leginkább látni ? Mindent ami belefér, de leginkább egy koalát. Igen, persze érdekel a Sydney -i Opera, a Harbor Bridge, a botanikus kert , a the Rocks sőt látni akartuk a vad óceán partokat stb., de azért legyen ott egy igazi koala ! …. Hála az égnek, azért lett több is.

Amikor sok-sok ezer kilométer távolságból eljut hozzánk az ausztrál erdőtüzek híre, sajnálkozva nézzük, de átélni egy más dolog. Elképzelni az égő bozótot ( én így tettem) aztán élőben látni az elszenesedett, égbe nyúló fenséges eukaliptusz fákat, bizony szívfacsaró látvány, nem is szólva az itt élőkről, akik a szó legszorosabb értelmében egy hónapig nem látták a napot. De a természet mindig csodálatos dolgokat produkál és megújul. Egészen őszintén : a szigetszerű kontinens flórája és faunája egeszen elvarázsolt.

Port Stephens & Nelson Bay

Hogy az itt élők nem sűrűn vágynak más tájakra, sohasem értettem. De csak addig, míg nem láttam miért . Itt van pl. Port Stephens. a tengeröböl amely azonkívül, hogy védett nemzeti park, szépséges vízpartjai vannak. Amolyan “beach a beach” hátán. Az itteniek leginkább elegáns apartmanokban, vagy kisebb boutique típusú hotelekben szállnak meg. Van, aki egész évben fenntartja az apartmant, hogy Sydney -i vagy New Castle- i nagyvárosi nyüzsije hétvégenként, erre legyen kiváltható. Így februárban, amikor még pompás, meleg idő van, de vége van az iskolai másfél hónapos nyári szünetnek, csendesek és nagyon élvezhetők a strandok. Mivel az ausztrálok nagyon “autózós “ nép , így több helyütt karaván parkokat és kempingeket is láttunk.

A II. Világháborúban sok ausztrál esett el, így méltó emléket állítottak nekik: az óceánparton, egy a föld felett húzódó, több kilométer hosszú emlék sétányt építettek : a futók, a gyaloglók, a bámészkodók és a rogallósok örömére .

Azonkívül innen pompásan belátható a szénkereskedéséről híres New Castle, hiszen ez a gócpontja a kitermelt szén elosztásának – hatalmas tengeri tankerekbe vagy vagonokba rakjàk a fekete aranyat.

A számos strandon, parton ahol megfordultunk az óceán vize igencsak eltérő hőfokú volt. Mivel most még nem terveztünk hosszabb pancsolást, folytattuk az önfeledt bóklászást Sydney és New Castle közötti tengeröblökkel, lagúnákkal és homokos fövenyekkel tagolt partszakaszokon. Az időjárás pedig …. mintha csak a mi kedvünkért sütött volna a nap.

Indulás előtt : Sydney kikötője
Indulás Sydneyből…

Ám két nappal azután, hogy elhagytuk Ausztráliát és továbbutaztunk, érkeztek a hírek a barátoktól, hogy az ország ezen részén, leszakadt az ég. A időjárás újabb szörnyű csapást mért az országra. A pusztító több hónapig tartó, sok életet követelő erdőtüzek után, most éppen folyók lépnek ki medrükből a lehullott, rengeteg csapadék miatt. Mindez 2020 februárjában. Az áradások még a Blue Mountains hegyei köze vezető népszerű vasutat is járhatatlanná, néhol életveszélyessé tették. Csak reménykedni mertem, mire visszatérünk, az ezekhez hasonló csapások elkerülnek minket. “Egyelőre” csak az előttünk álló csendes óceáni szigeteknél jeleztek ciklonokat. A hullámok egyre magasabbak és elnyújtottabbak lettek, mi pedig immár teljes gőzzel, 23 csomóval szeltük a habokat, haladtunk Új Kaledonia felé…. amiről itt olvashatsz.

Tagged : / / / / / / /

Új Kaledónia

3. rész Új Kaledonia

( részlet az Ausztrália-Új Kaledonia – Fidzsi – Új Zéland utazásból)

cropped-IMG_4150-EFFECTS.jpg

Ha felkészülsz a váratlanra, nyertél…

Behajózás : Sydney. Miután megható búcsút vettünk ausztrál barátainktól – vendéglátóinktól, akikkel feledhetetlen pár napot töltöttünk el, amiről itt írtam, beszálltunk a RCI amerikai társaság tengerjárójába, amely reményeink szerint 15 napig az otthonunk lesz.

Nagyon sok tengeri mérföld van mögöttünk, most mégis vegyes érzésekkel léptünk a fedélzetre. 2020-at írunk és Kínában javában tombol a halálos korona vírus. Lassan nincs ország, ahol ne lennének fertőzöttek. A pánikszerű védekezés szinte mindenhol eluralkodott, leginkább a repülőtereken, kikötőkben, zárt vagy légkondis helyeken – az utasokat pedig egy , kissé rémült, álarcos gyülekezethez tudnám hasonlítani – ahol persze minden maszkja egyforma.

Miért éppen az én gondosan előkészített, megtervezett utazáson maradt volna érintetlen? Eh, ez csak költői kérdés volt 😊

Egy nappal behajózásunk előtt – már Ausztráliában – jött a mail: a tengerjárókat nem engednek Mare/ Port Ville szigetére, mivel tartanak a fertőzéstől. Mintha Kolumbusz Kristóf és vele együtt érkező konkvisztádorok lennénk, akik anno behurcolták az amerikai kontinensre a pestist és a spanyol náthát. Ezzel pedig bennszülöttek ezreinek pusztulását idézve elő. Ez a változtatás engem elszomorított, de mennyire elkeseríthető lehet a lakosoknak, hiszen nekik a bevételi forrásaik nagy része az idelátogató turistától függ.

Na de nem kesergünk : csupán egyetlen helyet hagyunk ki útvonalunkból, amivel még tudunk élni. Szóval akkor hurrá, tengerre fel!

Ott, akkor még a legvadabb álmomban sem gondoltam, hogy a hajó néhány óra múlva kurzust vált és Caledonia ill. Fidzsi után, Vanuatu helyett Új Zéland felé veszi az irányt .

Ezzel csupán az a hangyányi gond akadt, hogy ide nem volt vízumunk. Nos, ez már ugye kaland! De mint mindig, most is bizakodó voltam. Hittem, hogy ez oldódni fog. Igazam is lett .

Új Kaledonia- a francia éden. Nouvelle Caledonie franciásan , ahol az őslakosság kanak és melanéz, valamint ezek keveréke. Ázsiai utazásaim során hozzászoktam az éktelen koszhoz és a szemét különös tárolásához, éppen ezért döbbenten láttam a kikötő, Noumea parádés tisztaságát. “This is no Asia”. Színes, pálmafás buszok, amik az utasokat a kapott karkötő színe szerint szállítják. Ezeket a kikötő termináljában lehet pár USD ért megkapni, mármint buszjegy gyanánt. Így az egész napos fityinges csavargás biztosított. Amolyan óceániai “hop-on” busz.

Mi a Tjibaou center akartuk látni, ami a melanéz / kanak őslakos kultúrát öleli fel. Sajnos a belépéskor vetített film csak franciául megy – persze mi voltunk az egyetlen nézők és a világon semmit sem értettünk a filmből, viszont a felvételek érdekesek voltak. Utána erős benyomásokkal telve sétáltunk a sok ösvényes, paradicsomi helyen.

A kitaposott kanyargós utakon, amelyet nagyon vékony ágú, fenyőszerű fák szegélyeztek, vadregényes helyek bukkantak elő. Mellettük bandukoltunk le a kék minden árnyalatát felvonultató tengeröbölhöz. Ezt azonban néhány helyen, csak kissé bukdácsolva, gázolva tudtuk megtenni a mangrove fák között. De mivel a hőmérő felkúszott 38*C fokra, egy rövid gasztro élmény után (a hűsöléskor akadtunk össze néhány helyivel, akik szinten ide tartottak – kávézni, beszélgetni vagy kulturálódni ), megint úton voltunk.

A strandolás

Ezúttal a Citrom öböl (Lemon bay) fele vettük az irányt. Semmi kétség a hazaiak kedvenc helye…. A strand tökéletes, nincsenek napernyők, viszont vannak hatalmas őshonos fák, magas pálmák amelyek árnyéka igen jól jött ilyen melegben. A Korall tenger kristálytiszta kék vize csaknem 28*C volt , így nagyon nehezen vettünk búcsút késő délután. Minden percet és lehetőséget kihasználtunk, hiszen tudtuk Kaledoniában több sziget sajnos nem enged be minket ( hogy a fene esne ebbe az átkozott coronavirusba). Ennek ellenére határtalan volt az örömünk, hogy mindennek részesei lehettünk.

Egy megindító pillanat…

a párom mindenhol vásárol (és postázza is ) képeslapokat . Itt is ez volt a terv, azonban helyi pénzünk nem volt. A melanéz eladó hölgy nem igazán tudta mit kezdjen sem az amerikai, sem pedig az ausztrál dollárral. Rövid tépelődés után, legyintett, kivette a saját (!) tárcájából a pénzt, bedobta a bolti kasszába, majd mosolyogva átadta a képeslapot, egy csókot dobott a párom felé jelezve, hogy megoldotta a dolgot. Majd ezután a számára értéktelen világvalutát bocsánat kérően visszaadta, hogy sajnos ennek “mon petit “ (kicsikém) amúgy sincs értéke . Csodálatos emberek vannak a világon ….

Carte
ez is Nouvelle Caledonie

Az időjárás

Nos itt, Kaledoniában szezonnak számít a okt – dec. száraz, meleg évszak , jan.-marc. meleg, csapadékosabb hónapok ( ami a ciklonok hónapja is) … fantasztikus hely és egész évben látogatható, még ciklonok ellenére is pompás úticél. A többi óceániai szigettel ellentétben itt jobboldali közlekedés van – ami autóbérlésnél néhányunknak előnyösebb. Aki ide készül, annak javaslom a szállást mielőbb lefoglalni, mert igencsak kedvelt üdülőhely a franciak, ausztrálok, de az amerikai utazók körében is. Nyilván elővételben jutányosabb is.

New Caledonia után a hajó kelet felé vette az irányt. Mi pedig tudtuk, hogy kb. két nap hajózás után elérjük Fiji-t a paradicsomi szigetet. Vagyis a Csendes óceán kellős közepén leszünk, a “mélykék semmiben”. Várakozva, izgulva és eltelve Nouvelle Caledonie csodálatos képeivel folytattuk utunkat. Az egzotikus hangzású Fiji pedig sokkal többet adott, mint valaha is hittük, de erről már itt olvashatsz.

New Caledonia minilagúnái

 

Tagged : / / / / / / / / / / / / / /

Fidzsi (Fiji)

4.rész Lautoka és Suva  (részlet az Ausztrália-Új Kaledonia – Fidzsi – Új Zéland utazásból)

Lautoka – hajó lassú óvatos manőverezéssel közelítette meg a korallzátonyokkal védett szigetcsoportot. Miután elhagytuk Új Kaledóniát két “tengernap” után a kora reggeli órákban nagy örömmel pásztáztam végig a partokat vadásztávcsővel. Élvezetes volt a tükörsima tenger és távolban a sziget magas, zölddel benőtt csúcsai éles kontrasztban álltak egymással. Alig vártuk, hogy a szárazföldön legyünk.

img_4355
Érkezés Suva-ba

A kiadós reggeli után becuccoltunk a kikötő shuttle-buszába ( ingyenes), röviddel utána már a forgalmas városka közepén bandukoltunk, ahol  már délelőtt nagyon meleg volt. Ideje volt egy kis természet után nézni. A város, ahol a lakosság fele-fele arányban keresztény és muszlin vallású, nem annyira nyűgözött le. Legérdekesebb a zárt óriási térben fekvő zöldség/gyümölcs piac, ahol rendkívül rendezetten, mondhatnám néhol glédában sorakozott a felhalmozott áru.

Rövid lézengés után elhatároztuk, hogy szállítóeszköz után nézünk. Ehhez egy kis alkudozás és egy vállalkozó kedvű taxis kellett. Az alkudozás a következőképpen zajlott: -Szia elvinnél a környékre kicsit körülnézni? Olyan 2-3 órára gondoltam . (Úgyis tudtam, hogy sokkal több lesz). Mit kérsz érte?- Taxis:- Persze, lehet. Hááát 90-et kérek érte.- Én: -Na annyit nem adok, kb. 45-re gondoltam-. …. Aztán megegyeztünk 50-ben. A vicc csak az volt, hogy míg én US dollárban beszéltem, ő fiji dollárban … ami kevesebb mint a fele az amerikainak. Szóval lett fuvarunk, “idegenvezetőnk” nagyon jutányos áron. Láttuk a nemcsak a turista látványosságokat, hanem pl. a 2016-os Wilson ciklon pusztítása után megújult városi kórházat, vallási épületeket, gazdag és szegény negyedeket, azokat a környékbeli strandokat, ahová a hazaik járnak hétvégenként. Állítólag akkor nagy a tömeg, mert ez mindenki partja. Miután magunk mögött hagytuk a városkát, hamarosan letértünk a betonozott útról, hogy a hegyekbe vezető poros, kavicsos terepen elérjük a legeldugottabb vidéki településeket is. Welcome to country! Elszórtan kicsi, inkább fából készült házakat láttunk, amik teljesen beleolvadnak a buja zöldbe. Ázsia éktelen szeméttermeléséhez viszonyítva, csodáltuk Fiji tisztaságát.

A környéken, ha nem zöldség/gyümölcs termesztéssel, állattartással foglalkoznak, akkor szinte nem akad család, aki ne dolgozna/vagy dolgozott volna a cukornád feldolgozóban, ahonnan óriási tételben hajókon szállították a nádcukrot, meglehetősen biztos megélhetést biztosítva. Ám a hatalmas konkurenciaharcban Fiji lemaradt, így mire feleszméltek, mára már csak 6 hónapig tud munkát adni a gyár. 

Csodálatos Fiji

 

Érkezés Suva -ba

A kora reggeli órában már feltűnt a város sziluettje, ebből pedig azonnal sejtettük, hogy Lautokához képest egy igazi nagyvárosba érkeztünk. Nem volt kedvünk a hatalmas városi nyüzsgésben téblábolni, ezért sofőrt fogadtunk egész napra, és máris útra keltünk.

Mivel Suva nemcsak az elnöki palotának, hanem számos sporttelepnek és gyönyörű parknak is otthont ad, ezért legelőször ide indultunk. Nem hagyhattuk ki a fotózkodást az elnöki palota egyetlen őrével, bár ehhez inkább sofőrünk ragaszkodott.  Igencsak jól választottunk vezetőt, mert nemcsakhogy igen tájékozott volt (néha útikönyvszerűen mesélt), hanem beavatott saját ill. a fijik életébe is.

Fijin kisvállalkozónak az számít, aki megengedhet magának például három – négy autót, ezekre pedig sofőrt alkalmazzon, akik fuvarozzák az ideérkezőket. Legtöbbször nehéz jó vezetőt találni, leginkább azért,m mert kevesen beszélik jól az angolt és nincs helyismeretük. Emberünk egy ilyen jó alkalmazott volt. Mivel kb háromórányira lakik Suvatól, így a fönöke házában lakik, ami itt teljesen megszokott. Sőt mivel Suva-ban elég menő egyetemek vannak (persze fiji mércével mérve), így a lánya úgy tud itt tanulni, hogy a ő is apu munkaadójánál lakik.  Így  aztán háromhetenként haza tudnak menni a családhoz, aki igen büszke a lányra, hogy egyedüliként neki lesz egyetemi végzettsége a családból.

A rövid pihenő után egy csodálatos városi parkban, ami egy mangrovefás tengerparton van –  gyakran tűnt úgy, Fijin minden a tengerparton van – folytattuk utunkat fel a hegyekbe. Abban bíztunk, hogyha nem is egészet, de túraút egy részét  sikerül legyűrnünk. Autónk sikeresen kapaszkodott fel a meredélyre. Aztán a kocsit hátrahagyva, gyors cipőváltás után,  utunkat immár gyalog folytattuk a szűk erdei ösvényen. Helyenként féllábon egyensúlyozva, hogy a kifelé tartó helyiek mellett elférjünk. A dús páratartalom megtette hatását és hamarosan csuromvizesen baktattunk. Miután leereszkedtünk a sziklákba vájt lépcsőkön, előbukkantak a gömbölyded sziklák, amikről kisebb-nagyobb magasságokból zuhogott lefelé a víz. Elértük a vízesést. A hely egyszerre volt misztikus és szemetgyönyörködtető. Alig vártuk, hogy megmártózzunk a vízesés kis medencéjében. 

Suva – 2 rész

Miután végre felocsúdtunk a sok természeti csodát látva, nehezen kászálódtunk vissza kocsinkba. Szóval megint úton voltunk. Ezúttal a sziget délnyugati részébe tartottunk, ami a gyönyörűséges tengerpartjairól híres. Most az volt a tervünk, hogy útközben meglátogatjuk a tűzön járók faluját és egy kicsit kényeztetjük magunkat a Pearl Resort csodálatos strandján.

A rituális falu

A tűzön járás komoly rituálé, bár úgy hiszem napjainkra eléggé turistás lett. Ezért is nagyon örültem, hogy a hely mire odaértünk teljesen kihalt volt bár a hamu még parázslott. Rövid győzködés után engedélyt kaptunk a belépésre. A hely fenomenális, percekig csak álltunk csendben … de erről szóljanak inkább a képek.  

A Pearlben aztán egy hatalmasat pihentünk és fürödtünk a csodás meleg (hihetetlenül meleg) Csendes óceánban .

Annyira szép dolgokkal töltődtünk fel Fijin, hogy elhatároztuk még egyszer visszajövünk , bár a szörnyű távolság kissé elriaszt. Estefelé visszatértünk úszó szállodánkba, a fáradságtól azonnal ágyba zuhantunk … úgyhogy a mai nap késői programja végül a bőséges késői vacsora lett, miközben lazán fittyet hánytunk az egészséges étkezésre. Fárasztó volt a mai túra, így élményekkel telve, bekajálva nyugovóra tértünk. Tudtuk, hogy most hosszabb “tengerjárás” következik és lélekben már készültünk  Új Zélandra  …..

Tagged : / / / / / / / / /

Új Zéland, a csoda

5. rész Tauranga ( részlet az Ausztrália-Új Kaledónia – Fidzsi – Új Zéland utazásból)

Két hosszú nap hajózás után körvonalazódni látszottak Új Zéland tagolt partjai. Bár Fijihez viszonyítva hűvösebb volt, mire lekászálódtunk a hajóról, megcsapott a semmihez sem hasonlítható, meleg tengerparti levegő. Azt a mindenit itt vagyunk! Új Zélandon, a természeti csodák északi szigetén!

2020 februárjában az Ázsiában, majd röviddel utána már világszerte, félelmetes gyorsaságban terjedő koronavírus híre elérte Óceánia egzotikus szigetvilágát is. Éppen ezért több minisziget még a tengeri felségterületére sem engedte be a hajókat, a repülőjáratokat pedig csak korlátozott számban. Mégpedig a kisszámú lakosság védelmének érdekében. Nos éppen tilalomnak köszönhetően keveredtünk ide, Új Zélandra. Szóval megint beigazolódott a magyar szólás: minden rosszban van valami jó.

Bár nem rendelkeztünk a belépéshez szükséges vízummal, a hajóstársaság pár nappal az érkezés előtt rendkívül flottul, egy nap alatt oldotta a kényes kérdést, így még aznap mailben megérkeztek a várva várt belépési engedélyek. Hát ezzel megvolnánk.

1. nap –  Ez a maorik, a kivik és az európai bevándorlók országa, ahol sokkal több a birka, mint lakosok száma, ami jelenleg 4,8 millió. A világ ezen aprócska részén hófödte csúcsok, hívogató tengerpartok, áthatolhatatlan erdők, forró égbeszökő gejzírek, működő és gyakran ki is törő vulkánok vannak. Mi Tauranga-ba érkeztünk. Az agyoncsacsogott vámellenőrzés helyett : semmi táskanézés, kérdés. Lazán hoztak egy német juhászt, amely alaposan körbeszaglászott mindenkit. Ő tutira “megmondja” kivel van gond.

Bárhova megyek a világban- nyilván a rám ragadt rutinból, hamar felismerem a helyi rendszert és kiszűröm a turistás, lehúzós dolgokat.  Itt viszont minden tudásom cserben hagyott. Teljesen tanácstalan voltam a sok S1. R2, Tw3, N és hasonló kódolt hülyeségektől és egy helyben toporogtam. Tetszett azonban, hogy ezt megoldandó,  nyugdíjas néniket -bácsikat alkalmaznak – “ Can I help you?” ( segíthetek ) feliratos pólóban, hogy leszólítsanak szükséged -e van segítségre. Hát bevallom, igenis volt, így két perc múlva már vettem is  a buszjegyet . 

Érkezés Rotorua – ba: kb 70 km utaztunk, hogy elérjük a maori falut, Whakarewarewa-t. Érdekes egy közösség, a tetkóik hűen tükrözik a kultúrájukat, ami a faluban felállított totemeken is visszaköszönt, ahogy mondják mindegyiknek egészen pontos jelentése van. Csak azt nem értem, hogy az európai ember miért választ ilyent és varrat magára ?  Az őslakosok nem élnek elszigetelve. Igaz, ezzel ugyan ki vannak szolgáltatva a turistáknak – de végül is nagyrészt belőlük élnek. Elképzeltem,  hogy otthon mennyire örülnének, mondjuk pl. Kövecsesen, hogy  naponta turisták özönlenék el a falucskát és fotóznák minden egyes szegletét, néhol a nyitott ajtón át, még  a nappalit is. 

Bár alaposan körülnézve, de igyekeztünk  mihamarabb átkelni a falun. Útközben szóba elegyedtem egy maori nővel, akinek a háza csupán két méterre volt egy forró gejzír mellett. Fesztelenül beszélgetett, hogy lenne-e kedvünk együtt főzőcskézni. Hát hogyne lenne ! Miközben csevegtünk egy vékony,  pelenkaszerü anyagba rakta bele a kukoricát , amit aztán egy hosszú zsinegen a fortyogó gejzírbe engedett bele. Mindeközben a kötél végét egy sziklához erősítette. 10 perc múlva készen is volt a finom csemege. Takarékos dolog , de én nem biztos, hogy egy tüzes óriásfazék mellett nyugodtan aludnék. De ez én vagyok. 

Átkelés a tavon

A hőmérő higanyszála egyre magasabbra kúszott, lassan szedtük a levegőt  és igyekeztünk mielőbb elérni a túrautat. Néhol még találkoztunk turistákkal, de ahogy távolodtunk és  egyre halkult  a maorik ritmusos éneke, ők is elmaradoztak, mígnem csak a susogó természet, a madárhangok,  és a néhol felbukkanó kék vizű tavakon kívül már csak ketten bandukoltunk. Hamarosan elértük a forró vizű tavat. Az átkelést az apró szigetekkel felszabdalt, gőzölgő tavon egy tekervényes, cölöpökön álló ösvény biztosította. A látvány annyira lenyűgöző, hogy percekig meredten  bámultam. A maorik nyilván 20 perc alatt kelnek át rajta, de nekünk ez lényegesen tovább tartott, tekintve, hogy ez számunkra amolyan tátott szájas történet volt.. 

Miután sikeresen visszatértünk a maori civilizációba, vásároltunk néhány kézműves terméket és elhagytuk a falut, hogy megkeressük a buszt, ami visszaszállít minket  Rotorua központjába. Itt vannak az ún. polinéz fürdők, ahol leginkább mozgásszervi betegségeket gyógyítanak, sikeresen. Rotorua amolyan fürdőváros. Sajnos a Viktória korabeli fürdőház éppen felújítás alatt állt, de a királyi angol kert viszont olyan rendezett és szépséges, hogy bőségesen kárpótolt minket. A kényes pontossággal nyírt, nagy négyzet alakú, füves pályákon ádáz bowling csatákat vívnak a klubtagok. Mert ez így dukál a Royal Garden-ben (királyi kert). Klassz egy hely és nagyon jó hangulata van. 

Estébe hajlott, mire aztán meglehetősen fáradtan visszaértünk Taurangaba, ahol egy kirakodóvásárban nem tudtam ellenállni egy igazi, csokiban tocsogó churrosnak (imádom a spanyol konyhát) … Most adtam a diétámnak rendesen! Leheveredtünk a füvön falatozó hazaiak közé és hallgattuk az önkéntes zenészek halk country muzsikáját. Egy nap tökéletes lezárása volt.

2. nap : a hegy. Korai kelést terveztünk, mert a cél a Maunganui hegy megmászása volt. Csak könnyű felszerelést vittünk magunkkal ( esőkabát, vékony pulcsi, sapka, szemüveg és persze víz. ) 

Az eredetileg kiválasztott könnyebbik útvonal nem jelentett kihívást, így még a kapaszkodó elején áttértünk a nehezebbre. Kb. 500 m erős kezdés után két súlyos lélegzetvétel között azért eszembe jutott: hogy, vajon menni fog ez végig ? Dőlt rólunk a víz. A hegy erősen benőtt kissé meredek útvonalán más volt az időjárás, mint a tengerparton – sokkal melegebb és páradúsabb volt a levegő.  Másfél órás erőltetett menet után már megközelítettük csúcsot. Aztán szokásomhoz híven – ahogy az életben is szoktam- a sokkal nehezebb ösvényen folytattam az utat, immár egyedül.   

A látvány azonban mindenért kárpótolt és pompás helyről adatott meg a kilátás. Az más dolog, hogy a visszaúton araszolva, néhol fenéken csúszva jöttem le. Később, amikor már a tenger felől néztem fel a hegyre, jöttem rá, hogy egy több méteres egyenes sziklafalon egyensúlyoztam. Ha belegondolok…. de inkább nem teszem. Szóval kalandnak lenni kell. 

Pár órával és sok kilométerrel később már egy  igazi kivi pubban illatos kávé és egy pohár jófajta pinot noir mellett üldögéltünk és pihentünk. 

Őszintén: nehéz szívvel hagyjuk itt mindezt, nem tudjuk mikor vagy hogy egyáltalán visszatérünk -e, hiszen az út ide nagyon hosszú.  Most már értem, hogy miért itt telepednek le itt európaiak, sok ezer kilométerrel odébb hazájuktól. A nyugodt, laza , de leginkább a természetközeli életforma nagyon vonzó.  A helyiek pedig: kihasználva a hely, a klíma adta lehetőségeket: futnak, bicajoznak, túráznak, kajakoznak, úsznak, vitorláznak stb. vagy vasárnap egyszerűen a tengerparton piknikeznek és jókat falatoznak.  

Másnap, bár kicsit fájó szívvel megint útra keltünk, folytattuk utunkat Dél Ausztráliába,  Eden ( vagy Éden?😊) kikötőjébe tartottunk, ahol a kisvárosi bálnavadászokról komoly legendák keringenek és ahol csodaszép tengerpartok vannak. Ezt a részt már  itt találod. 

 

 

Australia – Sydney és Eden

6.rész Sydney és Eden ( részlet az Ausztrália-Új Kaledonia – Fidzsi – Új Zéland utazásból)

Eden – Két teljes napot tartott az út  a tengeren Új Zélandtól (erről itt olvashatsz) Ausztrália déli partjaiig. Ekkor értük el Edent. Innen már csak egy napnyi hajóútra voltunk Sydneytől. A csupán 3000 lelket számláló kis településnek szerintem a kikötőn kívül nincs is vízszintes utcája. Így miután kikötöttünk, elindultunk a kacskaringós felfelé vezető sétányon. Amiről szokás szerint rövidesen letértünk, hogy végigbaktassuk a fel-le cikázó széles utakat. Itt helyi közlekedés azaz busz nincs, így mindenki autózik. De az biztos, hogy a tanulóvezetők bizony megizzadnak, mert egy-egy ház bejáratához csak irtózatos lejtőn lehet csak feljutni. 

Nemsokára leértük a városka központját, ami tele volt hangulatos éttermekkel, bárokkal és üzletekkel, de itt nem kívántunk  sokáig  időzni. Megvásároltuk a szokásos képeslapokat, egy kávé mellett gyorsan megírtuk és fel is adtuk. Ez azonban eltartott néhány percig, míg rájöttünk, hogy ezt a helyi kisboltban tudjuk megtenni, ahol az eladó lazán egy zsákba dobta. (Frissítés: azóta már tudjuk, hogy kb. 10 napon belül megérkeztek az otthoniaknak) .

 Innen olyan 30 percnyi gyaloglás kellett a tikkasztó melegben míg a sziklaperem széléig elértünk. Itt tudtuk meg, hogy a település nagy része erre a hatalmas sziklafalra épült. Miután kicsit kifújtuk magunkat a picurka anglikán templom mellett, elindultunk a távolban már hallható hullámok irányába, hiszen tudtuk ott találjuk Eden páratlan strandját. Innen pedig meséljenek a a helyről a fotók:

Visszatérés Sydneybe

◦ Most egy rövidke beszámoló arról, hogy miután a hosszú Csendes óceáni túránkról visszatérve néhány itt eltöltött nap után, milyen érzésekkel/élményekkel lettünk gazdagabbak. Ami tetszett: az itteniek elég kiegyensúlyozottak, tudják hogy mi a dolguk és attól egy hajszállal sem tesznek többet. Túlóra, két vagy több munkahely szerintük csak a bevándorlóknak való. Ők lazán élnek és ehhez meg is van minden lehetőségük. Leginkább Sydney a vonzerő, egy élhető és jó város. Akik innen vidékre költöztek, ezt ma már a legrosszabb döntésüknek tartják. Nemcsak befektetési szempontból, hanem mert ugye kitűnő hangulata van a városnak. Igen népszerű városrész a The Rocks – itt csoportosulnak a város legnagyobb látnivalói, a Harbour híd ( amit meg is lehet mászni (csekély 200 AUD) , az Operaház , a legszebb szállodák, az üzleti negyed. Itt a Circular Quay – ahonnan bármivel eljutsz bárhova városon/országon belül .

Ha nem látod át azonnal ezt az egyszerű közlekedési rendszert, akkor gyakorolj még egy kicsit. Egy jól működő Visa vagy MasterCard -dal is felszállhatsz buszra, vonatra, kompra …. mi kell még? Ha nem megy, a helyiek magyaráznak, segítenek . Ottlétünk alatt egyszer sem használtam cash-t azaz kp-t, mert nem volt. Csak a kártyám, na meg a telóm😊Még az utolsó vietnami zöldségesnek is van kártyaterminálja, tehát a jelszó : “ plastic fantastic”. Néhány utcazenésszel és a csendesen cammogó villamossal imádnivaló az 1860 évektől létező épületek sorházai, a kiskocsmák, a helyi “egygitáros” lokálok, ahol olyan hangulat van esténként, hogy bár húzod a beled oly fáradt vagy, de még sincs kedved hazamenni a hotelba. Akkor még nem szóltunk a kikötőről, az Opera körüli kávézókról, a pihenő helyekről, a minden lépésben hívogató padokról, a királyi kertekben puha zöldellő pázsitról, ahol öltönyben, shortban, tornacuccban stb. “ebédszünetelők” heverésznek.

Szóval mi ebben a negyedben laktunk és nagyon szerettük. Szállás reggelivel, hihetetlen vintage hangulattal. A városjárás közben jó benézni a Bondi Junction negyedbe akár a Bondi beachről jövet -menet, kitűnő falatozok vannak, semmi extra, de finom, friss, meleg és megfizethető !

Szállásunk vintage stílusban

Ha sportolni szeretnél annak ezer (!!!) módja van. Járhatsz az olimpiai park klubjaiba vagy csak húzzál egy sportcipőt aztán futsz egyet a királyi kertekben vagy az Opera körüli irdatlan placcon. Vagy kimész a Bondi beach -re, ahol pompás futópályák vannak a tengerparton ( de túrautaknak is használják ). Pompás fotókat lehet készíteni, de leginkább bámészkodni.

Vásároltunk OPAL card-ot, amit mindenki olyan bonyolultan ír le a neten. Igazából így néz ki:  Ha a Circular Quay a kiindulópontod, akkor menj a kikökötő egyik jegyárusához, kérj egy Opal Card-ot és szólj a pacáknak, hogy mindjárt rakjon rá alapösszeget azaz 20 AUTdollár kreditet. Ezzel minimum 2 napig járkálhatsz (érvényes: metró-vasút, busz, villamos, komp), a kártya érintős, némely közlekedési eszközben bent (pl. busz), némelyiken az állomásokon kívül van (pl. villamos) az érintős felület, amit le- és felszálláskor is használni kell. Szóval ennyi. 

Mi az utolsó nap megkoronáztuk ittlétünket és ellátogattunk a Olimpiai parkba. Boldogság! Húsz évvel a Sydney-i olimpia után mi is eljutottunk ide. Szóval örültünk. Mivel már délután volt a vonatban csupán négyen utaztunk… Sehol nem volt egy zsúfoltság, de ez azért meglepő volt, ekkora nagyvárosban 🙂 

Este visszatértünk boutique hotelünkbe, gyorsan rendeltünk másnap kora hajnalra taxit (persze mehettünk volna metróval is,olyan közel volt, de meg akartuk hagyni a Opal card-on a kreditet, hogy legyen inspirációnk a visszatéréshez 🙂 ) . A sarki kiskocsmában pedig megvacsoráztunk. Életem egyik legfinomabb fish&chips-ét ettem,  miközben összehaverkodtunk a pincérnővel, akiről kiderült hogy cseh kislány és határtalanul boldog volt, hogy végre valaki, aki az ö nyelvén is tud beszélni. Ez jól sikerült, mert a végén meg kellett ölelgettem, mert egy kicsit elszomorodott. Hát ja, gonosz dolog a honvágy, lehetünk otthonunktól távol bármilyen jólétben, kényelemben. 

Azonban most már gyorsan nyugovóra tértünk, hiszen holnap 11 óra repülés Szöulba (D.Korea) … ahol szintén vár ránk egy másik kultúra. De ez már egy másik történet. Sydney-be viszont még egészen biztosan visszatérünk, hiszen rengeteg dolog kimaradt. Így, ahogy az útinapló elején írtam: bár az antré rosszul sikerült (erről itt írtam), de mégis megjártuk az aboriginélek és valamikori fegyencek földjét  … és nemcsak azt. Good bye Australia & Oceania

Mascarenhas szigetek – Mauritius és az “aprószentek”

 

Kilenc év telt el. Most megint itt várakozunk csapatommal – bár az utazás teljesen más jellegű lesz- mégis van bennem csekély aggodalom. Sok évvel ezelőtt úgy hagytuk el az Egyenlítő és a Baktérítő közötti , a trópusi égövbe tartozó aprócska egzotikus szigetet, hogy mindegy hogyan, csak legyünk európai földön,. Aztán majdcsak valahogyan lesz….

DSC_0456

Akkor az én szeretett társam súlyos napszúrást kapott, amely irtózatos lázrohamokkal, teljes testi gyengeséggel és kimerültséggel járt. Otthon is több hétig tartott a felépülése …. Most pedig megint itt téblábolunk. Részemről egy kicsit szorongva, pláne a hatalmas Airbus előtt, amely teljes kapacitásban 517 utast szállít egyszerre. Méltó ellenfele a Boeingnek.

De ugye bizakodó vagyok és tudom, hogy jól le van szervezve minden és mindenki rendben lesz. Novemberben érkeztünk, 29 *C-ba, 87% páratartalomba. Rajsh, hindi barátom várt a reptéren. Hosszú évek óta nem láttuk egymást. A találkozás megható pillanatai (ölelkezések, meleg kézszorongatások), után berakják csomagjainkat a kisbuszba. Az ablakon keresztül. Ami persze sziszifuszi munka. Az ilyen és ehhez hasonló furcsaságokat meg sem próbálom megfejteni. Ez itt így működik és kész. Ahogy egyre beljebb haladunk az egzotikus sziget belsejébe csak ámultunk, hogy micsoda gyorsforgalmi úttal lettek gazdagabbak a helyiek, vagy inkább az ideérkező turisták. Persze amikor az elmúlt napok időjárása került szóba, egykedvűen közli, itt mindig egyforma😊.

Az Alexandra kilátó

Bár a hely nem az olcsóságáról híres, mégis ragaszkodtam a Trou aux Bichez partjához, amely kilenc évvel ezelőtt annyira elvarázsolt. Strandját a sziget legszebbjeként emlegetik, már csak azért is, mert itt sokkal kevesebbet esik, mint a keleti parton.

Trou aux Bichez -strand

Ja, hogy miért is? A sziget belsejében nemcsak rendkívül buja természet , hanem égbenyúló, magas hegyek is vannak, amelyek árnyékot vetnek a keleti part szépséges fövenyeire és így hamarabb is “nyugszik le a nap”.

A szállásunk bejárata

Szállodánk kb. 3 perc sétára van a szépséges strandtól, ahol finom homok és a csodás kék-tűrkiz minden színében játszó áttetsző víz már szinte giccses.

A csavargós szigettúráink és a kipróbálásra érdemes, helyi gasztronómia miatt jó választás a félpanziós ellátás. Tehát érkezéskor vacsorával indítottunk. A szálloda managere Armand pedig mosolyogva fogadott, sűrű elnézések közepette, hogy érkezésünkkor nem volt jelen. Tényleg rendkívül melegszívűek az itt élők.

Este aggodalmasan kémleltem az eget , a sűrű, gomolygó esőfelhők tornyosulását. A csapaton is láttam, hogy nem egészen ezt várták. A másnap is pihenéssel telt, a felhők szintén megmakacsolták magukat, így nem tartottuk fontosnak, hogy agyonolajozzuk testünket . Estére viszont, barnás- pirosas-pecsenyés színekben pompáztunk. Mindez nem meglepő, ha az Egyenlítő közelében utazgatunk.

a sziget eldugott részei

Ill”e Cerfs avagy a Szarvasok szigete- ahhoz, hogy eljuss ahhoz a kikötőhöz, ahonnan a motoros csónakok indulnak, át kell verekedned magad a sziget túloldalára. Mert hiába a rövid távolság, az utak és sűrű forgalom hagynak kívánnivalót. Érkezéskor rövid francia magyarázat következik, aztán becuccozunk a mogorva fickó csónakjába. A “csőre töltött “ telefonok, kamerák villámgyorsan visszakerültek a helyükre, mert a “captain “ eszeveszett sebességre kapcsolt és kellemes hajókázás helyett, egy percen belül az görcsösen kapaszkodtunk a hajó oldalába . Kb. 20 perc múlva a széltől kicsit megcibálva értünk partot. Az érkezés enyhe csalódás volt, hiszen a valamikori érintetlen, csodálatos tengerrel ölelt fehér homokpadok helyett, most itt két munkagép dolgozik, hogy feltöltsék az átfolyásokat. Azonban, rövid tanácstalan ide-oda cuccolás után végül néhányan elindultunk felfedezni a sziget eddig nem látott részeit. Felfedező utunkat siker koronázza gyönyörűséges és csendes a partok, meleg simogató víz – ugrándozunk, bolondozunk a türkiz minden árnyalatában pompázó óceánban. A kezdeti csalódásból az egyik legélvezetesebb túra lett.

Csakúgy, mint a sziget csücskében elkészített ízletes ebéd : ami sült csirkéből, tengeri halból és salátából állt. Persze nem maradhatott el a helyi rum, kávé és üdítő . Mindezt egy hevenyészetten felállított “tábori” konyhában elkészítve. Igazán pompás !

Ebéd után csónakba szálltunk, majd miután elhagytuk a szépséges tengeröblöt, elindultunk tengerbe ömlő édesvizű folyón felfelé. Óvatosan manőverezve a vízből kibukkanó sziklák között, felértünk egy kb. hat méter magas, bővízű vízeséshez. A mai nap igazán változatosra, de mindenképp emlékezetesre sikerült.

Port Louis, a főváros – a helyi buszozás érdekes élmény , azonkívül, hogy gyors és olcsó. Egy fél napot arra szántunk a laza, bámészkodós városnézésre. A 25 km-re fekvő kikötőváros sokat vesztett a holland, angol majd francia kereskedőflották megállójának középkori világából, de a zajos, kiabálós és nagyon nyüzsgő indiai-, kinai-, muszlim-, kereskedőnegyed hűen tükrözte azt a multikulti világot, ami a szigetet jellemzi. A halmokban rakott utcai áru, ahol mindenki egyfolytában kiabál, alkudozik vagy éppen elad. Nem kevésbé volt érdekes a központi piac, ahol ugyanúgy találtunk pompás zöldségeket, egzotikus gyümölcsöket vagy messziről illatozó fűszereket és csábító vaníliát. Láttunk érdekes hal és húspiacokat : sertés, marha, vadhús -és a tengeri fogások pompás példányait felvonultatva. Mindez frissen kínálva. Az érzékeny orrú és fülű turista inkább maradjon a szálloda biztonságában. Nekünk nagyon tetszett.

Mivel a nap délben már erősen pirított, úgy döntöttünk visszatérünk és a tengerparton keresünk védelmet a pálmák árnyékában.

South Tour ( déli túra ) – a helyiek csak így nevezik, persze ennek is van több változata. Korai indulás és késői érkezés és amit láttunk a Chamarel vízesés, a Hét színű föld vagy akár az Alexandra kilátó.

Chamarel vízesés -Szaraz évszakban kevés vízzel
Az óriás teknősök hazája – igen békés teremtmények

Kihagyhatatlan a hinduk csodálatos zarándokhelye a Grand Bassin, a világ második legnagyobb Shiva szobrával.. De kóstoltunk rumot és ettünk egy szörnyű drága és ehetetlen ebédet. Minden jó szervezés és óvatosság ellenére, néha van, hogy ráfutunk ilyenre is . Ám a kaja feletti nyűgösségem valami egészen másnak az előszele volt. Másnap magas lázzal ágynak dőltem, minden ízületem, végtagom fájt és úgy láttam a kórság néhány napra biztosan “velem marad”. Szóval akárhogy is, ezt oldani kell.

De mint már említettem, mindig is bizakodó voltam. Most éppen a gyors felépülésben bíztam. Aztán, mint már oly sokszor, a szerencse megint mellém szegődött a bajban. Mégpedig nagy szél és hullámok formájában 😊. Pont a szeles időjárás miatt egyáltalán nem vagy csak nehezen elérhetők a Mascarenhas szigetek egy része – így jó pár nappal tolódott a következő túra. Reméltem addigra a szél, a tajtékzó hullámok, de leginkább a betegség és a láz is már a múlté lesz. Így is lett.

Indiai óceán -nagy játszótere a vízi teknősöknek, delfineknek. Néhány csupán búvármaszkkal merülő bénázónak, mint pl. én, életreszóló élmény a találkozás velük.

Megérinteni nem szabad, de velük úszni igen (foto: utastársunk EJ)

Egyik nap aztán autóbuszra “pattantunk”, hogy meglátogassuk a Föld déli féltekéjének egyik legrégebbi botanikus kertjét – Pamplemousse-t (franciából leforditva: grapefruit-ot jelent), A gyömölcshöz ugyan nincs sok köze, viszont egy séta a szépséges, egzotikus növények között nemcsak a szemet gyönyörkedteti, hanem a lelket is lecsendesíti. Ki ne hagyjátok, ha itt jártok.

Katamarán túra – nagyon vártuk . Sötét felhők borították az eget és se híre se hamva a napsütésnek. A öt fős legénység igyekezett gyorsan átszállítani minket a karcsú, dupla testű vitorlásra. A kapitány gyors eligazítást tartott előbb francia majd angol nyelven. Figyelmeztetett többek között kb. az út felétől fellépő nagy hullámzásra és tengeri betegségre. A hajó egyik utasának szerencsétlenségére bizony “visszaköszönt” a reggelije, de mi csallóköziek rendületlenül bírtuk a kiképzést.

A metsző, hideg szélben, szakadó esőben, agyonázva egy nyitott hajótesten hánykolódva szomorú látványt nyújtottunk és nagyon fáztunk. Igyekeztünk minden mozdítható holmit magukra szedni, hogy kevésbé érezzük a metsző hideget. De ahogy mondani szoktuk: mert kalandnak lenni kell, így továbbra is bíztunk a jó szerencsében. És nemhiába ! Egy óra múlva elértük Coin de Mire sziget hatalmas madár lakta, égbe meredő fekete sziklafalát. Mintha csak egy láthatatlan válaszvonalon suhantunk volna át, felragyogott a nap. A következő háromnegyed órában pedig sikerült megszárítkoznunk a pompás napsütésben. Nem messze tőlünk, ahogy lehorgonyoztunk a két sziget (Gabriel & Flat ) között, egy csapat viháncoló ráját pillantottunk meg. Tagadhatatlan, de egy földi paradicsomba jöttünk, hacsak néhány órára is .

A kaja, ami a helyi tipusú barbecue-ból, csirkesültből és flambirozott banánból állt, beletalált a tengeri vándorok farkaséhségébe. Aztán előkerült a gyümölcsszeletekkel bolondított hazai rum- elég az hozzá, hogy visszafelé végigtáncoltuk az utat – hullámok ide vagy oda – letoltunk egy jó bulit. .

Az éden egy darabja

Két csodálatos hét, amiben voltak felejthetetlen és nehéz órák, volt nevetés és hallgatás, ahol volt néhányunk számára kitűnő és egzotikus, másoknak viszont “ehetetlen” gasztronómia, voltak kulturális kavalkádok, kicsit titokzatos vallások, hindu paptól kapott áldás, kalandos barangolások. Szemet- s szívet gyönyörködtető helyek és percek. Hálás vagyok minden utazásért, minden pillanatért, amit láthatok és kicsit szomorú, hogy nem minden családtagot, barátot hozhatok ide, hogy megnézhessék a világ ezen elképesztő részét. Ezért is születnek ezek az írások, hogy egy kicsit, legalább ilyen formában, velem utazzanak és az én szememmel lássanak. Merci Mauritius !  

Tagged : / / / / / / / / / / / / / /

Grúzia , Kaukázus – a kalandos

Az írás annak a 20 embernek az utazásáról szól, akik kíváncsiak voltak egy olyan országra, ahol mindennapos látvány a mélyszegénység, a nagyvárosban falkába verődő kutyák marakodása, a pottyantós WC , az olcsó taxi, a félelmetes pártépületből átalakított luxusszálloda és a pléhtetős házak, a jobb és bal kormányos autók, a pékségek , ahol még mindig kézzel gyúrják a kenyeret, ahol minden családban tanulják a néptáncot, dalokat, zenét és ahol Zichy Mihályt a nemzet festőjének tartják. Egy ország, amit háborúk tépáztak még a 2000-es években is, és amelyben a fennséges hegyvonulat, a Kaukázus csúcsai a felhőkig nyúlnak. Ide készült néhány kalandos kedvű utazó.

2019 őszén indult a húsz fős csapat, fájdalmasan kora reggeli órában , ráadásul nyirkos hidegben, hogy aztán néhány órával odébb a napsütötte Ázsiában szálljunk le a gépről. Utunk immár szárazföldön, busszal a két fejedelmi hegyvonulat, a Nagy és a Kis Kaukázus között elterülő síkságon folytatódott. A hajnali indulás megtette a hatását, így néhányunkat útközben el is nyomott az álom.

Ősi barlangváros Uplisztszikhe

1. Az ősi barlangváros Uplisztszikhe Ezt a megállót meglepetésnek szántam – mert ugye “ha már itt vagyunk” címszó alatt,nem lehetett kihagyni. Kissé aggódtam, hogy megfelelő lábbelit húzott -e mindenki. Ugyanis a homokkőbe vájt barlangok (ahol van ősi színház, lakás, bortárolók, de még túlélésre szánt alagút is) , ugyancsak megdolgoztatták a legémberdett végtagokat. Szóval megmásztuk sikeresen .

Az időjárás pedig igazán a kedvünkben járt : a csodálatos napsütésben képeslapszerű fotók születtek. Röviden még elidőztünk Goriban is – Sztálin szülővárosában – itt a múzeum is. Ezt a látnivalót kihagytuk , mivel nem kívántuk a véreskezű diktátor ereklyéit belépővel támogatni.

Az Óváros este, kivilágítva igazán hivogató , hihetetlen zenei élettel – jazz, blues, rock, retró …

Érkezés Tbiliszibe – besötétedett mire elértük. Viszont jutalmul a szállodából pompás kilátást kaptunk a fényárban úszó városra. Az pedig helyi “folklórhoz” tartozik, hogy a helyben rendelt vacsorát nem kapkodják el. A pompás ízeknek viszont ára volt, mert volt olyan fáradt vándor köztünk, aki 22 órakor csak a levesnél tartott . Hát ja, légy türelmes és boldog leszel.

Városnézés Tbilisziben – a túra részben visszavezetett minket a város alapításához, a vadászó király és az általa elejtett vadhoz, amely a Tbiliszi -i gyógyforrásoknak köszönhetően kelt újból életre. Az impozáns Narikala erődhöz felvonóval jutottunk el, majd onnan óvatosan araszolva a sziklákba vájt lépcsőkön leereszkedtünk a botanikus kertet érintve, a fürdőnegyedbe.

óvatosan, minden lépésre ügyelve

Láttuk a csodálatos kénesvizű perzsa fürdőházakat , amelyek a föld alá vannak beágyazva és amelyek a kereskedelmi selyemúton érkező karaván vezetőktől, az egykori szovjet karhatalmon át, egészen a csallóközi fürdőzőkig sokféle vendéget látott . A Rikhe parkban bonyolítják a népzenével, tánccal tarkított hatalmas rendezvényeket , amely leginkább majálisra emlékeztet- szóval itt a pihenős, lábfelrakós történet következett.

Volt, aki megpróbálkozott egy-egy pohár finom bort rendelni a teljesen üres étterem hívogató teraszán, de abszolúte eredménytelenül, a kiszolgálás közönyös volt (később ezt helyi szokásnak neveztük el) és vendég nélküli pincérnek esze ágában sem volt kimerészkedni a napsütötte teraszra. Így utunkat bár kissé tikkadtan, de folytattuk az ikonikus Béke híd felé, amelyet este több mint 30 ezer égő világít meg a georgiai zászló színeivel. A hidat a helyiek nemes egyszerűséggel csak “tisztasági betétnek” nevezik.

A vallás – ha egy országot leigáznak, akkor az első támadások mindig a vallási épületek ellen irányulnak, hiszen ez a megfélemlítés legbiztosabb eszköze. Itt bármivel próbálkoztak, évszázadok során a grúzoknak töretlen maradt a hitük és maradtak ortodox keresztények: mélységesen tisztelik a pátriárkát, annak igyekeztét, hogy életben tartsa nemzetét.

Mtschketa-ban az ősi fővárosban, a Svetiskoveli katedrálisban, ahol kereszténységük indult, éppen ezért gyakoriak az esküvők. Reggel még ugyan szakadó esőre ébredtünk, de mire elértük a kopár dombon, az ég felé meredő Jvari kolostort és zarándokhelyet valamint az odavezető köves utat, az időjárás megkönyörült rajtunk, így pompás fotók készültek kolostor tövéből a Kura és Aragvi folyó találkozásáról.

A gasztronómia – itt érvényes: mielőtt ide utazol diétázz ! Minden ételhez fonott kosárban hozzák a frissen sütött khachapurit, ami lehet lapos kifli formájú vagy éppen imeruli sajttal töltött kerek pékáru …. a lényeg, hogy isteni. Néhány étteremnek saját kis péksége is van. A khinkali – sajttal, gombával, marhahús gombóccal töltött tésztabatyu, amit kifőznek és kizárólag kézzel ragadják meg és így fogyasztják – itt ez kötelező éteknek számít . A diót rendkívül sok formában használják – mi a sinori-t fogyasztottuk, ami igencsak kedvelt édesség ( összetekert palacsintákat félbe hajtva, egy öblösebb tálba gondosan beleigazgatják és édes diós -sajtos öntettel nyakon öntik- igazán fenséges és sajnos abbahagyhatatlan. A sós, vajon sült pisztráng, gránátalma öntettel egyszerűen fenséges. De a sertés vagy akár marhából készült ragukat, krumplis -húsos egytálételeket kihagyni főben járó bűn lenne. Ezzel utunk gasztroélményei egyértelműen igencsak jól sikerültek.

….igazi családias falatozás

A konyak Egy Sarajishvili nevű kísérletező kedvű pasas 100 éve kitalálta ezt a fantasztikus párlatot, ami azóta is a világ egyik legpompásabb nedűje. Konyakkóstolónk jó pár éves itala akadálymentesen csúszott le torkunkon.. Feledhetetlen élmény volt, igazi grúz módra elkölteni a többfogásos ebédünket, amelyet hagyomaóányos módon az ún. taman indítja , úgy hogy asztali “áldást “ mond ( ez nekem jutott), majd mindenki hozzáteszi a maga “béke” mondókáját. Fontos, hogy ebben a háborútól megtépázott országban : a béke szóval kell kezdődjön mindenki mondandója. Ez a nap bizony kitűnőre sikerült : egyszerre volt megható, torokszorító, vidám és szórakoztató . Nekem a kedvencem volt. (főleg mert nagyokat nevettünk is )

Kaukázus, a hatalmas A hegység ahonnan a mi őseink is elindultak. Kétségkívül túránk fénypontja. Az időjárás mindig meghatározó , így amikor reggel megláttuk a szikrázó napsütést, tudtuk nagy baj nem lehet. A többórás út olyan félelmetes magasságokban tekergőző szerpentineken vezetett, hogy más választás nem lévén, rábíztuk magunkat a sorsra. Viszont sofőrünk rutinosan oldotta a nehezebb kaptatókat is.

Utunk a csillogó kék víztározók és ősi templomok (Ananuri) mellett vezetett, majd mindez ritkulni kezdett és csak gyérebben lakott településsekkel találkoztunk. Aztán mielőtt buszunkat terepjárókra cseréltük, mindenkinek kijárt egy kiadós, tradicionális ebéd és egy rövid szieszta a szikrázó hegyi napsütésben . Az autók nyögve-reccsenve indultak, majd iszonyú gyorsasággal iramodtak neki a meredek útnak. Bár kapaszkodtunk, ahogy tudtunk, néhol inkább csukott szemmel, mégis remegő térdekkel kászálódtunk ki a kocsikból 2100 méteren. Innen gyalogosan folytattuk utunkat a Gergeti Szentháromság templomhoz és őrtoronyhoz. Erősen zihálva , egymást segítve , fáradt testünket vonszolva legyűrtük a kaptatót, hogy aztán lélegzetelállító kilátásban legyen részünk a körülöttünk lévő hegyekre és a teljesen behavazott 5030 méteres Kazbeghi csúcsra .

Hogy mit adott nekünk ez az ország ? Szívszorító emberi sorsok történeteit, hihetetlen látnivalókat, háborúkkal átszőtt történelmet, szemet gyönyörködtető természetet, csodás gasztronómiát , finom borokat, baráti falatozásokat, rengeteg nevetést …. Hiszem, hogy bőröndünket telepakoltuk azzal az örömmel, ami abból fakadt, hogy mindezt így, együtt láthattuk. Gamarjoba ( üdvözlet ) mindenkinek ! 😊

Következő tervezett túránk 2020 májusa.

Tagged : / / / / / / / / / / / / / / / /

Dél-afrikai Köztársaság

Cape Town, Jóreménység foka, Johannesburg, Pilanesberg,

img_6311Afrika … a kontinens ami számomra mindig kicsit félelmetes volt, ezért nem igazán szerepelt a “nagyon meg szeretném nézni” listámon. Aztán a véletlen úgy hozta, hogy három hónapon belül másodszor jöttem munkaútra. Most éppen a Dél-Afrikai Köztársaságba. De tudjuk véletlenek nincsenek, egy csomó olyan kalandba keveredtem, amiért hálás leszek életem végéig. Ezzel Afrika menthetetlenül az életem része lett.

Februárban útra keltem . Csaknem szó szerint az utolsó pillanatig dolgoztam, pakolàs és repülés egyenes járattal Cape Townba.

Az Austrian belejátszott a kártyáimba, így jutányos áron jutottam remek premier classos jegyhez, ott is a legelső sorban, így kitűnően elnyújtozva utaztam. Aztán négy jó filmmel és 11 órával később , az Egyenlitőt átszelve, landoltam. Időzóna : +1 óra . Pompás!

Mivel este érkeztem értelemszerűen éhes sem voltam, mert a gépen egy rakat kaja meg ital volt ( itt jár a pont az Austriannak), így egy gyors zuhany után aludtam, mint tej.

Ilyen remek ágyam régen nem volt szállodában….

A szálloda a városi kis kikötő közelében , egy csomó hangulatos kis bárokkal, üzletekkel, holland és angol történelmet idéző építészettel, de egyben modern részben volt. Úgyhogy kezdeti aggodalmam, hogy esetleg veszély leselkedik rám városi bóklászásaim közepette ( mégiscsak Afrika), azonnal elpárolgott. Jé, milyen jó helyre jöttem ? 🙂 A belváros kanálisokkal átszőtt De Waterkant negyede szemetgyönyörködtető!

Az Óratorony a belvárosban, a De Waterkant negyedben
African Trading Port – az afrikai áruk kereskedőháza a kikötőben.

A szállodai reggeli bár rendkívül bőséges volt, mégis maradtam a megszokottnál: tojás, kis virsli, kenyér, narancslé na meg, illatos, finom presszókávéval és indulhat a felfedezés. Dél Afrikába nem all inclusive-os, henyélős szállodáért jössz … arra ott vannak a pihenőshotelek. Ide kalandért, élményért jönnek az utazók, kalandorok, felfedezők, akik olyanra vágynak, amire emlékezni fognak egy életen át.

1 út : Az Asztalhegy (Table Mountain), szóval a legendák léteznek … Teljesen tisztán láttam a szobaablakból, magas, lapos és a város fölé magasodik. Andrew a hotel előtt már ujjongott: csodálatos napunk van, mindent látni fogsz! Ja szóval oda megyünk fel, csak nehogy felhőbe burkolja magát. Egy lassan, a saját tengelye körül körbeforduló , Svájcban gyártott, ultramodern felvonóval…. persze, mert minden utasnak ugyanaz a látvány dukál. Egy hegyekkel körülvett , védett ékszerdoboz.

Kilátás egy csodálatos, fenséges városra , ahol két óceán találkozik. A hajósok rettegett foka, a négy kilométer hosszan, viz alatt húzódó , alattomos zátonyok és a tépázó szelek miatt :Fokváros azaz Cape Town.

mit lehet itt fotózni? .. minden része szépséges

Innen tovább már csak a Déli-sark van meg a pingvinek. Oda is kellene menni? Vagy mégsem? Még nem tudtam mi vár rám. Mert ugye ott volt “Csupamosoly” Andrew, a könyörtelen kolléga. Ő pedig mindenképpen ragaszkodik szeretett szülővárosa látványosságaihoz.

Andrew-val csak nevetni lehet – pompás ember

Szóval hiába fáradtság, meg hogy szeretnék nézegetni, bámészkodni, lábat nyújtani …. Sajnos nem és nem, te itt “ my Dear “ munkaúton vagy, azaz menni kell. Hát mentem és micsoda helyekre! Köszönet érte kedves Andrew.

2. út: Mert pingvineket látni kell! Na persze, már látom , ahogy öt darab kalandvágyó fekete csőrű átúszott ide! Láss csodát : két órával később, sok kilométerrel arrébb, de ott voltak. Fehér, finom homokos strandok, hihetetlen kék óceán (ami hideg , de jól jött a 35 fok melegben ), és a pingvinek. Afrikaiak. Levegő után kapkodtam. Mi ez ??! Nem egy- két példány, hanem több ezer. Bukdácsoltak a tengerben és bolondoztak a vakítóan fehér homokban.

csodálatos kilátásban van részünk
Afrikai pingvinek

Persze a látványért valamit tenni kell. Bemenni a csöppnyi területre, az iszonyúan vágtázó széllel dacolva. Megtettem. Az orrom, a szemem-szám, a fülem, a hajam és más szabadon hagyott testrészem csurig homokkal. A togyogóknak persze ez semmi. “Látni akarsz hülye gyerek ? Akkor gyere ide , mert én itt lakom !” Hiába volt +35 fok, be kellett öltözni, mert igencsak fájdalmas látogatás. A bőrömről, mintegy ezernyi apró tűszúrásként pattantak vissza a homokszemek. Most bezzeg jól jött a reggel még viccesnek tartott farmerkabát. Aztán ott volt még a fényképezőgép, a teló, amiket rendesen védeni kellett, mert amúgy kuka. Megéri? Hát hogy a bánatba ne?! A látvány amolyan igazi, tátott szájas történet . Itt álltam világ “egyik” végén. Ezért jöttem …. nagy részben a kalandért.

3. út: A Jóreménység Foka– hát igen, itt vagyok végre. Ez az én afrikai álmom. Nagy listás. A kalandregények, dokumentumok és egyéb írások, amiket életem során olvastam, fejben elraktároztam és elmélkedtem róla. Itt van előttem. Csak nem fogok bőgni ? ….

A világítótorony tövéből fotózva : a Jóreménység Foka
A “Jóreménység Foka”, az afrikai kontinens legdélnyugatibb pontja.

Van ilyen. De észre térített a szél . Hát ja, az irtózatos. Azt hittem minden, csupán lazán hozzám erősített cuccot biztonságba helyeztem. A sapkámat nem eléggé. A szél pedig az óceán spanja, tehát közös erővel megszerezték. Járulékos veszteség, mert hidd el, hogy ez nem az a hely , ahol utánakapsz. Minden lépést át kellett gondolni, itt talpon maradni is nehéz , fotóalkalmatosággal egyensúlyozni meg pláne. Kezdtem fáradni az erőltetett menetben, meg szomjas is voltam a hőségben. Aztán eszembe jutott Magellán, aki egy lélekvesztőn kelt át óceánokon vagy a fűszerszállítók Indiából, hogy lámpásként utat mutassanak a többi hajósnak. Akkor én meg mit rinyálok? Ráadásul szárazföldön vagyok.

4. út : Az isteni nedűk– a nagybetűs Bor- nagyon vártam, hiszen az egész családom regényeket mesélt a csodás dél afrikai borokról. Nekem persze a legjobbnak, aki ugyebár semmit sem értek hozzá. Számomra van jó és rossz bor. Afrikában azt mondták: ez pont elég!

Igazi boros vidék, pincészetekkel , nádfödeles házakkal , sok-sok napsütéses órával…Az isteni nedűt a hugenották kezdték honosítani. Nekem tudja fene miért, nagy kedvencem a Chenin Blanc lett. Erre megint mit mondtak az itteni borászok? : “akkor a kedvenc tömény italod a minőségi konyak “ . Ez így van. Hogy honnan tudtàk? A Chenin Blanc hozzá az alapanyag! Megint tanultam valamit .

Annyira csodálatos vidék, hegyekkel, gazdag szőlőkkel, rengeteg napsütéssel
Boroshordók Stellenbosch-i pincészetben

Stellenbosch egyszerűen pazar hely. Azt hittem visszatértem a 16-17. századba . A nádtetős koloniális stílusban épült házak , amelyek középosztálybeli vagy gazdag európai kereskedők birtokában voltak, teljes szépségükben állnak a mai napig. Bármelyik ház látogatható és a korabeli ruhákban pompázó házvezetőnők röviden be is mutatják, mindezt csekély borravaló fejében. Mindenhol tisztaság, rendezettség. Hihetetlen, hogy ez Afrika . Pedig de! Nem tudok más jelzőt mint: fantasztikus és élvezetes!

Bank Stellenboschban

Másnap korai reggeli és repülés 9:20-kor Cape Town-ból a Mangó Airines járatával. Annyira lazák, közvetlenek, hogy bebizonyították, ami az EU—ban elképzelhetetlen, itt természetes :a kapitány (nő) meghívott a cockpitbe, igazán barátságos gesztus .

Ami az EU-ban elképzelhetetlen, itt csupán kedvesség – meghívtak a cockpit-be.

5. Pilanesburg – Nemzeti Park a dzsungel mélyén. Utunk célja pedig Johannesburg helyett Lanseria, egy kisebb magánkézben lévő reptér, így spórolva az úton negyven percet Pilanesburgba. Ide tartottam Ukundu lodge -ba, amit a reptérről bő 2 órával később értem el. Gyors kávé és indulás a szafarira. ( nem pihentem semmit, nem baj talán majd este).

Kilátás a lodge szobájából
SPA a dzsungelben … a lélek és test pihentetésére

6. út: A szafarik – Rövid autózás után igazi National Geografic látványok következtek : vízben játszadozó elefántok, tátogó vizilovak, nyújtózkodó orrszarvúk. A fáradtság, ami erősen rámtelepedett egy pillanat alatt elmúlt, ahogy a vezető egy közeli fotózás alatt csendben megjegyezte: amúgy esélyed sincs elfutni az orrszarvú elől … “csak úgy mondom”.      Mély levegő.. és szépen visszazuttyantam az ülésre. Jobb lesz, ha hallgatok rá.

Esti tisztálkodás

7. út – a Kaland folytatódik – Lassan lebukott a nap, de orrszarvún , zsiráfon, zebrán es rengeteg impalán kívül, csak a nagy fűben pihenő oroszlankölyköket láttam.

Pózolás a fotósnak

Idegesen pillantgattam körbe, mert az anyának valahol a közelben kellett lennie és az autók itt – Kenyával ellentétben- annyira nyitottak, hogy simán beugrik egy ekkora állat. De valószínű messzebb vadászott, így nem tűnt fel láthatáron. A szívdobogásom is helyreállt . Lassan beállt a sűrű, esti szürkület, így poroszkaló módban visszaindultunk a lodge-ba. Aztán minden előzetes figyelmeztetés nélkül padlógáz! Megőrült a ranger? Valamit helyi nyelven hadoválnak, amiből csak azt értettem: simba. Azaz oroszlán. Aztán elindult a hajsza. Itt nincs figyelmeztetés : kapaszkodj, ahogy tudsz, mert a kocsi repeszt veled! A végtelen afrikai sötétben, a szűk dzsungelutakon. Azonnal a belső ülésre kotródtam. Ha itt elér egy becsapódó faág , megszívtad és este nyalogathatod a sebeidet. Aztán észveszejtő lassítás… már alig gurul az autó: előttünk az úton négy oroszlán, egy egész család ballag kimért léptekkel ( biz’ Isten nem a TV-ben megy ) … vadászni mennek,ügyet sem vetnek arra, hogy mögöttük szafari kocsi araszol. Hááát csúcsra járatott adrenalinos érzés, úgyhogy bevallom hiányzik a fotó, de a videó tökéletes (sajnos nem fért ide)

Másnap valami csoda folytán sikerült lekapnom a rejtőzködő vadkutyát :

egy éve nem látták meg a rangerek sem … a vadkutya
Akárcsak egy festmény – egy orsszarvú család az afrikai vadonban

Az orrszarvú család pár méterre tőlem békésen legelészett, akárcsak egy megelevenedett festmény, mindez itt, az afrikai vadonban.

Szóval Pilanesberg pont azt adja az idelátogatónak, amit sokan keresünk : békés természetközeli világot, a magas vörös sziklás dombokat (pont mint az Oroszlánkirályban) ahol a reggeli sárgás napos párában láthatók a nagy szürke elefántok lassan ropogtatva a friss zöldet. Az őshonos akácia ágakat lassú, komótos mozdulatokkal rágcsáló zsiráfok és a magas fűben kicsinyeiket terelgető varacskos disznók hazáját.

Három szép napot töltöttem paradicsomi állapotokban….. Talán itt átértékeljük agyonmodernizált “civilizált” világunkat és persze magunkat.

8.út : Az Elveszett Város – The Lost City. Hogyan maradhatna ki az afrikai “bush” mélyén az Elveszett város (Lost City) vagy szebb nevén Sun City ?. Vagy kétórányira Johannesburgtól. A csodás The Palace olyan élmény, mintha egy afrikai királyság elvarázsolt palotájában lennénk a buja dzsungel mélyén. Ezt mindenki látni szeretné, itt tényleg megfordul a világ, már akinek a budget – je engedi:

Kilátás a King Towerből Lost Cityre
Itt lehet zavartalanul elmélkedni, bámészkodni …
… vagy felrakott lábbal illatos kávét iszogatni

Ha pedig nem, akkor is csekélyke belépőért látogatható SunCity szórakoztató része (quad túrák , zipline, hullamfürdő, gyalogos dzsungeltúrák stb), a gasztro rész pedig külön élmény – mint Dél-Afrikában bárhol, kitűnő dolgokat lehet enni , abszolút megfizethető, vicces áron !

9. út – A hazatérés – Rövidesen búcsút vettem az országtól , hiszen az erre szánt és megadatott felfedező-utas munkaidőm sajnos lejárt …. De vissza kell jöjjek újra : Afrikáért, annak színeiért, illatáért, ízéért, zenéjéért, buja természetért és amit nem lehet kihagyni: a megismételhetetlen kalandért🙂..Remélem lesz rá alkalom idehozni a barátokat, ismerősöket, hogy továbbadhassam ezt a csodát. Vagy továbbgondolni a túrát, megnézni Botswana-t és Namíbiát, vagy bármi mást .. mert azt életben legalább egyszer látni kell az igazi Afrikát!

Tagged : / / / / / / / / / / / / /

KENYA – szafari és óceán

Igy utazunk mi

     Indulás – 2018 október 24.-én keltünk útra csapatommal, amely korosztályt tekintve széles skálán mozgott, mert az utazók között volt éppúgy  7, mint 60 éves is. Tehát 19 ember vágott neki a nem mindennapi kalandnak. Nagy köszönet jár nekik, hogy velem tartottak a kalandos utazáson és zokszó nélkül bírták a gyűrődést.

zsir8f

Komoly felkészülés előzte meg az utazást: oltásokat kaptunk és a malária elleni gyógyszerek egyaránt a bőröndbe kerültek, de mivel szegénység sújtotta országról van szó, így bepakoltunk rendesen – eleve olyan repülős társaságot választottunk, amely akár a 46 kilós csomagokat is térítés mentesen szállítja. Leginkább olyan dolgokat, amikhez nehezen jutnak hozzá az afrikai gyerekek: füzetek, kifestők, tollak, ceruzák, cukorkák, ruhaneműk. Azonkívül Andinak, csapatunk tagjának köszönhetően, színes táskákat töltöttünk meg  kicsiknek, nagyoknak szánt, igazán szép holmikkal. Fogalmunk sem volt arról, hogy egyszerű adományaink, micsoda örömet váltanak ki. Ez volt utunk talán legmegindítóbb pontja.

45649341_173337600287113_2147775224739790848_n
pár perces megálló ….. döbbenten láttuk, hogy a gyerekek kincseiket egymás között elosztják

   Érkezés – kora hajnali órákban, vizes leszállópályára, szakadó esőben, de azért bizakodva, hogy majd reggelre mindez a múlté lesz. Tévedtünk. Ahogy abban is, hogy bőröndjeink, adományaink a csomagszállító szalagon lesznek. Közel háromórás reptéri tortúra következett, papírtöltögetés – mert számítógép majd egyszer lesz . Mondják, talán másnapra megérkeznek  csomagjaink. A reptéri személyzet mosolyog és mondogatja : “Hakuna matata” azaz “nincs gond”.  Akkor még nem tudtuk, hogy ez a szuahéli mondat mindennapjaink részévé válik. Fáradtan, álmosan, de azért mosolygósan becuccolunk a kissé lepukkadt kisbuszokba. Irány a szálloda.

Ha azt hiszed, hogy fel tudsz készülni egy afrikai szegény országra az európai kényelemből, óriásit tévedsz. Várakozással teli csevegésünk a buszban néma, fojtogató döbbenetté változott, ahogy egyre beljebb haladtunk Mombasa belvárosa felé, romos utak, az esőnek köszönhetően hömpölygő, vörös sártenger, mezítlábas, taligát húzó teherhordók, koszos, husángokból összeeszkábált toprongyos piac és vastag, rácsos ablakok a rothadó viskókon. A mély kátyús utakon szorosan egymáshoz préselődő, reklámokkal teleragasztott matatuk (helyi kisbuszok), amelyben csuromvizes helyiek ücsörögtek összezsúfolva ….  Végignéztem a szótlan, ledöbbent csapatomon: Istenem, hova hoztam őket?? DE ők tapasztalt utazók, bírják a gyűrődést, úgyhogy majd oldjuk  – mindig is bizakodó voltam :).

A szálloda – mindössze 15 kilométerre a reptértől, egy nagyíves, őrök vigyázta, fekete kapu válassza el a külvilágtól. Aztán belépsz a helyre, amely  – a túrát leszámítva- csaknem két hétig az otthonod lesz. A neten mindent megnézhetsz: a strandot, szobákat, kaját … egyet nem tudsz keresni a google-n, hogy milyen kapcsolatod lesz az ottaniakkal. Nos ezen a ponton kezdett Kenya olyan lenni, amit sehol máshol a világban nem tapasztaltam: a végtelen kedvesség, segíteni akarás, az állandó mosoly. Ez pedig nekünk, a fáradtan, izzadtan, csomagok nélkül megérkezett, szomorú utazónak szólt. “Nem baj madam, majd holnapra itt lesz a csomag” vagy  “Madam hakuna matata, holnapra minden szebb lesz” , “Nagyon örülünk madam, hogy itt vannak, mondja meg a csapatnak, hogy készen vannak a szobák, pihenjenek, ha szükség van valamire segítünk , holnapra minden jobb lesz …  és igen madam, az idő is, itt ilyenkor mindig szép idő van” “Hakuna matata madam” … Micsoda hely ez, ahol fél országnyi ember nyomorog, kis motyójukból élnek és engem, az elkényeztetett európait biztatják, hogy minden rendben lesz?! Tudnak valamit. Olyasmit, amit nekem/nekünk tanulni kellene. Leginkább azért, mert másnap délután érkeztek a bőröndök, elállt az eső, kisütött a nap, mindenki mosolygott és mi boldogok voltunk, hogy itt lehetünk. Ja tényleg: hakuna matata.

45638250_2261029704133735_8201263283190104064_n
a szálloda egy része
45596909_1534157490020705_1674361415156105216_n
az Indiai óceán egy szelete
45752360_776810882686508_5112969101995671552_n
afrikai hangulat, estefelé

A szafari – a szó szuahéli nyelven utazást jelent, és ezt túránk során megtapasztaltuk. Néhány nap tengerparti pihenés után megérkezett a négy, erős Landcruiser terepjáró, négy igen jól képzett vezetővel, nyomkeresővel. Kora reggel pedig nekivágtunk az ország belseje felé vezető útnak. A túrát még az irodából gondosan megszerveztem, hiszen helyben is foglalhatsz “safarit” kisbuszban összepréselődve, zötykölődve, botcsinálta vezetőkkel. De mi látni akartunk, persze sokat és megélni az igazi szafarit. Vezetőink pedig úgy mondták, “ha szerencsénk lesz”. Hát lett.

45679786_939984572859781_8439245660124872704_n1-e1541698136724.jpg
A képen a négyből három Landcruiser, csapatunkkal

 A Tsavo Nemzeti Park a kontinens egyik legnagyobb parkja, óriási vadállománnyal. A tőle jóval kisebb Taita Hill, ahonnan az első cserkelést indítottuk, szintén  bővelkedik vadakban. Még utunk elején elhatároztuk, hogy szeretnénk látni, fotózni a nagy Ötöst (Big Five): azaz oroszlánt, afrikai elefántot, kafferbivalyt, leopárdot és orrszarvút. De júliusban 11 orszarvúból 8 elpusztult, így erre kevés esélyt láttunk.

45638677_1979814342102817_7274656395822104576_n.jpg
Damiano, jómagam, Sudi, Nick és a gugoló Lorenzo

Napnyugtatkor már terepjárónk nyitott részéből figyelhettük az oroszlánok támadását egy fiatal kafferbivalyra. Torkunkban dobogott a szívünk, hiszen a támadást követően dübörögve elindult a felbőszült hatalmas csorda és mérföldeken át hajszolták az oroszlánokat … Hát ja, ez nem National Geografic adása, hanem ez itt élőben megy, hogy kezedben a “beélesített” fényképezőgépeddel, a kocsi ülésén állva, az afrikai esti szellővel arcodban meglásd a vadat.  Bárhogy is, a fekete kontinens színei, egyedei, hangjai már első este rabul ejtettek minket.

DSC_0897
Közeledtünk a kafferbivaly csordához
DSC_0727
Csendben haladni, nem egy könnyű feladat

A reggeli “cserkelések” korán indultak, – ilyenkor csak egy gyors kávé fért bele -hatkor vadkeresés, ami igencsak izgalmas. Próbáltunk versengeni nyomkeresőinkkel, sajnos teljesen esélytelenül. A párducokat  – amelyek teljesen beolvadtak környezetükbe  – még vadásztávcsővel is percekig kerestem, vezetőink pedig szabad szemmel, lazán kiszúrták. Reggel kilenckor vissza a szafariszállásra, után következett a jól megérdemelt, bőséges reggeli, pihenés majd ebéd és délután pedig újra útra keltünk, hogy felfedezzük a parkok akár legeldugottabb részeit, vadjait is. Akárhogy is minden utunk alkalmával állatok vonulását vagy akár élelemszerzését láttuk. Én pedig, ahogy azt első nap Nicknek megígértem, próbáltam a szuahéli nyelvet belapátolni a fejembe. Nem volt egy könnyű menet. Másnapra viszont tudtam vizet, élelmet kérni, az állatokat megnevezni, na meg persze egész napos túra után jó éjszakát kívánni.

Az első szállás (szafari) – magas lábakon álló, henger alakú, madárodúszerű  építmények, amelyeket között függőhídon közlekedtünk. A központi részében van az étterem és a bár nagy, nyitott terasszal, ami kitűnő rálátást biztosít az itatóhoz zarándokoló állatokra.  Embernek viszont a nyílt terepre kimerészkedni életveszélyes.

45637713_361467701261238_6540450561412562944_n
Salt Lake Lodge
45679793_376782333061575_452718973524377600_n-e1541707775992.jpg
Moszkitóháló nélkül le sem feküdtünk
DSC_0757
Kitűnően felszerelt, nagyon tiszta, kényelmes szobák
DSC_0759
Tévé nincs, de minek is legyen, ha körbevesz a természet

A másik szállás (szafari) – Miután a sikeres vadlesek már utánunk voltak Taita Hillen, reggeli után összecsomagoltunk, becuccoltunk a terepjárókba és megint, sokadjára úton voltunk. Most a legendás, a 19 ezer négyzetkilométeren elterülő természetvédelmi  terület, a Tsavo East része felé vettük az irányt. Itt a szállásunk merőben eltérő volt, amolyan igazi Agatha Christie- féle afrikai helyszín, igazi szafari sátrakkal, csupán pár méterre az itatóknál álldogaló impaláktól és antilopoktól. A látvány egyaránt volt lenyűgöző, romantikus és egyben vadregényes.

45682608_281210245834106_7500412718852079616_n
Szafari sátraink
45674005_788164134852497_2804160576777879552_n
Moszkitóháló az ágyak része, fürdőszoba sem hiányzik
45711726_254541075416776_6710064296014905344_n
A étkezősátor szafari módra – igazán hangulatos

Tsavo-beli tartózkodásunk alatt volt idő, amikor rendületlenül róttuk a mérföldeket fáradhatatlanul, mégsem jártunk kezdetben sikerrel. Néha feltűntek antilopok, zebrák vagy éppen keselyűk köröztek egy-egy elhullott állat teteme fölött.   A legnagyobb vízgyűjtő közelében hemzsegett a több ezer, különböző nyom, nagy állatot mégsem fedeztünk fel.

DSC_0736
Vadkeresés

Napnyugta pedig erősen közeledett, a fények pedig ilyenkor a legtökéletesebbek a fotózáshoz. Már majdnem feladtuk, amikor megláttuk őket: a vörös elefántokat. Nevüket a vörös sárról kapták, amiben szívesen hemperegnek, így védve magukat a perzselő afrikai naptól. Mint hatalmas termeszvárak néha mozdulatlanul, helyenként fejüket ingatva álldogáltak. Testük a lebukó nap fényében még vörösebbnek hatott. A látvány annyira lenyűgöző volt, hogy mindannyian mozdulatlanul bámultuk őket, aztán lassan felemeltük a gépeket, hogy megörökítsük a vissza nem térő pillanatot. Csak később vettük észre, hogy szafari sátraink, alig pár száz méterre vannak az elefántok kedvenc helyétől.

45591748_742101372798543_4494485466250215424_n
háttérben a szállásunk

Vezetőink ott kint az afrikai végtelenben, csodálatos utazásunk végakkordjaként előszedték a behűtött pezsgős (!) üvegeket, mondván koccintsunk a sikeres szafarinkra – ez igazán megható, még számomra is váratlan pillanat volt.  Keserédes percek voltak ezek, hiszen tudtuk hogy másnap visszatérünk a civilizációba.

Mielőtt a zárszóhoz érnénk felsorolnám milyen állatokat láttunk, fotóztunk, filmeztünk, amikről a beszámolóban nem  vagy csak röviden tettem említést: zebrák, zsiráfok, oroszlánok, antilopok, oryxok, impalák, majmok, kafferbivalyok, leopárdok, afrikai elefántok, koronás daruk, keselyűk és megszámlálhatatlan madárfaj. Külön ajándék volt vezetőinktől, hogy az Oroszlán Szikla tövéből láthattuk Kilimandzsáró hófedte csúcsát.

Visszatérés édenbe – mert a tengerparti szállásunk tényleg az volt. Kevés szó esett eddig a szállodáról, ezzel nem szoktam foglalkozni, mert az a turista “dolga”. De most muszáj. Ilyen kedves, hozzáértő, figyelmes, de leginkább mosolygó és segítőkész emberekkel  (itt nem írom, hogy személyzet, mert azt megalázó lenne) soha, de soha életemben nem találkoztam. Két hét után sem tértem magamhoz. Esténként olyan programok, hogy ejha! Ja és a hangulat …. egy idő után azt mondod, egy évben legalább egy hetet itt szeretnél nyaralni. Külön fejezetet érdemel a gasztronómia, ami olyan fenomenális volt, hogy egyfolytában bókoltunk a szakácsoknak, nagy – nagy köszönet a munkájukért ..

Legyen itt néhány kép róluk, csapatunkról és a szállodáról  …. Hakuna matata. Asante sana Kenya !

Hajózom – 5.rész/ hajózzunk olcsón, de hogyan?

Amíg 2011 decemberében, 570,- eurba került egy  12 napos körút, a kikötőbe való fuvarral, teljes ellátással, light AI italcsomaggal (és egy rakat más extrával), addig ugyanez 2018-ban nem igazán érvényes.  Sőt van mit csinálni, hogy egyáltalán feljussunk a hajóra. Az árak pedig eléggé megváltoztak. DE hála az égnek, azért még vannak nagyon jól bevált trükkök, amelyekkel rengeteg pénzt spórolhatunk. Gyakran akár 30-60% is lehet.

travel-agent
Bújhatjuk a webeket … de a jó árat, a jó utazási ügynök csinálja.

A hajóstársaságok szlengjével élve, van ugyanis egy ún. “Hullámszezon”, ami december és március közé esik. Ez a hullámszakasz a legmegfelelőbb a nyári vagy őszi hajóút kiválasztására. A legtöbb kedvezmény, promóció – akció erre az időszakra esik.  Szóval jó, ha a vásárlást ezekre a hónapokra időzítjük. Azonkívül ilyenkor még egy csomó lehetőség van arra, hogy ki tudjuk választani, hogy milyen kajütöt szeretnénk. Ha családdal, gyerekekkel, barátokkal utazunk, figyelni kell a szállással kapcsolatos elvárásokra. Ilyenkor tudunk gond nélkül egybenyíló vagy azonos fedélzeten lévő kajütöket választani, kedvezményes italcsomagokat (ha nincs benne az árban, mint Celebrity-nél vagy Norvegian-nél) vagy internetcsomagot stb. választani.

Nagyon kiábrándító lehet, ha sok időt töltünk a tökéletes hajókirándulás keresgélésével és a család, barátok stb. koordinálásával, míg végül rájövünk, hogy a megfelelő kajüt már foglalt. Szóval semmikép ne keresgéljünk kajütöt a hajós társaságoknál, hanem keressük meg az utazási ügynökünket, adjuk meg az időpontot, utasok számát, esetleg jó ha van keretünk etc. és kérjük a legjobb ajánlatot. A hajózás több részből álló utazási forma, az ügynök feladata pedig az, hogy összeállítsa a legelőnyösebbet. Vonatkozik ez a kajütre, fedélzetre, de a  szárazföldre, kikötőkre és a kirándulásokra is, hiszen aktuális infókkal rendelkezik. Így a nemcsak széppé, de feledhetetlenné, jól szervezetté is teszi az utazást.

3-Tips-travel agent
Ő azt tudja, amit utas nem … az USA-ban már egyre több az utazási ügynök

A jó ajánlatok és a jó értékek összehasonlítása sok utasra nézve bonyolult lehet. A tengerjárók, de a folyami hajók is, útvonalaik  állandó és sűrű változásai miatt, gyakran értékesítési promókat adnak egy-egy útjukhoz. Ezek általában nem könnyen megkülönböztethetők on-line vásárláskor, de az utazási irodával végzett munka segít megismerni, hogy melyik hajózás illeszkedik elképzeléseinkhez, és a lehető legjobb értéket nyújtja az ügyfél számára. Azaz jó ha tudjuk, hogy mi mindent kaphatunk még pénzünkért.foglalj 2019re

Tehát, hogyan részesülnek a vásárlók az összes ilyen promócióból?
A legjobb módja annak, hogy kihasználhassuk ezeket az értéknövelt ajánlatokat, hogy valamivel többet fizetünk a magasabb kabin kategóriában, hogy további előnyökhöz jussunk. Egy példa: az MSC hajóstársaságnál jó időben foglalt AUREA típusú balkonos kajüt foglalásakor nemcsak 400 – 500,- Eur/fő (!!) spórolhatunk, hanem ingyenesen kapjuk hozzá az all inclusive ellátást! Így nem kell további italcsomagokon gondolkodnunk. Azonkívül itt az utasnak járnak  más extrák is , hogy mást ne említsünk, mint az elsőbbségi beszállást,  a vacsoraidő tetszőleges megválasztását  a  belépést a wellnessrészlegbe, a kajütbe készített  papucs, fürdőköntös illetve a pazar kilátás, hiszen a legmagasabban lévő fedélzeteken utazunk.

travel agen
Az ügynök sokat spórol az utasnak

Ahol nem kapsz olcsó utat az egy ÚJ hajó! Ugyanis mindenki erre vár és szédületes gyorsasággal kelnek el a szabad helyek. Korai foglalással azért kaphatunk egy jó kedvezményt. A 2017-es év hozott meglepetés hajókat, mint a MSC Meraviglia -t , de a MSC Seaside decemberi megjelenése is adott munkát az ügynököknek. 2018-ban teszik vízre Norwegian Bliss, Royal Caribbean’s Symphony of the Seas és a Celebrity Edge hajókat és azt ígérik, hogy mindezen úszó csodák a legmenőbb technológiával, szórakoztatással és persze kulináris élvezettel fogják elkápráztatni a fogyasztókat, vagyis az utast. Sőt azokat is meg akarják nyerni, akik eddig azt gondolták, a hajózás számukra nem egy attraktív nyaralási forma.

maxresdefault
Igazán pompás kilátás

Amennyiben spórolósabban gondolkodunk, mindenképpen érdemes megfontolni akár még ma, hogy befoglaljuk 2019-es hajóutunkat. Hogy messze van? Kit érdekel? Egy jó utasbiztosítás sikeresen át tudja hidalni a sztornó kérdését.  A hajós társaságok  olyan nagyban gondolkodnak, hogy rövid idő kérdése, és már meg is jelennek a fedélzeten az ultramodern gokartpályák ….  akár.                                                                                                  Hogy ez minket nem érdekel? Dehogyisnem. Ki ne lenne ott egy újfajta utazás születésénél  Szóval, kalandra fel!

msc-seaview-4
Seaside

future msc
A jövő hajója

sea side
MSC SEASIDE – a Karib tenger lett az otthona

rcl-cruise-pool-65-x
Gyerekbirodalom a Disney hajón

Tagged : / / / / / / /

A pakolás művészete 2. – a kézipoggyász … jaj

Jómagam elég sokat vagyok úton, beleszámítva a “muszáj menni” (azaz munka) és a “ugorjunk el” utazásokat is. Míg pár évvel ezelőtt a tradicionális, komoly légitársaságok engedélyezték a  leadni való, nagy koffert, mára mindez a múlté. A fapados, olcsó járatok a légi közlekedés emblematikus szereplői lettek a 21 században. Jaj.

Boeing - 737
Így is lehetne 🙂 , de nincs így – Foto: Boeing.com

Mi utasok bizony folyamatosan kutatunk, hogy minél olcsóbb jegyhez jussunk. Annak ellenére, hogy tudjuk pénzünkért a tömeges személyszállításon kívül a világon semmit se kapunk. Cipeljük a nyomoronc, kicsi dobozkát, mi pakoljuk fel/le a gépről, magunk gyömöszöljük a poggyásztartóba. Ha pedig utolsók között szállsz be, már utálod a többieket, akik lehámoztak magukról egy csomó göncöt (hiszen ez is ingyenes szállítási mód), ami kis kofferrel együtt ott landolt az ülés feletti rekeszben – így a te cuccodnak , persze már nem jut hely. A cipeléstől  csapzottan, sietősen keresgéled, hogy hova is tedd, … mivel két táska tilos, ezért az olvasnivalót is abba az egybe pakoltad. Marad a remény, hogy nem a gép másik felébe kellene menned, és nyitogatni mások feje felett a csomagod.. Nem árt, ha fitt vagy, mert a piruládhoz egy pohár víz sem jár €ur nélkül. Éljen a kulturált utazás. Jó hír, hogy pakolhatsz a csomagodba hazai parasztsonkát (étel) – persze, ha akad neki hely a kis kofferben –  a házi pálinka (ital) viszont otthon marad.  A legtöbb légitársaság csomag előírását: méretre, súlyra a cikk végén találod.

csomag a gépen
Az idősebb utasnak azért kijár a segítség.

De ez hozott magával több változást is, és ez csak a jéghegy csúcsa. Mivel az utas, maga kezeli a csomagját – jobban mondva cipeli- kevesebb rakodómunkásra lesz szükség. Tehát elbocsájtások lesznek. Sőt néhány légikikötő kicsit motorizálva, az utasra hárítja a csomag  transzportját a reptéri kisautók helyett, azaz itt is spórolási üzemmódba kapcsoltak. Az amerikai Orlandoban már működik a dolog. Ezzel együtt ugrásszerűen megnőtt a kicsi bőröndök eladási mutatója, és elárasztanak bennünket gagyibbnál is ócskább kofferokkal. Hajrá Kína.

luggage-transfer
Orlando – reptéri bőröndtranszfer a fő terminálhoz – az utas intézi. Foto: Orlando IA

Mindennek a tetejébe ott vagyunk mi, utasok. Ez a “kisbőrőndös ” történet megtanított bennünket, hogy minimális fehérneművel, ruhával, szinte semmi kozmetikával utazzunk. Így megint csak a minisamponok, kis flakonok és egyéb műanyagok vásárlásának kedvezünk, amit hazafelé, az adott ország kukáiba hajítunk. Az is lehet, hogy a kis súlyú pakolás története odáig fog menni, hogy egyszer használatos göncöket fogunk hordani és minden eldobható lesz? Előfordulhat, hogy lesznek célpontok, amelyek látogatottságát a hétvégén otthagyott szemét szerint fogják mérni és nem a múzeumlátogatás után? Ez riasztó lenne. Persze azért van megoldás, és a komolyabb kozmetikumgyártók rá is álltak az ilyenfajta igényre. Most találtam egy csomagot, igazán minőségi termék (!), ami kézipoggyászba kitűnő, minimum egyéves használat (!), akár 2 főnek is – persze attól függ, mennyit utazunk. Itt meg tudjátok rendelni, 21,- € -ért. . Igen, igen , jó dolgokat szívesen reklámozok !

forever trav.kit, lip
Kozmetikai csomag – kézipoggyászba megengedett

Mivel én is állandóan a IATA ügynököket zaklatom pontos infóért, hogy melyik cég, milyen mennyiségű,  nagyságú és méretű poggyászt engedélyez gépei fedélzetre, gondoltam hasznos lenne ez az infó, amelyet lehetőség szerint igyekezni fogok a változások függvényben “újratölteni”.

Kézipoggyász repulore, 2017
Ingyen szállítható kézipoggyászok méretei 2017/2018 – foto: jacobreisen.sk

 

Tagged : / /