Ausztráliából Fidzsin át Új Zélandra

1.rész : az utazás  ( részlet az Ausztrália-Új Kaledónia – Fidzsi – Új Zéland utazásból))

Micsoda gagyi alcímet adtam ennek az írásnak? “az utazás” … Már hogyne lenne az, mikor egyfolytában, valahol úton vagyok. Egy barátom szerint akárcsak a lósz…r.  De hát most éppen jobb alcím nem jutott eszembe, akkor marad ez.

Éppenséggel Ausztrália nem az a hely volt, amiről éjjel – nappal álmodoztam. Leginkább azért nem, mert vajon minek repülni  kb. 25 órát, amikor karnyújtásnyira is vannak csodálatos helyek? Azt gondoltam nem létszükséglet nekem ide jönnöm. Hát, pedig de.

Elsősorban nem igazán szeretek repülni. Ennyit egyfolytában meg pláne nem. De “alkalom szüli a csavargót”: feltűnik valami a képernyőn, akad egy kis időm is (ami nálam elég necces), és a legfontosabb, hogy van rá csavargási pénzem is. Ha mindez összeállt, már eldőlt a dolog. Sohasem variálom túl a szállást , az időjárást, a kényelmet, a kaját – engem mindig az emberek, a kaland, a természet, a kultúra, a tapasztalás érdekel és persze hajt a felfedezés, kíváncsiság … én ezért utazom . De azért nem vagyok hátizsákos utazó.

Repülős partnernek a KoreanAir-t választottam. Jó árat adtak és modernek, nagyon kényelmesek a gépeik. A stewardesek english-ül tolják, ám vajmi keveset értesz a beszédből, hiszen szájmaszkban van mindenki (2020 februárja van és tombol a koronavírus). Viszont kedvesek, előzékenyek. Egy perc alatt ellátnak mindennel, ami a hosszú útra kell (palackozott víz, papucs, vánkos, 2 takaró, headset, hogy minőségben nézd a klassz filmeket, fogkefe, fogkrém stb). A koreai utasok pedig eléggé csendesek, udvariasak és a kajaidő alatt “original position”-ba rakják az üléseiket, így az előtted ülők nem fekve esznek az öledben, mint néhány európai köcsög.

A menü választható: van nemzetközi (csirke, marha, sertés) és koreai. Naná, hogy a koreait kértem, amihez adtak utasítást hogyan rakjam össze. Ezzel csak engem, a csallóközit tüntettek ki, nyilván a hazai tudja, hogy kell. Nagyon finom volt és járt hozzá forró leves is. Persze a később szervirozott kávé ugyanolyan rossz volt, mint bárhol.

De abban, hogy a KA mellett döntöttem, azért más dolog is volt. A visszaúton 21 órás megálló van Szöulban. Ki az a hülye, aki ezt választja ? Én. Ha tudod hogyan kell csinálni, akkor kapsz hozzá 5* szállást (HYATT), parádés reggelivel és stopover-os városnézéssel – mindezt ingyen! Hát akkor toljuk és kukkantsunk be Kóreába is. Már nyomtam is az Entert. A fene se gondolta, hogy két nappal hazaérkezésünk után Dél Korea tiltott övezetté válik a fertőző vírus miatt. 

Érkezés Sydney-be – nagyon fáradtan, kialvatlanul és nyűgösen. Erre mi van ? Egy végeláthatatlan kígyózó sorba terelnek, tömegnyomorba, ahol légkondi helyett egy (!!) ventilátor búg! Mi a fene ez, hol vagyunk ????! 

 Az “immigration”szakasza kissé baljóslatú volt és éreztem, ez biztosan nem az a hely lesz, ahol engem tárt karokkal várnak:

1 / először is nem hallottam mit kérdez a pasas (maszkkal a száján és éktelen duruzsoló zajban), aki ezután rám förmedt: akkor most volt Kínában vagy nem ??!! … Én: ja bocsi, persze hogy nem, …. 2/ Ők: mennyi cigit hozott ???!! Én : 6 paklit . Ők: jó, akkor megnézzük a kofferját…. , Én: persze, rendben. Más választásom úgy se volt. Aztán jön egy ronda nő – aki előző életében biztos smasszer volt egy fegyintézetekben – aki szétdobálta a bőröndöt, hogy minden egyes fehérneműmet agyontapogassa azzal a kesztyűs kézzel, amivel előtte a gondosan becsomagolt cipőimet rakta szét. Undorító!! … és persze meghagyott 2 doboz cigit= 22 napra ! Hogy rohadj meg ! Gondolom innentől megírhatom a külügynek, hogy kukába az infókkal az oldalukon. Akkor hát ez lenne a szuper kedves, laza emberek országa ???? Ezekről regél mindenki, micsoda fantasztikusak ??! Haza akarok menni, nem akarok itt lenni, nem is igazán akartam!!! Teljesen el voltam szomorodva.

Na mindegy, gondoltam kimegyek és  üdvözlöm az itteni barátokat, akik irtó aranyosak , kint vártak izgulva, ráadásul 10 éve nem láttuk egymást. Néhány napot együtt tölthetünk. Vegyes érzésekkel léptem be ebbe az országba, a listámon az utolsó, általam eddig nem látott kontinensre. Most pedig itt állok végtelenül boldogtalanul, bedagadt bokával, sápadtan és nagyon fáradtan….

De előttem van egy kihívás és ezt most meg akarom lépni. Így, bár az antrè rosszul sikerült, elvégre itt álltam az aboriginélek és a valamikori fegyencek földjén. Welcome to Australia. 

A történet  folytatásáért kattints ide  .

Tagged : / / / / / / / /

Ausztrália – SNW

2. rész Sydney, New Castle -az első napok ( részlet az Ausztrália-Új Kaledonia – Fidzsi – Új Zéland utazásból)

Miután átlélegeztem az ausztrál vámszervek hozzám való gonoszkodását ( erről itt olvashatsz ), nagy boldogsággal öleltem meg Milkát és Cirot, az itteni kedves barátokat. Félretették minden kötelezettségüket, hogy az általam betervezett néhány napban csodálatos helyekre vigyenek bennünket. Felejthetetlen élményekkel, gasztronómiával, történelemmel kápráztattak el.

Ja hogy mit is akartam leginkább látni ? Mindent ami belefér, de leginkább egy koalát. Igen, persze érdekel a Sydney -i Opera, a Harbor Bridge, a botanikus kert , a the Rocks sőt látni akartuk a vad óceán partokat stb., de azért legyen ott egy igazi koala ! …. Hála az égnek, azért lett több is.

Amikor sok-sok ezer kilométer távolságból eljut hozzánk az ausztrál erdőtüzek híre, sajnálkozva nézzük, de átélni egy más dolog. Elképzelni az égő bozótot ( én így tettem) aztán élőben látni az elszenesedett, égbe nyúló fenséges eukaliptusz fákat, bizony szívfacsaró látvány, nem is szólva az itt élőkről, akik a szó legszorosabb értelmében egy hónapig nem látták a napot. De a természet mindig csodálatos dolgokat produkál és megújul. Egészen őszintén : a szigetszerű kontinens flórája és faunája egeszen elvarázsolt.

Port Stephens & Nelson Bay

Hogy az itt élők nem sűrűn vágynak más tájakra, sohasem értettem. De csak addig, míg nem láttam miért . Itt van pl. Port Stephens. a tengeröböl amely azonkívül, hogy védett nemzeti park, szépséges vízpartjai vannak. Amolyan “beach a beach” hátán. Az itteniek leginkább elegáns apartmanokban, vagy kisebb boutique típusú hotelekben szállnak meg. Van, aki egész évben fenntartja az apartmant, hogy Sydney -i vagy New Castle- i nagyvárosi nyüzsije hétvégenként, erre legyen kiváltható. Így februárban, amikor még pompás, meleg idő van, de vége van az iskolai másfél hónapos nyári szünetnek, csendesek és nagyon élvezhetők a strandok. Mivel az ausztrálok nagyon “autózós “ nép , így több helyütt karaván parkokat és kempingeket is láttunk.

A II. Világháborúban sok ausztrál esett el, így méltó emléket állítottak nekik: az óceánparton, egy a föld felett húzódó, több kilométer hosszú emlék sétányt építettek : a futók, a gyaloglók, a bámészkodók és a rogallósok örömére .

Azonkívül innen pompásan belátható a szénkereskedéséről híres New Castle, hiszen ez a gócpontja a kitermelt szén elosztásának – hatalmas tengeri tankerekbe vagy vagonokba rakjàk a fekete aranyat.

A számos strandon, parton ahol megfordultunk az óceán vize igencsak eltérő hőfokú volt. Mivel most még nem terveztünk hosszabb pancsolást, folytattuk az önfeledt bóklászást Sydney és New Castle közötti tengeröblökkel, lagúnákkal és homokos fövenyekkel tagolt partszakaszokon. Az időjárás pedig …. mintha csak a mi kedvünkért sütött volna a nap.

Indulás előtt : Sydney kikötője
Indulás Sydneyből…

Ám két nappal azután, hogy elhagytuk Ausztráliát és továbbutaztunk, érkeztek a hírek a barátoktól, hogy az ország ezen részén, leszakadt az ég. A időjárás újabb szörnyű csapást mért az országra. A pusztító több hónapig tartó, sok életet követelő erdőtüzek után, most éppen folyók lépnek ki medrükből a lehullott, rengeteg csapadék miatt. Mindez 2020 februárjában. Az áradások még a Blue Mountains hegyei köze vezető népszerű vasutat is járhatatlanná, néhol életveszélyessé tették. Csak reménykedni mertem, mire visszatérünk, az ezekhez hasonló csapások elkerülnek minket. “Egyelőre” csak az előttünk álló csendes óceáni szigeteknél jeleztek ciklonokat. A hullámok egyre magasabbak és elnyújtottabbak lettek, mi pedig immár teljes gőzzel, 23 csomóval szeltük a habokat, haladtunk Új Kaledonia felé…. amiről itt olvashatsz.

Tagged : / / / / / / /

Új Kaledónia

3. rész Új Kaledonia

( részlet az Ausztrália-Új Kaledonia – Fidzsi – Új Zéland utazásból)

cropped-IMG_4150-EFFECTS.jpg

Ha felkészülsz a váratlanra, nyertél…

Behajózás : Sydney. Miután megható búcsút vettünk ausztrál barátainktól – vendéglátóinktól, akikkel feledhetetlen pár napot töltöttünk el, amiről itt írtam, beszálltunk a RCI amerikai társaság tengerjárójába, amely reményeink szerint 15 napig az otthonunk lesz.

Nagyon sok tengeri mérföld van mögöttünk, most mégis vegyes érzésekkel léptünk a fedélzetre. 2020-at írunk és Kínában javában tombol a halálos korona vírus. Lassan nincs ország, ahol ne lennének fertőzöttek. A pánikszerű védekezés szinte mindenhol eluralkodott, leginkább a repülőtereken, kikötőkben, zárt vagy légkondis helyeken – az utasokat pedig egy , kissé rémült, álarcos gyülekezethez tudnám hasonlítani – ahol persze minden maszkja egyforma.

Miért éppen az én gondosan előkészített, megtervezett utazáson maradt volna érintetlen? Eh, ez csak költői kérdés volt 😊

Egy nappal behajózásunk előtt – már Ausztráliában – jött a mail: a tengerjárókat nem engednek Mare/ Port Ville szigetére, mivel tartanak a fertőzéstől. Mintha Kolumbusz Kristóf és vele együtt érkező konkvisztádorok lennénk, akik anno behurcolták az amerikai kontinensre a pestist és a spanyol náthát. Ezzel pedig bennszülöttek ezreinek pusztulását idézve elő. Ez a változtatás engem elszomorított, de mennyire elkeseríthető lehet a lakosoknak, hiszen nekik a bevételi forrásaik nagy része az idelátogató turistától függ.

Na de nem kesergünk : csupán egyetlen helyet hagyunk ki útvonalunkból, amivel még tudunk élni. Szóval akkor hurrá, tengerre fel!

Ott, akkor még a legvadabb álmomban sem gondoltam, hogy a hajó néhány óra múlva kurzust vált és Caledonia ill. Fidzsi után, Vanuatu helyett Új Zéland felé veszi az irányt .

Ezzel csupán az a hangyányi gond akadt, hogy ide nem volt vízumunk. Nos, ez már ugye kaland! De mint mindig, most is bizakodó voltam. Hittem, hogy ez oldódni fog. Igazam is lett .

Új Kaledonia- a francia éden. Nouvelle Caledonie franciásan , ahol az őslakosság kanak és melanéz, valamint ezek keveréke. Ázsiai utazásaim során hozzászoktam az éktelen koszhoz és a szemét különös tárolásához, éppen ezért döbbenten láttam a kikötő, Noumea parádés tisztaságát. “This is no Asia”. Színes, pálmafás buszok, amik az utasokat a kapott karkötő színe szerint szállítják. Ezeket a kikötő termináljában lehet pár USD ért megkapni, mármint buszjegy gyanánt. Így az egész napos fityinges csavargás biztosított. Amolyan óceániai “hop-on” busz.

Mi a Tjibaou center akartuk látni, ami a melanéz / kanak őslakos kultúrát öleli fel. Sajnos a belépéskor vetített film csak franciául megy – persze mi voltunk az egyetlen nézők és a világon semmit sem értettünk a filmből, viszont a felvételek érdekesek voltak. Utána erős benyomásokkal telve sétáltunk a sok ösvényes, paradicsomi helyen.

A kitaposott kanyargós utakon, amelyet nagyon vékony ágú, fenyőszerű fák szegélyeztek, vadregényes helyek bukkantak elő. Mellettük bandukoltunk le a kék minden árnyalatát felvonultató tengeröbölhöz. Ezt azonban néhány helyen, csak kissé bukdácsolva, gázolva tudtuk megtenni a mangrove fák között. De mivel a hőmérő felkúszott 38*C fokra, egy rövid gasztro élmény után (a hűsöléskor akadtunk össze néhány helyivel, akik szinten ide tartottak – kávézni, beszélgetni vagy kulturálódni ), megint úton voltunk.

A strandolás

Ezúttal a Citrom öböl (Lemon bay) fele vettük az irányt. Semmi kétség a hazaiak kedvenc helye…. A strand tökéletes, nincsenek napernyők, viszont vannak hatalmas őshonos fák, magas pálmák amelyek árnyéka igen jól jött ilyen melegben. A Korall tenger kristálytiszta kék vize csaknem 28*C volt , így nagyon nehezen vettünk búcsút késő délután. Minden percet és lehetőséget kihasználtunk, hiszen tudtuk Kaledoniában több sziget sajnos nem enged be minket ( hogy a fene esne ebbe az átkozott coronavirusba). Ennek ellenére határtalan volt az örömünk, hogy mindennek részesei lehettünk.

Egy megindító pillanat…

a párom mindenhol vásárol (és postázza is ) képeslapokat . Itt is ez volt a terv, azonban helyi pénzünk nem volt. A melanéz eladó hölgy nem igazán tudta mit kezdjen sem az amerikai, sem pedig az ausztrál dollárral. Rövid tépelődés után, legyintett, kivette a saját (!) tárcájából a pénzt, bedobta a bolti kasszába, majd mosolyogva átadta a képeslapot, egy csókot dobott a párom felé jelezve, hogy megoldotta a dolgot. Majd ezután a számára értéktelen világvalutát bocsánat kérően visszaadta, hogy sajnos ennek “mon petit “ (kicsikém) amúgy sincs értéke . Csodálatos emberek vannak a világon ….

Carte
ez is Nouvelle Caledonie

Az időjárás

Nos itt, Kaledoniában szezonnak számít a okt – dec. száraz, meleg évszak , jan.-marc. meleg, csapadékosabb hónapok ( ami a ciklonok hónapja is) … fantasztikus hely és egész évben látogatható, még ciklonok ellenére is pompás úticél. A többi óceániai szigettel ellentétben itt jobboldali közlekedés van – ami autóbérlésnél néhányunknak előnyösebb. Aki ide készül, annak javaslom a szállást mielőbb lefoglalni, mert igencsak kedvelt üdülőhely a franciak, ausztrálok, de az amerikai utazók körében is. Nyilván elővételben jutányosabb is.

New Caledonia után a hajó kelet felé vette az irányt. Mi pedig tudtuk, hogy kb. két nap hajózás után elérjük Fiji-t a paradicsomi szigetet. Vagyis a Csendes óceán kellős közepén leszünk, a “mélykék semmiben”. Várakozva, izgulva és eltelve Nouvelle Caledonie csodálatos képeivel folytattuk utunkat. Az egzotikus hangzású Fiji pedig sokkal többet adott, mint valaha is hittük, de erről már itt olvashatsz.

New Caledonia minilagúnái

 

Tagged : / / / / / / / / / / / / / /

Fidzsi (Fiji)

4.rész Lautoka és Suva  (részlet az Ausztrália-Új Kaledonia – Fidzsi – Új Zéland utazásból)

Lautoka – hajó lassú óvatos manőverezéssel közelítette meg a korallzátonyokkal védett szigetcsoportot. Miután elhagytuk Új Kaledóniát két “tengernap” után a kora reggeli órákban nagy örömmel pásztáztam végig a partokat vadásztávcsővel. Élvezetes volt a tükörsima tenger és távolban a sziget magas, zölddel benőtt csúcsai éles kontrasztban álltak egymással. Alig vártuk, hogy a szárazföldön legyünk.

img_4355
Érkezés Suva-ba

A kiadós reggeli után becuccoltunk a kikötő shuttle-buszába ( ingyenes), röviddel utána már a forgalmas városka közepén bandukoltunk, ahol  már délelőtt nagyon meleg volt. Ideje volt egy kis természet után nézni. A város, ahol a lakosság fele-fele arányban keresztény és muszlin vallású, nem annyira nyűgözött le. Legérdekesebb a zárt óriási térben fekvő zöldség/gyümölcs piac, ahol rendkívül rendezetten, mondhatnám néhol glédában sorakozott a felhalmozott áru.

Rövid lézengés után elhatároztuk, hogy szállítóeszköz után nézünk. Ehhez egy kis alkudozás és egy vállalkozó kedvű taxis kellett. Az alkudozás a következőképpen zajlott: -Szia elvinnél a környékre kicsit körülnézni? Olyan 2-3 órára gondoltam . (Úgyis tudtam, hogy sokkal több lesz). Mit kérsz érte?- Taxis:- Persze, lehet. Hááát 90-et kérek érte.- Én: -Na annyit nem adok, kb. 45-re gondoltam-. …. Aztán megegyeztünk 50-ben. A vicc csak az volt, hogy míg én US dollárban beszéltem, ő fiji dollárban … ami kevesebb mint a fele az amerikainak. Szóval lett fuvarunk, “idegenvezetőnk” nagyon jutányos áron. Láttuk a nemcsak a turista látványosságokat, hanem pl. a 2016-os Wilson ciklon pusztítása után megújult városi kórházat, vallási épületeket, gazdag és szegény negyedeket, azokat a környékbeli strandokat, ahová a hazaik járnak hétvégenként. Állítólag akkor nagy a tömeg, mert ez mindenki partja. Miután magunk mögött hagytuk a városkát, hamarosan letértünk a betonozott útról, hogy a hegyekbe vezető poros, kavicsos terepen elérjük a legeldugottabb vidéki településeket is. Welcome to country! Elszórtan kicsi, inkább fából készült házakat láttunk, amik teljesen beleolvadnak a buja zöldbe. Ázsia éktelen szeméttermeléséhez viszonyítva, csodáltuk Fiji tisztaságát.

A környéken, ha nem zöldség/gyümölcs termesztéssel, állattartással foglalkoznak, akkor szinte nem akad család, aki ne dolgozna/vagy dolgozott volna a cukornád feldolgozóban, ahonnan óriási tételben hajókon szállították a nádcukrot, meglehetősen biztos megélhetést biztosítva. Ám a hatalmas konkurenciaharcban Fiji lemaradt, így mire feleszméltek, mára már csak 6 hónapig tud munkát adni a gyár. 

Csodálatos Fiji

 

Érkezés Suva -ba

A kora reggeli órában már feltűnt a város sziluettje, ebből pedig azonnal sejtettük, hogy Lautokához képest egy igazi nagyvárosba érkeztünk. Nem volt kedvünk a hatalmas városi nyüzsgésben téblábolni, ezért sofőrt fogadtunk egész napra, és máris útra keltünk.

Mivel Suva nemcsak az elnöki palotának, hanem számos sporttelepnek és gyönyörű parknak is otthont ad, ezért legelőször ide indultunk. Nem hagyhattuk ki a fotózkodást az elnöki palota egyetlen őrével, bár ehhez inkább sofőrünk ragaszkodott.  Igencsak jól választottunk vezetőt, mert nemcsakhogy igen tájékozott volt (néha útikönyvszerűen mesélt), hanem beavatott saját ill. a fijik életébe is.

Fijin kisvállalkozónak az számít, aki megengedhet magának például három – négy autót, ezekre pedig sofőrt alkalmazzon, akik fuvarozzák az ideérkezőket. Legtöbbször nehéz jó vezetőt találni, leginkább azért,m mert kevesen beszélik jól az angolt és nincs helyismeretük. Emberünk egy ilyen jó alkalmazott volt. Mivel kb háromórányira lakik Suvatól, így a fönöke házában lakik, ami itt teljesen megszokott. Sőt mivel Suva-ban elég menő egyetemek vannak (persze fiji mércével mérve), így a lánya úgy tud itt tanulni, hogy a ő is apu munkaadójánál lakik.  Így  aztán háromhetenként haza tudnak menni a családhoz, aki igen büszke a lányra, hogy egyedüliként neki lesz egyetemi végzettsége a családból.

A rövid pihenő után egy csodálatos városi parkban, ami egy mangrovefás tengerparton van –  gyakran tűnt úgy, Fijin minden a tengerparton van – folytattuk utunkat fel a hegyekbe. Abban bíztunk, hogyha nem is egészet, de túraút egy részét  sikerül legyűrnünk. Autónk sikeresen kapaszkodott fel a meredélyre. Aztán a kocsit hátrahagyva, gyors cipőváltás után,  utunkat immár gyalog folytattuk a szűk erdei ösvényen. Helyenként féllábon egyensúlyozva, hogy a kifelé tartó helyiek mellett elférjünk. A dús páratartalom megtette hatását és hamarosan csuromvizesen baktattunk. Miután leereszkedtünk a sziklákba vájt lépcsőkön, előbukkantak a gömbölyded sziklák, amikről kisebb-nagyobb magasságokból zuhogott lefelé a víz. Elértük a vízesést. A hely egyszerre volt misztikus és szemetgyönyörködtető. Alig vártuk, hogy megmártózzunk a vízesés kis medencéjében. 

Suva – 2 rész

Miután végre felocsúdtunk a sok természeti csodát látva, nehezen kászálódtunk vissza kocsinkba. Szóval megint úton voltunk. Ezúttal a sziget délnyugati részébe tartottunk, ami a gyönyörűséges tengerpartjairól híres. Most az volt a tervünk, hogy útközben meglátogatjuk a tűzön járók faluját és egy kicsit kényeztetjük magunkat a Pearl Resort csodálatos strandján.

A rituális falu

A tűzön járás komoly rituálé, bár úgy hiszem napjainkra eléggé turistás lett. Ezért is nagyon örültem, hogy a hely mire odaértünk teljesen kihalt volt bár a hamu még parázslott. Rövid győzködés után engedélyt kaptunk a belépésre. A hely fenomenális, percekig csak álltunk csendben … de erről szóljanak inkább a képek.  

A Pearlben aztán egy hatalmasat pihentünk és fürödtünk a csodás meleg (hihetetlenül meleg) Csendes óceánban .

Annyira szép dolgokkal töltődtünk fel Fijin, hogy elhatároztuk még egyszer visszajövünk , bár a szörnyű távolság kissé elriaszt. Estefelé visszatértünk úszó szállodánkba, a fáradságtól azonnal ágyba zuhantunk … úgyhogy a mai nap késői programja végül a bőséges késői vacsora lett, miközben lazán fittyet hánytunk az egészséges étkezésre. Fárasztó volt a mai túra, így élményekkel telve, bekajálva nyugovóra tértünk. Tudtuk, hogy most hosszabb “tengerjárás” következik és lélekben már készültünk  Új Zélandra  …..

Tagged : / / / / / / / / /

Új Zéland, a csoda

5. rész Tauranga ( részlet az Ausztrália-Új Kaledónia – Fidzsi – Új Zéland utazásból)

Két hosszú nap hajózás után körvonalazódni látszottak Új Zéland tagolt partjai. Bár Fijihez viszonyítva hűvösebb volt, mire lekászálódtunk a hajóról, megcsapott a semmihez sem hasonlítható, meleg tengerparti levegő. Azt a mindenit itt vagyunk! Új Zélandon, a természeti csodák északi szigetén!

2020 februárjában az Ázsiában, majd röviddel utána már világszerte, félelmetes gyorsaságban terjedő koronavírus híre elérte Óceánia egzotikus szigetvilágát is. Éppen ezért több minisziget még a tengeri felségterületére sem engedte be a hajókat, a repülőjáratokat pedig csak korlátozott számban. Mégpedig a kisszámú lakosság védelmének érdekében. Nos éppen tilalomnak köszönhetően keveredtünk ide, Új Zélandra. Szóval megint beigazolódott a magyar szólás: minden rosszban van valami jó.

Bár nem rendelkeztünk a belépéshez szükséges vízummal, a hajóstársaság pár nappal az érkezés előtt rendkívül flottul, egy nap alatt oldotta a kényes kérdést, így még aznap mailben megérkeztek a várva várt belépési engedélyek. Hát ezzel megvolnánk.

1. nap –  Ez a maorik, a kivik és az európai bevándorlók országa, ahol sokkal több a birka, mint lakosok száma, ami jelenleg 4,8 millió. A világ ezen aprócska részén hófödte csúcsok, hívogató tengerpartok, áthatolhatatlan erdők, forró égbeszökő gejzírek, működő és gyakran ki is törő vulkánok vannak. Mi Tauranga-ba érkeztünk. Az agyoncsacsogott vámellenőrzés helyett : semmi táskanézés, kérdés. Lazán hoztak egy német juhászt, amely alaposan körbeszaglászott mindenkit. Ő tutira “megmondja” kivel van gond.

Bárhova megyek a világban- nyilván a rám ragadt rutinból, hamar felismerem a helyi rendszert és kiszűröm a turistás, lehúzós dolgokat.  Itt viszont minden tudásom cserben hagyott. Teljesen tanácstalan voltam a sok S1. R2, Tw3, N és hasonló kódolt hülyeségektől és egy helyben toporogtam. Tetszett azonban, hogy ezt megoldandó,  nyugdíjas néniket -bácsikat alkalmaznak – “ Can I help you?” ( segíthetek ) feliratos pólóban, hogy leszólítsanak szükséged -e van segítségre. Hát bevallom, igenis volt, így két perc múlva már vettem is  a buszjegyet . 

Érkezés Rotorua – ba: kb 70 km utaztunk, hogy elérjük a maori falut, Whakarewarewa-t. Érdekes egy közösség, a tetkóik hűen tükrözik a kultúrájukat, ami a faluban felállított totemeken is visszaköszönt, ahogy mondják mindegyiknek egészen pontos jelentése van. Csak azt nem értem, hogy az európai ember miért választ ilyent és varrat magára ?  Az őslakosok nem élnek elszigetelve. Igaz, ezzel ugyan ki vannak szolgáltatva a turistáknak – de végül is nagyrészt belőlük élnek. Elképzeltem,  hogy otthon mennyire örülnének, mondjuk pl. Kövecsesen, hogy  naponta turisták özönlenék el a falucskát és fotóznák minden egyes szegletét, néhol a nyitott ajtón át, még  a nappalit is. 

Bár alaposan körülnézve, de igyekeztünk  mihamarabb átkelni a falun. Útközben szóba elegyedtem egy maori nővel, akinek a háza csupán két méterre volt egy forró gejzír mellett. Fesztelenül beszélgetett, hogy lenne-e kedvünk együtt főzőcskézni. Hát hogyne lenne ! Miközben csevegtünk egy vékony,  pelenkaszerü anyagba rakta bele a kukoricát , amit aztán egy hosszú zsinegen a fortyogó gejzírbe engedett bele. Mindeközben a kötél végét egy sziklához erősítette. 10 perc múlva készen is volt a finom csemege. Takarékos dolog , de én nem biztos, hogy egy tüzes óriásfazék mellett nyugodtan aludnék. De ez én vagyok. 

Átkelés a tavon

A hőmérő higanyszála egyre magasabbra kúszott, lassan szedtük a levegőt  és igyekeztünk mielőbb elérni a túrautat. Néhol még találkoztunk turistákkal, de ahogy távolodtunk és  egyre halkult  a maorik ritmusos éneke, ők is elmaradoztak, mígnem csak a susogó természet, a madárhangok,  és a néhol felbukkanó kék vizű tavakon kívül már csak ketten bandukoltunk. Hamarosan elértük a forró vizű tavat. Az átkelést az apró szigetekkel felszabdalt, gőzölgő tavon egy tekervényes, cölöpökön álló ösvény biztosította. A látvány annyira lenyűgöző, hogy percekig meredten  bámultam. A maorik nyilván 20 perc alatt kelnek át rajta, de nekünk ez lényegesen tovább tartott, tekintve, hogy ez számunkra amolyan tátott szájas történet volt.. 

Miután sikeresen visszatértünk a maori civilizációba, vásároltunk néhány kézműves terméket és elhagytuk a falut, hogy megkeressük a buszt, ami visszaszállít minket  Rotorua központjába. Itt vannak az ún. polinéz fürdők, ahol leginkább mozgásszervi betegségeket gyógyítanak, sikeresen. Rotorua amolyan fürdőváros. Sajnos a Viktória korabeli fürdőház éppen felújítás alatt állt, de a királyi angol kert viszont olyan rendezett és szépséges, hogy bőségesen kárpótolt minket. A kényes pontossággal nyírt, nagy négyzet alakú, füves pályákon ádáz bowling csatákat vívnak a klubtagok. Mert ez így dukál a Royal Garden-ben (királyi kert). Klassz egy hely és nagyon jó hangulata van. 

Estébe hajlott, mire aztán meglehetősen fáradtan visszaértünk Taurangaba, ahol egy kirakodóvásárban nem tudtam ellenállni egy igazi, csokiban tocsogó churrosnak (imádom a spanyol konyhát) … Most adtam a diétámnak rendesen! Leheveredtünk a füvön falatozó hazaiak közé és hallgattuk az önkéntes zenészek halk country muzsikáját. Egy nap tökéletes lezárása volt.

2. nap : a hegy. Korai kelést terveztünk, mert a cél a Maunganui hegy megmászása volt. Csak könnyű felszerelést vittünk magunkkal ( esőkabát, vékony pulcsi, sapka, szemüveg és persze víz. ) 

Az eredetileg kiválasztott könnyebbik útvonal nem jelentett kihívást, így még a kapaszkodó elején áttértünk a nehezebbre. Kb. 500 m erős kezdés után két súlyos lélegzetvétel között azért eszembe jutott: hogy, vajon menni fog ez végig ? Dőlt rólunk a víz. A hegy erősen benőtt kissé meredek útvonalán más volt az időjárás, mint a tengerparton – sokkal melegebb és páradúsabb volt a levegő.  Másfél órás erőltetett menet után már megközelítettük csúcsot. Aztán szokásomhoz híven – ahogy az életben is szoktam- a sokkal nehezebb ösvényen folytattam az utat, immár egyedül.   

A látvány azonban mindenért kárpótolt és pompás helyről adatott meg a kilátás. Az más dolog, hogy a visszaúton araszolva, néhol fenéken csúszva jöttem le. Később, amikor már a tenger felől néztem fel a hegyre, jöttem rá, hogy egy több méteres egyenes sziklafalon egyensúlyoztam. Ha belegondolok…. de inkább nem teszem. Szóval kalandnak lenni kell. 

Pár órával és sok kilométerrel később már egy  igazi kivi pubban illatos kávé és egy pohár jófajta pinot noir mellett üldögéltünk és pihentünk. 

Őszintén: nehéz szívvel hagyjuk itt mindezt, nem tudjuk mikor vagy hogy egyáltalán visszatérünk -e, hiszen az út ide nagyon hosszú.  Most már értem, hogy miért itt telepednek le itt európaiak, sok ezer kilométerrel odébb hazájuktól. A nyugodt, laza , de leginkább a természetközeli életforma nagyon vonzó.  A helyiek pedig: kihasználva a hely, a klíma adta lehetőségeket: futnak, bicajoznak, túráznak, kajakoznak, úsznak, vitorláznak stb. vagy vasárnap egyszerűen a tengerparton piknikeznek és jókat falatoznak.  

Másnap, bár kicsit fájó szívvel megint útra keltünk, folytattuk utunkat Dél Ausztráliába,  Eden ( vagy Éden?😊) kikötőjébe tartottunk, ahol a kisvárosi bálnavadászokról komoly legendák keringenek és ahol csodaszép tengerpartok vannak. Ezt a részt már  itt találod. 

 

 

Australia – Sydney és Eden

6.rész Sydney és Eden ( részlet az Ausztrália-Új Kaledonia – Fidzsi – Új Zéland utazásból)

Eden – Két teljes napot tartott az út  a tengeren Új Zélandtól (erről itt olvashatsz) Ausztrália déli partjaiig. Ekkor értük el Edent. Innen már csak egy napnyi hajóútra voltunk Sydneytől. A csupán 3000 lelket számláló kis településnek szerintem a kikötőn kívül nincs is vízszintes utcája. Így miután kikötöttünk, elindultunk a kacskaringós felfelé vezető sétányon. Amiről szokás szerint rövidesen letértünk, hogy végigbaktassuk a fel-le cikázó széles utakat. Itt helyi közlekedés azaz busz nincs, így mindenki autózik. De az biztos, hogy a tanulóvezetők bizony megizzadnak, mert egy-egy ház bejáratához csak irtózatos lejtőn lehet csak feljutni. 

Nemsokára leértük a városka központját, ami tele volt hangulatos éttermekkel, bárokkal és üzletekkel, de itt nem kívántunk  sokáig  időzni. Megvásároltuk a szokásos képeslapokat, egy kávé mellett gyorsan megírtuk és fel is adtuk. Ez azonban eltartott néhány percig, míg rájöttünk, hogy ezt a helyi kisboltban tudjuk megtenni, ahol az eladó lazán egy zsákba dobta. (Frissítés: azóta már tudjuk, hogy kb. 10 napon belül megérkeztek az otthoniaknak) .

 Innen olyan 30 percnyi gyaloglás kellett a tikkasztó melegben míg a sziklaperem széléig elértünk. Itt tudtuk meg, hogy a település nagy része erre a hatalmas sziklafalra épült. Miután kicsit kifújtuk magunkat a picurka anglikán templom mellett, elindultunk a távolban már hallható hullámok irányába, hiszen tudtuk ott találjuk Eden páratlan strandját. Innen pedig meséljenek a a helyről a fotók:

Visszatérés Sydneybe

◦ Most egy rövidke beszámoló arról, hogy miután a hosszú Csendes óceáni túránkról visszatérve néhány itt eltöltött nap után, milyen érzésekkel/élményekkel lettünk gazdagabbak. Ami tetszett: az itteniek elég kiegyensúlyozottak, tudják hogy mi a dolguk és attól egy hajszállal sem tesznek többet. Túlóra, két vagy több munkahely szerintük csak a bevándorlóknak való. Ők lazán élnek és ehhez meg is van minden lehetőségük. Leginkább Sydney a vonzerő, egy élhető és jó város. Akik innen vidékre költöztek, ezt ma már a legrosszabb döntésüknek tartják. Nemcsak befektetési szempontból, hanem mert ugye kitűnő hangulata van a városnak. Igen népszerű városrész a The Rocks – itt csoportosulnak a város legnagyobb látnivalói, a Harbour híd ( amit meg is lehet mászni (csekély 200 AUD) , az Operaház , a legszebb szállodák, az üzleti negyed. Itt a Circular Quay – ahonnan bármivel eljutsz bárhova városon/országon belül .

Ha nem látod át azonnal ezt az egyszerű közlekedési rendszert, akkor gyakorolj még egy kicsit. Egy jól működő Visa vagy MasterCard -dal is felszállhatsz buszra, vonatra, kompra …. mi kell még? Ha nem megy, a helyiek magyaráznak, segítenek . Ottlétünk alatt egyszer sem használtam cash-t azaz kp-t, mert nem volt. Csak a kártyám, na meg a telóm😊Még az utolsó vietnami zöldségesnek is van kártyaterminálja, tehát a jelszó : “ plastic fantastic”. Néhány utcazenésszel és a csendesen cammogó villamossal imádnivaló az 1860 évektől létező épületek sorházai, a kiskocsmák, a helyi “egygitáros” lokálok, ahol olyan hangulat van esténként, hogy bár húzod a beled oly fáradt vagy, de még sincs kedved hazamenni a hotelba. Akkor még nem szóltunk a kikötőről, az Opera körüli kávézókról, a pihenő helyekről, a minden lépésben hívogató padokról, a királyi kertekben puha zöldellő pázsitról, ahol öltönyben, shortban, tornacuccban stb. “ebédszünetelők” heverésznek.

Szóval mi ebben a negyedben laktunk és nagyon szerettük. Szállás reggelivel, hihetetlen vintage hangulattal. A városjárás közben jó benézni a Bondi Junction negyedbe akár a Bondi beachről jövet -menet, kitűnő falatozok vannak, semmi extra, de finom, friss, meleg és megfizethető !

Szállásunk vintage stílusban

Ha sportolni szeretnél annak ezer (!!!) módja van. Járhatsz az olimpiai park klubjaiba vagy csak húzzál egy sportcipőt aztán futsz egyet a királyi kertekben vagy az Opera körüli irdatlan placcon. Vagy kimész a Bondi beach -re, ahol pompás futópályák vannak a tengerparton ( de túrautaknak is használják ). Pompás fotókat lehet készíteni, de leginkább bámészkodni.

Vásároltunk OPAL card-ot, amit mindenki olyan bonyolultan ír le a neten. Igazából így néz ki:  Ha a Circular Quay a kiindulópontod, akkor menj a kikökötő egyik jegyárusához, kérj egy Opal Card-ot és szólj a pacáknak, hogy mindjárt rakjon rá alapösszeget azaz 20 AUTdollár kreditet. Ezzel minimum 2 napig járkálhatsz (érvényes: metró-vasút, busz, villamos, komp), a kártya érintős, némely közlekedési eszközben bent (pl. busz), némelyiken az állomásokon kívül van (pl. villamos) az érintős felület, amit le- és felszálláskor is használni kell. Szóval ennyi. 

Mi az utolsó nap megkoronáztuk ittlétünket és ellátogattunk a Olimpiai parkba. Boldogság! Húsz évvel a Sydney-i olimpia után mi is eljutottunk ide. Szóval örültünk. Mivel már délután volt a vonatban csupán négyen utaztunk… Sehol nem volt egy zsúfoltság, de ez azért meglepő volt, ekkora nagyvárosban 🙂 

Este visszatértünk boutique hotelünkbe, gyorsan rendeltünk másnap kora hajnalra taxit (persze mehettünk volna metróval is,olyan közel volt, de meg akartuk hagyni a Opal card-on a kreditet, hogy legyen inspirációnk a visszatéréshez 🙂 ) . A sarki kiskocsmában pedig megvacsoráztunk. Életem egyik legfinomabb fish&chips-ét ettem,  miközben összehaverkodtunk a pincérnővel, akiről kiderült hogy cseh kislány és határtalanul boldog volt, hogy végre valaki, aki az ö nyelvén is tud beszélni. Ez jól sikerült, mert a végén meg kellett ölelgettem, mert egy kicsit elszomorodott. Hát ja, gonosz dolog a honvágy, lehetünk otthonunktól távol bármilyen jólétben, kényelemben. 

Azonban most már gyorsan nyugovóra tértünk, hiszen holnap 11 óra repülés Szöulba (D.Korea) … ahol szintén vár ránk egy másik kultúra. De ez már egy másik történet. Sydney-be viszont még egészen biztosan visszatérünk, hiszen rengeteg dolog kimaradt. Így, ahogy az útinapló elején írtam: bár az antré rosszul sikerült (erről itt írtam), de mégis megjártuk az aboriginélek és valamikori fegyencek földjét  … és nemcsak azt. Good bye Australia & Oceania

%d bloggers like this: